„Minden olyan dolog felesleges kacat az ember
életében, ami többé nem szolgálja őt,
és ha megszabadul tőle, akkor jobban fogja érezni
magát” – írja az Előszóban B. Palmer.
Ugyanakkor hamarosan leszögezi: amikor egy-egy tárgy
megtartása vagy eldobása a kérdés, akkor
bonyolultabb és finomabb dologról van szó, mint
csupán a saját, tárggyal kapcsolatos
véleményünk
értékeléséről. Ha
értékelünk valamit, akkor a lényeg:
elgondolkodni azon, hogy az adott dolog jelenleg valóban
része-e életünknek. Ez a lomtalanítás
(lomként értékelés) kritikus pontja.
Megdöbbentő is lehet a múltbeli kapcsolatok ilyen
értelmű értékelése, de ez is szerves
része a gondolatmenetnek. Az emberekhez fűződő jelenlegi
kapcsolatokról van szó, nem magukról a
személyekről. Meg kell tanulnunk tényszerűen
megvizsgálni a környezetünkben lévő dolgokat,
és meghatározni, hogy azok segítik-e az
életünket és a kapcsolatainkat.
„Rémisztő lehet mérlegelni valamit” –
állítja Palmer, de fel kell ismernünk, ha valami
fájdalmat okoz valami nekünk. Az alapkérdés:
„szükségünk van-e rá, vagy
megválhatunk tőle?” A sok (felesleges) cucc
tulajdonképpen egy hamis védőpáncél, mely
távol tart bennünket az örömteli
kapcsolatoktól.
Más emberek irányításának
szándéka is felesleges „kacat” (a
„te” kapcsolat helyett „az”) –
amikor az irányítandó személyt csak
tárgynak tekintjük. Az irányítás akkor
válik feleslegessé, amikor azt gondoljuk, hogy valakinek
meg kellene változnia, vagy szeretnénk, ha megtenne
valamit a kedvünkért, még akkor is, ha az neki nem
áll érdekében. De az emberek
természetükből fakadóan ellenállnak a
manipulációnak – felesleges viták, a
kapcsolat romlása a következménye. Ugyanígy
felesleges módszer a kritika is.
Ha egy probléma elkerülésére
veszünk meg valamit (például egy reklám
hatására), akkor az ideiglenes
megkönnyebbülés után mégiscsak
visszatérnek a kelle-metlen érzéseink. Sok
megvásá-rolt holmi válik ezért gyorsan
felesleges lommá.
Az önkritika is felesleges lom! – ami, együtt a
gyakori összehasonlítgatásokkal, felesleges rossz
szokás, amit azonban nehéz elhagyni.
Ráadásul, amikor másokat megfigyelünk,
általában csak a felszínt látjuk, a
külső életet, amit irigyelni lehet. Talán nem is
vagyunk kíváncsiak másra. Holott önmagunk
másokkal való kritikus
összehasonlítása olyan felesleges szokás, ami
csak azt hangsúlyozza, hogy mi a „baj” velünk,
nem pedig azt, ami rendben van. Ugyanígy felesleges dolog
a folytonos ítélkezés is. Ha a magyarázat
fontosabbá válik, mint az, ami valójában
történik, akkor ez is csak kacat.
Kacat (lom) lehet olyan tevékenység is, amely
ellenünk hat, és kimerít bennünket! – de
lehet kacat a bennünket kimerítő, frusztráló,
lehangoló vélemény is. A gond az, hogy
érzelmileg is kötődünk minden „lom”-hoz,
és nem is olyan egyszerű tárgyilagosan nézni.
Olykor meg is szokjuk, hogy az ember szokott helyükön
lássa a kacatjait, már észre sem vesszük őket.
A felesleges kacatok eltüntetése teret is nyit,
és az élmények is felértékelődnek,
köztük egyes emberi kapcsolatok. „Jó dolog, ha
észben tartjuk, hogy értékeljük mindazokat a
hasznos dolgokat, amelyek segítenek bennünket az
életben” – mondja Palmer (59.p.)
„A lomtalanítás bensőséges
folyamat”! (62. p.) Sokan ezért is félnek tőle,
vagy az érzelemkerülők nem nagyon értik a
másik problémáit lomtalanítás
közben.
A szándékos rendetlenség, a lomgyűjtés
védekezés is lehet, figyelemelterelés, mint ahogy
a túl sok elfoglaltság, „pörgés”
is lehet védekezés, amíg bírjuk. (90. p.)
„Minden, ami elvonja a figyelmünket attól, hogy
tisztán lássunk és érezzünk a
jelenben, felesleges kacat” – erősíti meg a szerző.
„Amikor már nem figyelünk a másik
félre egy kapcsolatban, akkor tulajdonképpen a kapcsolat
megszűnt létezni”. (104. p.) Lényegét
tekintve senkinek (egyik félnek sem) szolgál
javára egy egészségtelen kapcsolat
fenntartása. Célunk egy egészséges
élet létrehozása, nem pedig mások
hibáztatása vagy elítélése. (164. p.)
A lomtalanítás nem rendrakás (ahogy a
régi mondás tartja: rendet rakni mindenki tud, rendet
tartani már nem), hanem hogy „erősítsük az
önmagunkhoz és másokhoz fűződő kapcsolatunkat a
jelen pillanatban”. (169. p.)
Fontos szavaknak vélem: „amikor az ember szeret
valamit, akkor könnyen igent mond rá. Ha sok szót
kell használnunk, és védelmeznünk kell a
tárgyat, akkor valószínű, hogy többé
már nem képezi az életünk
részét.” (176. p.) Azt gondolom, ez nem csak a
tárgyakra vonatkozik, hanem kapcsolatokra, sőt eszmékre
is.
Végül Palmer e
megállapításával zárnám:
„Azért válunk meg a kacatoktól, hogy helyet
teremtsünk önmagunk számára”. (185. p.)
Forrás:
Brooks Palmer: Rakj rendet az életedben.
Édesvíz K., Bp., 2013, 186 p.
♣ ♣
♣
