…és jönnek-jönnek
feltartóztathatatlanul…

mint szétesett vaskos könyv;
lapjai kitépve, gyűrve,
tán’ átkozva is,
motoz előttünk az egykor-volt család,
remélő élet,
ígérő gyermekkor,
most merő zűrzavar:
a hit, a szerelem, a boldogság
itt már semmivé lett.

Segíts, Uram! most,
vagy nincs már, ki segíthet!

…és jönnek-jönnek
egyre feltartóztathatatlan,
sorsuk már sorsunk,
mert mind ember az,
ki bűntelen szenved,
ők már látták,
ők már tudják a menthetetlent,
ahol már nincs semmi, semmi,
és nincs Haza!
Ember embernek farkasa.

…és jönnek-jönnek,
feltartóztathatatlan…