Messze nyugaton éhes a Gép.
A gyárak árnyéka hívogatva intett
s az öreg, a fáradt, bús Tiszahát
elereszt minket… Elereszt minket.
            Ady Endre: Elereszt a puszta

Ne tudd meg, hogy mit jelent
elhagyni otthont és hazát,
idegenben építni fel
az új egzisztenciát!…

Századok során ó hányszor
volt hazánk Hadak Útja,
tatár-török elől a nép
erdőt, mocsárt járt futva…

Vesztett csaták után hányan
bújdostak idegenbe,
száműzöttek kenyerén élve,
visszatérni reménykedve…?!

S kik önként elvándoroltak,
„eleresztett” föld, a puszta,
jobb életet remélve mentek
nyugatra, kétes hajóútra?

S katonák, kik két háborúba
harcolni hazánkért mentek,
vitézül véreztek más tájon,
sírban sem nyugton pihentek?

Zsidók, cigányok és svábok,
az erőszakkal elhurcoltak,
lágerbe, málenkij robotba,
az embertelenül pusztultak?

Fogy a magyar! Eddig ifjak,
kik a világba mentek szerte,
már falvak öreg népe megy,
gyermekeiket követve!

Népvándorlás sodor újra!?
Keleten kihalnak falvak,
az öregek válaszúton:
mennek, vagy magányban halnak!

Vészes sodrás! Más népek is
földön-vízen megindultak,
jobb otthont s hazát remélnek,
Európába csábulnak…

Jön Afrika s Kelet népe!
Tengeren, át több határon,
el-elhullva lélekvesztőn,
csatornán, drótakadályon…

Népvándorlás sodorta el
Rómát, több hajdan hatalmat.
Népáradat! Új özönvíz?!
Vajon az Úr mit akarhat?

(2015)