"Így, hetven felé"
Koós László geleji
AZ 1956-OS EMLÉKEM
A falunkhoz közel egy tanya,
gyalog jártunk oda,
Vadonatúj, az Állami Gazdaság tulajdona,
Nemrég építették, istálló
lovakkal volt tele,
Nagyapámmal ide ballagunk mindig estefele.
Itt volt éjjeli őr, én meg a szeretett unoka,
Mesélt nekem sok éjszaka, majd aludtam jászolban.
Emlékszem, cirógatva álmomból
felébresztetett,
Gyere, szétnézünk kisfiam, csendbe’
légy, és vezetett.
Csak lassan, lopakodva mentünk a kis fasor mellett,
Felettünk a sok hajnali csillag remegve fénylett.
Szorítottam nagyapámnak az erős kérges
kezét,
Közelről hallottuk a lánctalpak
csörömpölését.
Mezőcsát felől jöttek a köves úton a tankok,
Ez után lettek nekem érdekes, mesétlen napok.
Reggeli szokásos harangszóra hazaérkeztünk,
Milyen hírt mond a rádió,
nagyanyámtól kérdeztük.
Rádiót hallgatta a szennyesládán ülve,
szíve
Fájt és folytak könnyei, dadogta:
Rétság, tank, Imre,
Mindnyájan, riadt tekintetünkkel csak egymást
néztük,
A Nagy Tisztelendő Úr meg imádkozott miértünk.
Ott ült ő is a szegényes konyhánkban egy hokedlin,
Rádióhíreket hallgatva láttam őt szepegni.
Futottam galambot etetni, majd várt az iskola,
Minden reggel szokásos időben értem én oda.
Igazgató bácsi nagyon szeretett és jól
ismert,
Fiával és velem rajzoltatta a Kossuth címert.
Majd jöttek érte az ismerősök, a nemzetőrök,
Én meg mosolyogtam magamban őket, a rossz kölyök.
Nem tudtam, nem értettem, kis puskával mit akarnak,
Ezzel a kis fegyverrel egy golyó csak csók a tanknak.
Lett új feladat, múltak a nagyon izgalmas napok,
Zöldséget gyűjtöttünk és a krumplit, sok
család adott.
Azt mondták, majd az éhezőknek a városba viszik,
Az embereknek így segítenek, tudják és
hiszik.
Egy nagyon váratlan napon hazajött Imre bátyám
– Innen tovább az igaz történetet nem
folytatnám. |
|
|
|
