Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Regényi Ildikó

Kékarcúak

Hogy hol vannak? Mindenhol!

Bántani akarom-e őket? Megszólni? Leszólni? Dehogy…

Csak bemutatni…

Rokonlátogatásra utaztam Pécsre. Az IC-n pillanatok alatt kékarcúvá vált a termes kocsi… Működtek a wifik, a laptopok, a csodamobilok… Csend volt, csak az egyetlen, két apró gyerekkel utazó fiatal párnak nem volt kék az arca… a 3 éves forma, és a pár hónapos csöppséggel foglalkozott Apu és Anyu… A fiatal apa karján színes tetoválás, nyakában gyöngy és lánc is, karpereces kezével a kicsikét igazgatta olykor! És BESZÉLGETTEK a feleségével! Rajta nem volt ékszer, hosszú fekete haja  kicsit kócos kontyba tűzve… Ők ketten… igen… üdítő színfolt az utazásban, Dombóvárig!


Pár nap múlva…

Szomszédolás: Pécsett. Tanulságos volt. A 80 éves Mariska néni három generációs családja a vendéglátónk.A kicsik játékmobilokat nyomogattak, és első szavaikként „beleszóltak”: – Helló! Helló!

A nagyobbak körben, vagy a vastag szőnyegen ülve saját mobiljaikat „tappantották”, olykor elmosolyodtak, és a mellettük ülő unokatesóknak mutogattak valamit… nem szóltak egy szót sem egymáshoz… A lányok is elmerültek a kékarcú divatos néznivalókon…

A szomszéd néni 60 év körüli lánya kínálgatta Mariska néni isteni kalácsát és gyümölcstortáját, és mentegetőzött:

– Én jót akartam! Gondoltam, ezen a kerek évfordulón jöjjön össze a család, köszöntsük együtt a mamát… Szegényem, ott üldögél a fenyőfa mellett… Igaz, ami igaz, azt a legkisebb unokája díszítette fel neki. De ő főzött, sütött, alig várta, hogy mindenkit lásson! Hát most láthatja őket!… Gyerekek! Megjöttek a szomszédék!

Negyvenévesek és tinédzserek egyaránt kiemelték arcukat a kékségből, és köszöntek:

– Szia! Helló! Hogysmint?

Majd újra kékbe merítették orcáik mezejét, hogy költői legyek…


De volt egy olyan kékarcú kalandom is, amire szívesen emlékszem: Idős asszony botlott egy nagyot, csaknem elesett a metró mozgólépcsőjén. Előre is zuhant volna, de egy kékarcú fiatalember épp jó pillanatban emelte ki a fejét a fontos információk közül. Zsebretette a minicsodát gyorsan. Szembefordult az asszonnyal a lefelé tartó lépcsőn, és teljes testével tartva védte, míg leértünk:

– Na, Mamikám! Csak óvatosan! Elkísérem a vonatig, merre indul?

Ettől bizony csaknem elríttam magam, és talán kicsit több megértéssel nézem őket, ha ilyenek is akadnak közöttük!

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©