Hol lehet, hol érdemes kezdeni egy ilyen
történetet? Talán ott illene, hogy a negyedik
születésnapomon úgy gondoltam, megértem arra,
hogy féltve vágyott ajándékot kérjek
édesanyámtól: három piros
bársonypárnát. Hogy miért, tehetik fel
értetlenkedve a kérdést. Hogy a koronának,
az országalmának és a jogarnak legyen helye a
szobában. A koronázó eszközök
beszerzése csak részben valósult meg: a jogar
és az alma elhalványult a listán, azon pedig
túltettem magamat, hogy igazi koronám nem lehet, mert
csak menyasszonyi fejdíszre, tiarára van kereslet.
Így a házi, országló, beavató
és halotti korona helyett beértem néhány
játékkoronával.
Talán ekkoriban kezdődtek a „bajok”. Esti
mesét igénylő kisgyermekkorban például
kevesebbszer hallgattam mesét, mint ahányszor
például a Madárlexikon
szócikkeit: anyukámtól mindig azt kértem,
hogy ornitológiával foglalkozó könyvekből
olvasson fel nekem elalvás előtt. Így történt
az, hogy előbb ismerkedtem meg a lappantyúval, a nagy lilikkel,
s így tudtam első hallásra azonosítani egy
hím réti pityer kissé monoton
nászrepülés közbeni énekét
balatongyöröki barátunk kertjében.
Később megszállottan állítgattam össze
nyomtatott és újságokból kivágott
képekből néhány sorral ellátott
összefűzött füzetecskéket –
különböző témakörök szerint.
Korán kialakult a hagyományos kultúra
iránti érdeklődésem is. Minden a könyvekkel
kezdődött, az olvasás azóta is alapvető
örömforrás. Következett aztán a film, a
színház, a fotó iránti szeretet. És
természetesen a zene iránti csodálat is, s
azért beszélek csodálatról, mert
botfülűként igazán tudom csodálni a
zeneművelőket. Mivel már egészen kicsiny gyermekkoromban
ráálltam az újságírás
és a kultúraszeretet pályájára, nem
volt számomra kérdés, hogy
közvéleményt kell kutatnom. Mi sem hasznosabb
és szórakoztatóbb annál, ha másokat
térképezhetünk fel, ha mélységeikbe
áshatunk le. Periodika
címmel indítottam el egy házi szerkesztésű,
igencsak „korlátozott
példányszámú” lapot, amiben, ahogyan
az alcímben is jeleztem, elsődlegesen a kultúra
tárgykörbe sorolható írások és
játékos feladatok kaptak helyet.
Nyugállományú honvédezredes és
hadtörténeti író barátom, Földi
Pali bácsi volt az első, aki dicsérte a
szárnypróbálgatást: méltatta a
témákat, a szerkesztési elvet, a képi
illusztrációt, s azt javasolta, a
kezdeményezés ne maradjon l'art pour l'art
cselekvés, vonjak be másokat is a munkába,
és ne csak családi berkekben terjesszem.
Nem sokkal később az univerzalitás jegyében
megszületett bennem az Arany
Medál-díj ötlete, a
közönségelismerésre nem csak az
egyszemélyes lapom olvasói, hanem az internetezők is
szavazhattak. Ugyanis 2009-től már az interneten jelentkeztem
hírblogommal, így jelentősen megnőtt a díjra
szavazók aránya.
Az első díjazottak éves késéssel
vették át az elismeréseket. Azokat a
közönségdíjakat, amelyeket –
lássuk be – csupán néhány száz
ember szavazott meg nekik. 1929-ben az első Oscar-díj is
döcögős volt: mindössze tizenöt perces volt az
egész gála.
Lévén független, non-profit
közönségdíjról van szó az Arany
Medál-díj esetében, soha nem kaptam anyagi
támogatást. Volt díjátadó
nívós Duna-parti étteremben is, de az
ideális helyszínt a hetedik kerületi Bethlen Téri Színház személyében
találtam meg. Az idei év a harmadik, amikor Szögi Csaba igazgató
úr felajánlásából itt tarthattam a
díjátadó sajtóeseményt. Az
utóbbi években Juhász
Anna kiváló irodalmi szervező a
háziasszonya az ünnepségnek, ahol
törekszünk arra, hogy mind a hat kategória győztese
egyszerre vegye át az elismerést.
Nyilvánvaló, hogy minőségileg nem ér
többet az Arany Medál-közönségdíj,
mint egy szakmai elismerés. Mégis öröm
látni, hogy valóban örülnek az
elismerésnek az ország legkiválóbbjai. Mert
a Nemzet Színészein – Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula,
Molnár Piroska – kívül
például sem Bálint
Andrásnak, sem Gálffi
Lászlónak, vagy a 2015-ös év
életműdíjasának, Bánsági
Ildikónak sem derogált átvenni az
elismerést.
Olyasvalaki számára, aki nyomon követi a
kultúra különböző jelenségeit,
különösen nagy figyelmet fordítva az irodalomra,
a filmművészetre és a színházra,
igazán kedves feladat kiírni minden év
végén az egy hónapig tartó
szavazást, majd segítőm társaságában
összeszámolni a közel ötvenezerre duzzadt
szavazatáradatot. Az elismerés iránti vágy
ősidők óta ösztönös emberi tulajdonság. Ez
sarkall minket nagyobb és jobb teljesítményre,
ezért hiszem igazán hasznosnak az Arany
Medál-díjat.
♣ ♣
♣