"Így, hetven felé"
Móra Gyöngyi
SZELÍD ÖREGSÉG
Nem merül csendbe a
világ zaja,
Csak rezdülése más hangokon szól,
Lassabb dallamú a szív lágy szava,
Adott a sors már jóból és
gyászból.
Pergament arcba ráncok vésődtek,
Mint naplóba rótt, gyöngybetűs sorok,
Idő által írt szép történetek –
Mind életvízből merített kortyok.
Messze jár már az ifjúság heve,
Elhamvadt lángja, mint a nyár tüze,
Összemosódik való és mese,
Ajándék minden új tavasz rügye.
Mint emlék közé bújt virágbimbó,
Szirmait bontja a néma remény:
Talán az ősznek is dalol rigó,
Vár még célként egy gyönyörű
regény.
Éltes kort nem vonz már a hegy csúcsa,
Bár a gondolat sokszor vándorol,
Délibáb aggban lángját nem gyújtja,
Bölcs lépés ismert úton gyalogol.
Ki megélt már bút, könnyet, örömet,
Annak a csend is beszédes barát,
Csoda számára minden lélegzet,
Méltón fogadja el öregkorát.
|
|
|
|
