A közismert operettben éneklik,
állapítják meg ezt, hozzátéve, hogy
bár rongyos, mégis olyan édes, mint a méz.
Akkor hogy van ez?
Az élet bonyolult: ahány ember, annyi élet,
annyi sors. Az életet én a zongorához
hasonlítom: ahány billentyű, annyiféle élet.
Aki nem hívő ember, meg sem tudja határozni az
élet értelmét.
Mindjárt tegyük ehhez hozzá, hogy minden ember
élete értékes!
Vannak egyszerű, tanulatlan emberek,
többé-kevésbé tanultak és magasan
képzettek. Egy megértő, becsületes, empatikus
társadalomban mindegyik kategóriához
tartozó embernek értéke van.
Az önhibájából, vagy azon
kívüli okokból tanulatlan, írni-olvasni sem
tudó ember számára sokféle és
szükséges munkaalkalom van. Mint minden embernek, nekik is
becsületesnek és szorgalmasnak kell lenniük! Akkor
előttük a megélhetéshez szükséges,
számtalan lehetőség. Utcát seperni, kukán
utazni, a mezőgazdaságban tevékenykedni, ásni,
kapálni, szüretelni mindenki tud; mind hasznos
munkák, amelyekre a társadalomban szükség
van. Hozzáteszem: mindegy, hogy milyen a bőrének a
színe!
A közepesen képzett emberek is
megállhatják a helyüket az életben. Meg kell
ismerniük a tudásuk, tehetségük
mértékét, és aszerint kereshetik meg a
boldogulások útját. A többre
törekvés nem bűn, hanem fontos érték!
Semmilyen szinten sem szabad abbahagyni a tanulást! Az idő
elhozhatja valamilyen tehetség kibontakozását.
Tudunk Nobel-díjasokról, akik bukdácsoltak az
iskolában – de nem adták fel; bizonyos, hogy
valamit éreztek magukban: a tehetséget valamihez; az
érdeklődést.
A magasan képzett emberektől a társadalom joggal
vár el magas teljesítményt. Számukra a
diploma cél ugyan, de csak belépő az élethez. A
tehetség és a szorgalom az, ami tőlük
elvárható. Mit ér bármilyen diploma, ha
végzettségével kimegy Németországba,
alantasabb munkát végezni – a jobb élet
reményében? Becsapja önmagát, becsapja az
államot, amelyik sokféle formában
segítette, majd el is várja az itthoni
teljesítményt! Az iparosok régi szokása
volt a világjárás, az ismeretek
bővítése, újdonságok,
másságok megismerése azzal a céllal, hogy a
tudástöbbletét itthon hasznosítja. Így
becsületes és hasznos az élete. Így kellene
tennie a sok, képzettségével külföldre
„kivándorlónak”. Kivándorlók,
ha eszük ágában sincs haza térni, és
tudásukat itthon hasznosítani. Ez a
tevékenységük nagy érvágást
jelent a hazának. Még akkor is, ha kinti
munkájukkal Nobel-díjra érdemesülnek. A
világ a Nobel-díjasaink zömét nem
magyarként tartja számon!
Hogyan értékeli Abraham Lincoln az életet?
Bölcsen; megállapításában minden benne
van: „A legvégén nem fog számítani,
hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi
élet volt az éveidben.” Vagyis hiába
élt meg valaki magas kort, nem élt igazán,
míg ka korábban elhunyt is „élt”,
kihasználta az életet, amíg élt.
Az élet igen rövid. Matuzsálem
számára is. De egy átlag értelmiségi
ember minél öregebb, annál inkább úgy
érzi, hogy nagyon sok minden elúszott mellette, amibe
érdemes lett volna belekapaszkodni, megfogni,
„élni” vele. A lehetőségek
elmulasztására csak későn jön rá az
ember. Idős ember megszokott panasza: tele van a polcom könyvvel,
és a nagy részüket el sem olvastam. Rövid volt
rá az idő!
Szinte minden ember életében vannak
meghatározó pontok, amik azonban csak később
derülnek ki. Fölösleges kérdés
önmagunkhoz: Mi lett volna, ha… Ha a sok,
elfecsérelt időmet hasznosabban töltöttem volna ki. Ez
a pont mindenkinél máskor és másként
jelentkezik.
Ismét említem a zongorát, ahol mindenkinek
van egy billentyűje, és az határozza meg az
életét, hogy az a hangjegy mely hangjegyek
társaságába kerül. Kellemes, szép zene
kerekedik belőle, vagy kakofónia. De elgondolkodtató,
hogy minden ember életére kihatnak a
születési körülményei.
♣ ♣
♣