Winterson írja A
szenvedély címet viselő könyvében,
hogy Napoleont és seregét valami különleges tűz
hajtotta előre, amely még a szolgálatában
lévő csirkesütőt is áthatotta.
„Van benne szikra” – tapint a lényegre
Vladimir Paral, és 100 %-osnak nőnek nevezi hősét. A
könyv elején ajánlás: „A nő legfőbb
becsvágya szerelmet ébreszetni.” (Moliere)
*
– Nem érzem magam nőnek mellette – mondja a
minap 27 éves, hosszú combú,
nádszálderekú, melltartó modellnek is
beillő ismerősöm, 3 év körüli kisfiát
ráncigálva. A gyerek szaporán kapkodja
lábait feldúlt anyja mellett, míg egyre csak
kérdezgeti: hova megyünk, hova?
– Haza – jön a tömör válasz.
– De hova haza? – visítja teljes erőből a
gyerek, és lecövekel. Anyja felkapja, gépiesen
összecsókolja. A srác üvölt, rúg,
harap, majd olyan erővel vág az anyja arcába, hogy annak
– népiesen szólva – majd a szeme ugrik ki.
Erre a kedves édesanya úgy levágja gyerekét
az anyaföldre, hogy csak úgy nyekken. Eltorzult
képpel ecseteli, milyen nehéz egy nőnek, ha
édesanya is.
– A drága apukája meg nem töri
magát esténként, hogy minél előbb
hazaérjen! Én meg egész nap az anyunál
dekkolok, akit ő persze ki nem állhat, akkor még a
fejemhez vágja, hogy ő nem akarta ezt a gyereket, minek
erőltettem. Ennek szültem én gyereket? –
sipítja méltatlankodva – hisz ő olyan
tökéletes!
*
Sokáig tipródtam és nem találtam a
választ, miért mondtam nemet a szépen csengő
állásajánlatra. Baktattam le-föl a
sötét parkban, de a nyomott kedélyállapot
csak jött velem. Majd egyszer csak megállított a
felismerés: itt nincs munkaélmény. Leendő
gazdám biztosított, hogy „itt nem kell
megszakadni”, és azt is rögtön tudatta, hogy az
ő szemében az én majdani tevékenységem
értéke a mindenkori minimálbér. Az
egész neki nem ér többet. Erős
indíttatást éreztem a fizikai erőszakra az
öntelt hatalom (és persze pénz) birtokosa
sérelmére, de gondoltam, megteszi az is, ha nemet mondok
nagyvonalú/megtisztelő ajánlatára.
Sosem fogja sejteni sem, miért nem kaptam két
kézzel a szerencsémen.
*
– Én már csak úgy
eléldegélek – csodálkozott rá
kérdésemre régi ismerősöm, amikor terveit,
vágyait tudakoltam. – De hisz én már 65
éves vagyok, ugye, mit kerteljek, a szex már nem
érdekel… Majd folytatta: – Örültem, mikor
leszázalékoltak, nagyon nem szerettem…
– Most úgy miket csinálsz? – tettem fel
pucér, szimpla kérdésemet.
– Nem tudom, miket kellene csinálnom –
válaszolt nehézkesen. – Rejtvényt fejtek,
járok a boltba, most még busszal, de tavasztól
már legyalogolom azt az egy megállót.
Nagyon bamba képpel bámultam a telefonra, ahogy
lassan letettem. Öreg barátnőmre gondoltam (bocsánat
az „öreg” szóért), aki velünk volt
egy autóbuszos úton (zacskós leves, tubusos tej,
konzerv kúrán) – 21 napig. Cseh, német,
francia, olasz körút volt, a világ nagy
múzeumait barangoltuk be éjszakákba
nyúlóan, együtt. Ő egészítette ki a
pénzünket, hogy Heidelbergben az én párom
hétágra sugározza a boldogságot, hogy
megvehette a diavetítőt, amely sokáig bearanyozta az
életét, meg az enyémet is, meg azét is, aki
kölcsönadta a hiányzó pénzt. Együtt
megnézhettük itthon a csodákat, amiket együtt
láttunk. Katalógust is csináltunk, rövid
ismertetőkkel az én jegyzeteimből. Évekig hurcolta
előadásokra a párom. Természetesen ingyenes
vetítések voltak, ingyenes előadásokkal – a
személyesen átélt élmények
tüzét hozzáadva.
Az előbbiekben „öreg”-nek nevezett
barátnőnk akkor 78 éves volt – mellesleg csoportunk
vezetője is éppen annyi.
Winterson könyvében olvastam a szenvedély
ellentéteként a
langyos élet fogalmát. A választás
joga az egyéné.
♣ ♣
♣
