Az elvárások lehetnek hasznosak és
károsak is. Én azt gondolom, ez attól függ,
hogy előbbre viszi-e az embert egy adott közeg a céljai
elérésében, és ezáltal hasznosnak,
értékesnek látja önmagát, megkapja a
pozitív visszacsatolást. Viszont ha az
elvárás teljesíthetetlen, az ember
sérül benne, vagy úgy érzi, még nem
érett meg rá, akkor károsnak is mondható.
Legfőképpen hagyjuk meg az ember szabadságát!
A mai kor társadalma nagy elvárásokat
támaszt az emberek felé. A televízió, a
rádió és az internet világa sokszor azt
sugározza felénk, hogy mi az, amin kellene
változtatnunk azért, hogy elégedettebbek
legyünk önmagunkkal, társunkkal, gyermekeinkkel.
Hatnak ránk a reklámok, a szépségipar, a
különböző márkák. Az emberben
folyton a megfelelési kényszer vágya ég,
hogy a társadalom hasznos tagjává tudjon
válni. Sokan azt gondolják magukról, nem
elég jók és értékesek, hogy tenni
kell valamit és változtatni kell önmagukon, hogy
mások elfogadják őket. Az embereknek rá kellene
ébredniük arra, hogy már most is
értékesek. Elanyagiasodott a világunk, sok
minden már csak a pénzről szól. Azt
gondoljuk, ha nekünk nincs meg az, ami a másiknak
már megadatott, nem is érünk annyit. Sajnos, ez
már az iskolákban is megmutatkozik!
Az ember egyik nagy kincse a beszéde. A tiszta,
nyílt kommunikáció szemtől-szembe. Ehelyett lettek
a gépek (számítógép, telefon)
és az ember kevesebb igényt tart arra, hogy kimozduljon
és minőségi időt töltsön másokkal. Ezek
az eszközök hasznosak, ha arra használjuk őket, amire
kell. Elvárjuk, hogy a legtöbbet hozzuk ki
magunkból, dolgozzunk késő estig, közben nem
látjuk a gyerekeinket felnőni.
Mindig lesz olyan elvárás, amit nem tudunk
teljesíteni. Mindig, mindenkinek megfelelni nem lehet, és
nem is kell. Az elvárások fontosak és kellenek
bizonyos kereteken belül és
teljesíthetőségük szerint. Meg kellene ismerni
jobban önmagunkat, elfogadni azt, akik vagyunk, és
egymást is. Változtatni azon kell, ami a
saját magunk és a társadalom javát
szolgálja, hogy az ember jobban érezze magát,
és ezáltal több türelemmel és
szeretettel forduljon embertársai felé. Megállni
újra egymás mellett, és mosolyogni! Nem kerül
semmibe, de annál többet ad nekünk.
Talán a legfontosabb lenne megtanulni szeretni
önmagunkat, mert minden velünk kezdődik. A sok
elvárás helyett újra megfogni egymás
kezét. Hálát adni azért, amink van,
és ami a legfontosabb lenne, elfogadni Jézus
parancsát, amely így szól: SZERESSÉTEK
EGYMÁST! Azt gondolom, ha ezt az egy parancsot
betartanánk, akkor egy sokkal boldogabb és szerethetőbb
világban élhetnénk egymás mellett.
♣ ♣
♣
