Napjaink is Tőle bármit olvasni: szellemi
felüdülés, gyógyulás,
örömforrás! A nyelv, melyet ma használunk, az
idő múlásával az elszegényedés, nem
pedig a gazdagodás irányába halad.
Lappangó, vagy nyílt igénytelenségek
foglaltatnak bele az új irodalom
ízléstelenségeibe. Ha Németh
László szembesülne a mai szleng, innen-onnan
összevakkantott beszéddel, talán már meg sem
értené. Valószínűleg nem is
akarná…
Ő a prózában is költői feszültséget
tudott teremteni, ahogy nála a minőség a helyes emberi
életmód és életút
szabályozó elve volt. Műveiben nem
található túlírt cselekmény,
téves akusztika, rejtjelezés, stilizáltság,
hanem egyszerűen képpé formálta a
Természetfölötti sugallatát. Olyan volt, mint
egy szabad falfelület, melyet Isten rábízott, hogy
töltse meg gondolataival. Ilyen szempontból is
érdemes Németh Lászlót
olvasni…
Az irodalom igazi királyai ritkán viselnek
koronát, sokkal inkább átzsírosodott
kalapot, lyukas cipőt, kopott nyakkendőt. Németh
László ugyan polgári
életkörülményei által
külsejében nem ütött el a szolid
egyszerűségtől, de (idézve tőle): „A
forma-szabó ész révén, valami bennünk
lévő győz azon, ami kívülünk van.” Olyan
író-vállalkozó volt, akiben alkat, kor,
szülőföld, forma, tehetség akart művé
öröklődni. És öröklődött is, a
világ ridegségének kivédhetetlen
nyomása alatt. Élete erkölcsi
erőfeszítések láncolata volt, s tudta, hogy az
embernek önmagának kell műalkotássá
válnia. Talán geológiai erő volt ott, ahol
kertészek rózsatöveket kapálgattak. A
történelem drasztikusan változó
színpadának rendezői között megőrizte
magát a hazug elméletektől, és várta, hogy
az idő majd igazolja és befejezi őt.
Németh Lászlót olvasni olyan
élmény, mint egy régi pasztellkép előtt
megállni, amilyet csak gyerekkorában látott az
ember olyan könyvekben, amelyekbe csak titokban lapozhatott bele.
A régi oldalak között valami szellő szalad
keresztül, amibe beleborzong az olvasó, és
összébb húzza magán a kabátot.
Németh László mellett nehéz ma rendes
írást találni. Annyi az álmunkás
és hazugság az irodalomnak nevezett szóhalomban,
mellyel elkezdődött a maradék olvasó ember
felé a butaság folyamatos szivárogtatása
is! Akik írják, úgy vélik, a szavak csak
náluk vannak jó helyen, ám komolyabb dolgokat nem
érdemes rájuk bízni. A mai,
„kortárs” irodalom önismétlés, de
olyan szépnek tartják, hogy nem tudják megtagadni
szájtáti népüktől, amely mindent bevesz,
és mindent megvesz. Az ún. modern irodalom a kisemberi
elveszett illúziók története: naiv, kisszerű,
homályos, eladható.
Németh László képszerű
leírásai született hajlamának
csönd-egyszerűséggel párosult csodája.
Jó újra olvasni esszéinek logikáját,
értelmét, tisztességes voltát. Mindig a
következő lépésnek kereste meg a helyét, mert
nagyon messzire figyelt és tervezett. Alkotásaiban a hit
és művészet világa képes volt
láthatóvá tenni a láthatatlant és
megéreztetni velünk azt, ami egyébként
érezhetetlen. Talán ezért is
örökérvényű minden mondata.
Elmélyült, figyelmes olvasásra való…
♣ ♣
♣
