Kis alakú, elegáns
kötet Imre Ferenc „Veled
vagyok”
című könyve. Kabátunk belső zsebében is
elfér, a szív felett, és bármikor –
buszon vagy villamoson is – elővehetjük, olvashatjuk. A
címlapról kedves, fiatal leányarc mosolyog
felénk – Simon M. Veronika „Őrizlek”
című festménye –, kezében égő
gyertya, amely mintha bevilágítana a
szívünkbe. A költő gondolatai, érzései
velünk vannak, „őrzik” életünk sok-sok
szépségét, a lélek
kitárulkozó megnyilvánulásait. Egyetlen
év alatt születtek a szonettek, melyeknek olvasása
közben egy mélyen gondolkodó költő szól
hozzánk. A versek nem témák szerint követik
egymást, hanem időrendi sorrendben. Néha egy-egy nap
két szonett is született, jelezve, hogy Imre Ferenc
éppen milyen gondolatokkal foglalkozott.
Számos versben jelenik meg a csend.
Tudjuk, a költő
magányra vágyik, az alkotói csendre. Hogyan
ír erről a szerző? Íme: „A csend
magányában születik a fény, / mely
bevilágítja a lelkemet” (Háborítatlan
csendben); „Jó meghallgatnom a szférai csendet, / a
teremtésnek halk leheletét” (Éjféli
csend a várostól távol); „A csendet
hallgatom lélek vallatót, / a levegő
mozdulását érzem” (Lélek
vallató ).
És miről is vall Imre Ferenc lelke?
Családról,
szerelemről, hazáról, hitről… Család. Az
Életre szólhat című első szonettben említi:
„Életre szólhat a szülői példa, / ha
magatartásban követhető!” Valóban, a
szülőknek kell elsősorban példát mutatni. És
szeretni! Mert „Nekünk a fény vagytok, a
ragyogás, / az életünk veletek lehet
csodás” (Napjaink fényei a gyerekek). De
szép meghatároztás, melyet a szülőről
ír A szülő mint anya című versben: „Az a
szó, hogy szülő, mindent kifejez, / szeretetet,
féltést, gondoskodást.”
Természetesen a szerelem is
végigkíséri
az ember életét. A költő vallomásait is
érdemes felidézni: „Ölelésem neked
adom, kedvesem, / a szerelmem élő nagy
tüzével” (Várlak); „A szebbik nem
iránti tiszteletem / a Napnak fényében is
ragyogott!” (A kedvesség varázsa); „A
szerelem s boldogság halhatatlan, / fájdalmukban a
reményt élteti!” (Adjuk magunkat). Lassan
elmúlik ez az „öröm érzés”
– a költő már az idősödő emberről énekel!
Aki köszöni Istennek, a Sorsnak, hogy még mindig
„Megtörten, elfáradtan és öregen /
pislákol bennem életszeretet!” (Jelenem);
„Szemem keresi a halványodó fényt, / a
szürkületben virágot keres” (Halkuló
szavamban). És a megnyugvás szava szól a Szeretve
hagyom itt című szonett utolsó sorából:
„Szeretve hagyom itt e szép világot!”
(Bizony, jó volna ezt a búcsúzást
megtanulni a költőtől…)
Ha a mai
közállapotokról ír,
keményebb a hangja. „Emberbutítás
világjelenség lett, / értelmet,
gondolkodást ölni kell” (Szórják a
szennyet); „Magyarok vagyunk, életképes nemzet, /
és nem tudjuk összekapni magunk,/ mert a pártok
megosztanak bennünket!” (Szavazgatuk). – (Miért
nem figyelünk a költők szavára, mikor a jövőnk
forog kockán egy-egy szavazáskor…) És egy
kemény, de igaz mondat a Gondolkodjunk című szonettből:
„Ki a világot akarja magának, / a
tisztességet nem ismerheti.”
Végül szóljon
hozzánk az
Isten-hívő, a Teremtőt „faggató” és
dicsérő Irme Ferenc: „Világmindenségben
eldugva lehet / a Teremtő Atyámnak lakhelye”, és
„Ott fenn az élet a renden alapszik, / a Földön
az ember teremt káoszt, / melyért lehet, hogy Teremtő
haragszik.” (A csillagokban élő hitem);
„Mezítláb jöttünk, mindünk a
világra / Teremtő szeme miránk is figyelt, / mert
mindenkit szeretett és nem színlelt!” (Egyenlők
leszünk); „Teremtőm, ha köntösöd rojtja a
Föld, engedd meg, hogy belékapaszkodjunk!”
(Pillantásod)
Nem tudtam a költő minden
gondolatát
megörökíteni e recenzióban, de vegyük elő
gyakran a kis kötetet, és fogadjuk meg Imre Ferenc
üzenetét: „Őrizd a fényt, őrizd a szeretetet,
/ melyet hordozol, és belőle adj!” (Őrizd)
(Imre
Ferenc: Veled vagyok.
Szonettek.
URÁNUSZ K., Bp., 2016, 124 p.)
