A petróleumlámpa imbolygó fénye most a
fal melletti gyerekágyra esett, ahol a puha dunyha alatt
lázasan forgolódott Mocsáriék egyetlen
kislánya, Zsófika. Az előbb még a hideg
rázta és reszketett, most meg tűzforró a teste,
és folyton ki akar takarózni. Eszter, az anyja
nemrég kötötte át vizesruhával, hogy
lehúzassa a torkáról és hörgő
mellkasáról a gyulladást, ahogyan azt annak
idején vele is tette az édesanyja. Most nem győzi
betakargatni a kislányt, és aggódva
törölgeti izzadt homlokáról a
verejtéket.
– El ne vedd, Istenem! El ne vedd! – suttogja,
és időnként a pároságy feletti
Jézus-képre néz. Néha megzörren az
ablak, olyankor odakapja a tekintetét, de csak a havas
szél feszül a jégvirágos üvegnek, mintha
be akarna jönni.
Halk nyikorgással nyílik az ajtó,
János, a férje lép be rajta téli bekecsben,
kopott kucsmában, istállószagot hoz
magával. A szemöldöke, bajusza csupa dér; a
szemében fájdalom. Először a gyerekágy
felé néz, aztán Eszterre emeli a
tekintetét, mintha azt kérdezné: „Hogy van
már a kicsi lány?”
Szólni sem kell, olvasnak a másik
mozdulataiból, rezdüléseiből, értik
egymás gondolatát. Perceken át mérhetetlen
súllyal nehezedik rájuk a csend. S a
lámpaüveg mögött ijesztően futkos a láng.
Az asszony önkéntelenül felsóhajt.
Sóhajtása lelke legmélyéről tör elő:
– Ha sikerül lehúzatni a lázát
– tárja szét erőtlenül a karjait
–, reggelre talán jobban lesz.
A férfi a bajuszát gyűrögeti:
talán… talán… és a homlokán
barázdákká futnak össze a ráncok. De
mi lesz, ha mégse?… S azon töpreng, hogyan lett
ilyen hirtelen beteg a kislány? Délelőtt még kint
kergetőzött az udvaron a Miska kutyával. Aztán meg
hóembert gyúrtak együtt, és milyen jót
nevettek, amikor megugatta Miska, a fehér kuvasz. Mire
bealkonyodott, Zsófika arca bevörösödött,
most meg már ég a torka, forró a homloka,
és alig kap levegőt.
Mit tegyen? – simítja el a homlokán a
ráncokat. – Este van, már az orvos sem rendel.
Pedig jó lenne, ha látná! Ha
megvizsgálná?… Bemegy érte a faluba. Be
bizony!… Nem hagyja rá! Az ő anyja is így
halt meg. Egész éjszaka virrasztottak,
várták, hogy lemenjen a láza, és hajnalban
arra riadtak, hogy jéghideg a teste.
János egyik lábáról a másikra
áll, majd a feleségéhez fordul:
– Mindegy, mibe kerül – szorítja meg az
asszony mindkét kezét –, én kihozom az
orvost. Nehogy késő legyen!
– Ezt akartam mondani én is – sírja el
magát Eszter. – …És arra kérem, hogy
nagyon siessen!
A férfi gyorsan a szán elé fogja a két
lovat, felül a bakra, meglendíti az ostort: gyí
Fakó, gyí Villám, és a két ló
nagyot rántva a szánon, csilingelve kifordul a
tanyából.
Fiúnak várta Zsófikát Mocsári
gazda, amikor négy éve megszületett, mert a
lány viszi a földet, viszi a vagyont, és nem viszi
tovább a családi nevet. Aztán csak
megbékélt a sorssal, amikor a kislány az ő
nevét – Apa! – mondta ki először. Később
arra gondolt, ha lányt adott a Teremtő, majd ad mellé
fiút is. Zsófika személyében
legalább lesz segítsége az asszonynak a
kisgyereket pelenkázni, tisztába tenni, megetetni, ha
éppen nem érne rá. Most meg már úgy
szereti János a lányát, mint ahogyan azt egy igazi
apának szeretnie kell.
Szerencsére nincs messzire a falu. Már a
házak között suhan a szán, és
még világosság szűrődik ki az orvoslakás
ablakán. János gyorsan bezörget, nyílik az
ablak, és Kálnoki doktor kidugja kopaszodó,
ősz fejét.
– Öltözzön doktor úr, nagyon beteg a
lányom!
– Mindjárt ott leszek! – kiáltja ki az
ablakon.
Ezalatt a tanyán egyre lázasabb a kislány,
alig győzi Eszter cserélni a mellkasán,
homlokán és a végtagjain a hidegvizes
ruhát. Időnként mézes hársteát itat
vele, közben rimánkodik és imádkozik. S
amikor meghallja a száncsengő erősödő hangját,
elfogja a remény: – Köszönöm Uram!
Köszönöm!
Kálnoki doktor mosdótálat, langyos vizet,
szappant és tiszta törülközőt kér. Kezet
mos. Megvizsgálja Zsófikát, injekciót ad,
és receptet ír.
– Ez bizony mellhártyagyulladás! –
mondja. – Reggelre jobban lesz. Jól tette
anyuka, hogy átkötötte vizesruhával…
Hogy lemenjen a láza, cserélgesse még reggelig a
borogatást. Holnap pedig váltsák ki a
gyógyszereket a patikában! Higgye el, meggyógyul a
kislány, erős a szervezete. Kutya baja sem lesz, mire eljön
a karácsony.
Kálnoki doktornak igaza lett. Egy hét múlva
meggyógyult Zsófika, és nevetgélve nagyokat
játszott a Miska kutyával. A hóember pedig
büszkén viselte a fején a lyukas fazekat. S amikor
olvadni kezdett, és megbillent a fazék a hóember
fején, játékosan megugatta a fehér kuvasz.
Aznap este Zsófikának korán le kellett
feküdnie, s amikor reggel felébredt, csillogó
karácsonyfát látott a szobaasztalon. A fa alatt
egy szép rongybabát és egy csutkahegedűt
pillantott meg, pontosan olyat, amilyenre mindig is vágyott.
– Hajnalban itt járt a Jézuska, és ő
hozta neked – újságolták örömmel a
szülei, és a fellobbanó gyufa
lángjával meggyújtották a gyertyákat
a karácsonyfán.
♣ ♣
♣
