SZÉPIRODALOM

M. Kovács Ildikó

Társas magány

Nem illik hangulatomhoz az ősz.

A haldokló természet tarka, és ragyog.

A kéklő kökény mellett vöröslik a vadrózsa bogyója, felettük óarany leveleket cirógat a szél. Cserfes kirándulók lepik el a tisztást, a megriadt mókus a fa tetején imbolyog.

Lenn, a tó tükrén megtörik a fény, a hullámok apró üvegcserepek. Rekedt hangon felkiált egy hattyú, kacagva felel neki egy kisgyerek.

Nemrég Te is velem voltál. Derekadat átölelve csodáltam a harsány halált. Most csak a vén platánt ölelem, amit ő rezignáltan fogad.

Kínai mosolyom mögé nem lát senki, könnyem a torkomra csorog.

Hiába ígérted, hogy mindig velem leszel, hiányod súlya nyomja a vállamat. Körülöttem a vidám forgatag, engem magába ölel a magány.

♣    ♣    ♣