A mentők szirénázva
szállították el Jani bácsit. Zoli, a
szomszéd nagyon sajnálta. Már mindketten
nyugdíjasok voltak. Jani bácsi örökké
panaszkodott a szívére. Valószínűleg
infarktusa lehetett. Neje már régen meghalt. Csak
magányosan töltötte a napjait, tulajdonképpen
az egész életét. Zolinak nem volt kedve elmenni
még a boltba sem. Annyira rosszul esett ez a dolog neki is.
Hiszen évtizedek óta jó barátok voltak.
Ám két nap múlva kiengedték Jani
bácsit a kórházból. Egy
betegszállító vitte haza. Zoli nem hitt a
szemének. Aztán Jani bácsit
felkísérték a másodikra. Zoli az
ablakból látta mindezt. Éppen reggelizett.
Abbahagyta. Át akart menni hozzá, habár tudta,
hogy most pihenésre van szüksége. Várt egy
fél órát, aztán átment, s
kopogtatott. Jani bácsi rögtön ajtót nyitott.
– Á! Zoli! De jó látni magát is!
– És főleg magát!
– Jöjjön be! Elmesélem, mi
történt…
Zoli levette a cipőjét, megtörülte a
lábát, s belépett a lakásba. Máris
jól érezte magát. Látta, hogy Jani
bácsinak már nincs nagy baja. Az öreg bevezette
szomszédját a konyhába, majd egy üveg
vörösbort felbontott. Töltött maguknak. Zoli helyet
foglalt az asztal mellett. Ivott a borból. Ízlett neki.
– Szóval, a lányomat elhagyta a fiúja.
Szegényt ez nagyon megviselte. Épp a mobilon
beszélgettünk. Dóri a jogi karon másodikos.
Huszonegy éves. A legszebb korban van. És én ezen
felizgattam magam, s a szívem nagyon fájni kezdett,
annyira, hogy kihívtam a mentőket. Azok
beszállítottak a kórházba. És
két nap után kiengedtek. És most itt vagyok.
– De most már jól van? – kérdezte
Zoli.
– Igen. És a lányom is túltette a
dolgon magát.
– Örülök neki – mondta Zoli
aggódóan.
– A lányom a mindenem. Én már öreg
vagyok, leéltem az életem.
– Nahát azért annyira nem öreg…
– visszakozott Zoli.
János bácsi mosolygott.
– Persze, egy-két szem gyógyszert szednem kell
– mondta aztán.
– Az nem sok. Én sem vagyok már
makkegészséges. Nekem a vesém betegeskedik.
– Tényleg?
– Igen. De túlélem. Mint annyi mindent.
János bácsi megint elmosolyodott.
– No jól van, akkor jó napot
kívánok, pihenjen sokat – tanácsolta a
fiú.
– Úgy lesz.
– Mennem kell. – Zoli felállt.
– Menjen csak békével.
– Maga mindig olyan vallásos volt. Na látja,
ez kihúzza a csávából…
– Igen, remélem.
Zoli átment saját lakásába. Kicsit
kiszellőztette a lakást, takarított. Közben
bekapcsolta a rádiót. Épp az ablakot
tisztította, amikor látta, hogy szomszédja az
autójából kiszálló lányt,
Dórit átkarolja. Megható látvány
volt, Zoli örült neki.
– Talán rendeződnek a dolgai! – gondolta
magában.
Majd ebédet kezdett főzni magának.
*
