– Isten hozta, bátyám! Miben lehetek
szolgálatjára? – kérdezte a
bezselézett, tüskehajú eladófiú a
belépő öregembert.
– Tudja fiam, én igazándiból egy
üveg ásványvízért jöttem volna,
de hát illen kínálat mellett vinnék valami
finomat a mamának. Mit tudna ajánlani?
– Talán ezeket a kék színű italokat:
tetszik tudni, ezek tele vannak sejtfehérje-növelővel,
izom-lazítóval, koffeinnel és teinnel,
idegnyugtatóval és serkentővel, valamint
boldogsághormon termelést elősegítő hormonnal.
Talán még Viagra is van bennük, olyan szép
kék színük van. A keményen sportolók,
illetve naphosszat a komputerek előtt punnyadó fiatalok
esküsznek rá, s viszik, mint a cukrot.
Állítólag napi egy flaskával akár
5-ször kihúzás nélkül is sikerül,
ha érti, mire gondolok…
– Elmégyen ám fiam abba a…
Mindjárt mondok valami cifrát! Hol kell nekem ilyen
lötty? Normálisabb italja nincsen? – rivallt
rá az öreg. – Mik vannak azokban a
hosszúnyakú szögletes üvegekben?
– Már mondom is, kedves uram! – hadarta
kissé megszeppenve a tüskehajú: – Először
is víz. Elsőrendű, jó magyar csapvíz. Aztán
gyümölcs-sűrítményt helyettesítő
ízesítő anyag, cukrot pótló vanádium
ciklamát-anhidriddel. Van bennük továbbá
hígulást megakadályozó
sűrítmény és besűrűsödést
gátló hígítmány. Ezen felül
speciális színező és
fényérzékeny anyagok az ultraviola sugarak
megszűrésére. Továbbá egy hangyányi
ízfokozó, oxidánsok és
antioxidánsok, hogy mindenkinek kedvében járjanak
a gyártók, továbbá a szokásos
vitaminok, nyomelemek, tartósítószerek és
egyéb szütymékek. Tetszik kérni belőlük?
– Ugyan már, fiam! Ezek az összetevők
mérgezőbbek az én permetlevemnél is! Valami
egyszerű, de természetes italjuk nincsen?
– Hogyne lenne, bátyámuram! –
tüsténkedett a zselézett fejű. – Miért
nem ezzel tetszett kezdeni? Na nézzük csak: ezekben a
rekeszekben vannak az igazi italok: hozzáadott cukor,
ízesítőanyag, emulgeátor, színezőanyag,
állományjavítók, aromák,
ízfokozók, tartósító-anyagok
és minden egyéb nélkül.
– No, fiam! Emmán mingyá másként
hangzik! Ezek az igazi italok, nem az előbb ajánlgatott sok
vacak! Ilyent kérnék!
– És? Milyen ízben tetszik?
– Kérdés, milyenek vannak
egyáltalán?
– Már mondom is: itt van pl. a
paradicsom-kovászos uborka kombináció. Vagy a
fokhagymás mangó, esetleg padlizsános
sütőtök curry ízesítéssel, de
bizonyára nem lehet rossz a kapros-kelbimbós cseresznye
sem. Melyikből adhatok?
– Egyikből sem! Nekem egyszerű ital kell!
Gyümölcsital! Olyan, mint hogy almalé… Vagy:
körtelé... Esetleg narancs-, vagy datolyalé. Vagy
valamilyen zöldséglé! Gyermekkoromban
például nagyon szerettem a sárgarépa- meg a
sütőtöklevet. Kardamon, vagy bazsalikomos citromfű
ízesítés nélkül! Tartanak
egyáltalán ilyen egyszerű, de jó ízű
zöldség-, vagy gyümölcsleveket?
A fiatalember magába roskadva, sajnálkozva
tárta szét két kezét:
– Mintha csak Trabantra szeretne befizetni… Az idő
elrohant, bátyámuram, az igények megnőttek, az
ízlések, s vele együtt az áruk fajtái
megváltoztak, a kor követelményeihez igazodtak.
Én igazán szeretnék a maga kedvébe
járni, de ilyen, hogy alma- meg körtelé…
Mondja meg, uram, de őszintén: valóban léteztek
ilyesmik egykoron?
– Ó! Nemcsak ilyenek, de volt
például őszibaracklé, szőlőlé,
aztán…
– Stop! Várjon csak! – A fiú szeme
felgyúlt, fejbőre bizseregni kezdett a zselézett
frizurája alatt. – Maradjon , papa, el ne mozduljon a
helyéről! – És olyan elánnal rohant be a
raktárba, mintha az élete függne tőle.
Vigyorgó pofával, magasra tartott kézzel hozta a
világmegváltó italt.
– Szőlőlé! Jó lesz? Most, hogy róla
beszélt, eszembe jutott. De a nyitvatartásunk eddigi
három hete alatt a kutyának sem kellett, ezért
beraktuk a raktárba, ne legyen láb alatt. De csak ez az
egy fajta van, és ebből is csupán ezzel az egy rekesszel.
– Rendben van, ezt kérem!
– Az annyi, mint hogy: 24 euró.
– Hohó, álljon meg a menet fiatal
barátom! Nekem nem kell az egész rekesz, mit is
csinálnék vele, én csak egyetlen üveget
kérnék!
– Én is csak egyetlen üvegről beszélek,
bátyámuram!
– Ezt nem mondja komolyan, édes fiam! Egyetlen
üveg gyümölcsléért már csak nem
áldozhatom fel a napi nyugdíjamat! Meg különben
is: mitől ilyen drága ez a portéka?
– Kedves uram! Az árakat nem én
állapítom meg, de minél kevesebbet
gyártanak valamiből, az annál drágábba
kerül, érti ugye?
– Persze, persze, rendben van, na! Értek én a
szóból! Akkor tudja, mit adjon?
– Nos? Hallgatom bátyámuram!
– Adja azt az üveg ásványvizet!
♣ ♣
♣