– Nem szégyelled magad? – hangzik a
kérdés sokszor…
Miért?-kérdéssel válaszol a
megkérdezett.
Hogy is van ez?
Az erkölcsi értékrendet gyermekkorunkban
tanuljuk meg, s otthonról hozzuk magunkkal
beidegződéseinket. Azt, hogy mi a helyes és helytelen,
szüleink, nevelőink, tanáraink tanítják meg
velünk részben példamutatással,
részben hagyományaink követésével.
A tisztesség mint értékmérő nagyon
fontos. Egy gyermek tudja, hogy mi az, amire büszke lehet,
és mi az, ami szégyellni való. Később
felnőttként is többnyire eszerint az érték
szerint éli az életét.
Mára minden felgyorsult és megváltozott az
életünkben, ezért mi, középkorúak
sokszor kapkodjuk a fejünket az ifjabbak
viselkedésén, öltözködésén s
még számtalan dolgon, ami mellett nem tudunk elmenni
fejcsóválás nélkül.
Megdöbbenve látjuk a különféle
„dekorációkat” ifjú
nemzedékünkön, gondolok itt
tetoválásokra, pirszingekre, hiányos
öltözködésre és hasonló
külsőségekre, szemetelésre, hangoskodásra.
Aki különféle testtájain kitetováltatja
magát, az úgy öltözködik, hogy a remekmű
mindig látható legyen rajta, ezért kissé
kihívóan, hiányos öltözékben megy
az utcára, sokakat megbotránkoztatva.
Ilyenkor hangzik el a kérdés:
Nem szégyelli magát?
Nem.
Büszkén viseli, hiszen pont azért
„varratta” magára azt a motívumot vagy
szöveget, mert jó esetben tetszik neki, esetleg bosszantani
akarja a környezetét…
Ugyanígy közlekedés közben, ha egy
fiatalabb nem adja át a helyét az idős megfáradt
útitársának, sőt két helyen elterpeszkedve
ül, fülhallgatóval a fején, önző
módon csak magára gondol, arra is mondjuk, hogy
szégyellhetné magát…
Szégyen, ha valaki a rászoruló
embertársa mellett közönyösen megy tovább,
és nem segít, bár módjában
állna…
Szégyen, ha egy közösségben nem tudunk
alkalmazkodni, kirívó viselkedésünkkel
zavarjuk a többi embertársunkat…
Ha valamit hirtelen teszünk, s megbánjuk, azt
már visszavonni nem lehet, s emiatt esetleg
szégyenkezhetünk.
A szégyen nem kézzelfogható fogalom,
mégis valamennyien ismerjük az érzést, s
kellemetlen, ha egy eseményre gondolunk, ami miatt
szégyenkeznünk kellett…
A szégyenkezésen gondolkodva eszembe jutott egy, a
témába vágó, de nagyon bizarr gondolat.
Nők, férfiak egyaránt betegség megelőzés
céljából, esetleg betegségre utaló
jelek miatt fel kell, hogy keressék a szakorvosokat, ahol intim
testtájaikat vizsgálják… Mindannyian
zavarban vagyunk, ha a ruhától takart intim
testrészeinket meg kell mutatni egy idegennek, még ha az
orvos is. Szégyenkezve vetkőzünk le, s pironkodva motyogjuk
el a problémáinkat, mert nagyon kiszolgáltatottnak
érezzük olyankor magunkat.
Testfunkcióink működési zavarai is okozhatnak
szégyenkezésre okot adó
történéseket, amikről nem tehetünk,
mégis majd elsüly-lyedünk szégyenünkben,
ha megtörténik velünk…
Végeláthatatlanul sorolhatnám azt, hogy
hányféle esemény, történés
kapcsán szégyenkezünk…
Neveltetésünk, kultúránk, szokásaink
szerint éljük meg a szégyent, mely miatt elpirulunk,
s rosszul érezzük magunkat.
Ha például nálunk valaki az asztalnál
ülve elkezdene böfögni, hát igencsak fel
lennénk háborodva. Más népeknél
pedig természetes, sőt, bizonyos esetekben
elvárják, hogy az étkezés után
nagyokat böfögjenek az emberek, ezzel jelezve, hogy
jól laktak, és ízlett nekik az étel…
Mint az a fentiekből is kiderült, furcsa dolgok jutottak
eszembe a szégyenről…
Azt gondolom, hogy mindenki saját értékrendje
szerint élje az életét, tegye a dolgát,
amit tennie kell, és fontolja meg, hogy mi az, ami miatt nem
lenne büszke magára, vagyis szégyenkezne. Én
eszerint élem az életem, és remélem, hogy a
viselkedésem miatt nincs okom a
szégyenkezésre…
♣ ♣
♣
