„Hazánkban talán nincs még egy olyan
hely, amelyhez annyi monda kötődne, mint a börzsönyi
Kámorhoz” – olvashatjuk az interneten. „A
legendák szerint ez a mesés kincset rejtő bérc
hajdanán rablólovagok és boszorkányok
otthona volt, és a kutatók számára is csak
rejtélyekkel szolgálnak a tetején
található földsáncok, illetve a hegy
gyomrába vezető sziklahasadék. A Börzsöny
keleti vonulatának legmagasabb pontja. Hírnevét a
662 méteres hegy mégsem a festői
panorámájával vagy a vadregényes
környezetével nyerte el, hanem misztikus
történelmével és rejtélyes
barlangjaival. Csupán a hegytetőt körülvevő
földsánc, a régészek által
talált Árpád-kori és késő
középkori cserepek, illetve pár szűkszavú
feljegyzés bizonyítja, hogy itt valamikor valóban
egy erősség állt.” (https://www.turistamagazin.hu/hir/a-borzsony-legrejtelyesebb-hegye)
Ennél részletesebb leírást is
találunk az interneten – de inkább
nézzük Diósjenőt ma: Budapesttől mintegy 60
kilométerre északra fekszik, Nógrád
vármegye nyugati részén, a Börzsöny
lábánál. Diósjenő Jenő (vár)
már a kőkor óta lakott hely lehetett, a
környéken talált kőkorból
származó leletek szerint. Diósjenő
település neve a honfoglaló Jenő törzs
nevéből eredeztethető. A település nyugati
vége feletti 523 méter magas, 3 oldalról meredek
oldalú hegyen találhatók Csehvár nyomai
– írják Diósjenőről.
Kérdezhetjük: akkor mi ez a falu fölé
magasodó Kámor?
Innen már Turóczi Levente fordulatos regénye
igazít el bennünket, igaz, még 1785 forró
júliusából, amikor a sokszálú
történet játszódik. A fent leírtak
alapján biztosak lehetünk benne, hogy nem
véletlenül választotta meg regénye
témáját! A kámori boszorkány –
létezett? Ki tudja. Inkább az külön
érdekes, ahogyan a szerző bemutatja, hogyan állnak olyan
emberek is a képtelen vád mellé, miszerint a
hegyen évek óta magányosan élő idős asszony
– boszorkány, akik tudják róla, hogy Erzsi
néninek hívják, és ismerik
korábbról. De hátha tényleg járt
arra a garabonciás diák, aki „megvette” egy
esős éjszakán? Hátha ő tehet az
aszályról?
A régi Diósjenőt látjuk magunk előtt az
aszályos nyárban, amikor a falubeliek joggal
aggódnak, lesz-e élelmük télre, lesz-e
termés. Megismerjük a két fiút,
barátokat, akik olykor nyári oskolába mennek, de
főleg részt vesznek az otthoni gazdasági
munkákban, ahogyan erejükből telik. Megismerjük
szüleiket is, a házakat, melyekben laknak,
jószágaikat, valamint a falu
elöljáróit – az egyik fiú apja is
elöljáró –, de vannak választott
bírák is. És ott van, a falu
határában magasodik a rejtélyes hegy, a
Kámor!
A hegyen sokszor járnak a fiúk is, amely
vadregényes, rejtélyes, sok részét ismerik.
Amikor megtudják, hogy az elöljárók
úgy döntöttek, meglesik a
„boszorkányt”, az aszály
okozóját, elhatározzák, ők előbb felmennek,
megnézik a nénit is, a házát is. Így
tanúi leszünk kirándulásuknak a titokzatos
hegyen, amely kirándulás kicsit hosszabbra sikerül,
mint gondolták, és ott is éjszakáznak.
Elindulnak, de rövidebb, ismertebb úton az
elöljárók közül négyen, az egyik
fiú apja, meg többek között egy idősebb
férfi is, aki eltűnik út közben. Félnek is,
nem is… Nehezen, de odaérnek a házhoz, az ő
útjuk is érdekes és rejtélyes. Mikorra
odaérnek, már mindhárman egyetértenek
abban, hogy a hegyen lakó személy csakis
boszorkány lehet. De nem találnak ott senkit,
betörnek a kis házba – ennek is pontos
leírását olvashatjuk –, nincs sehol Erzsi
néni, végül – felgyújtják a
házikót. És a romok között egy
alagút bejáratát találják,
egyikük még le is mászik, de tovább menni
már nem mer. Hová vezethet? Ezen keresztül tűnt el
Erzsi néni, a „boszorkány”? Könnyen
elképzelhetjük.
Még valaki elindul a Kámor hegyre – az
iskolamester, aki sejti, hogy a fiúk is odamentek.
Szerencsés módon ő véletlenül
megtalálja az idős, utat tévesztett
elöljárót, így végül is mind a
négy elöljáró és az iskolamester
összetalálkozhat. Eloltják a tüzet, elindulnak
hazafelé.
A fiúk csak ekkor érnek oda a leégett
házhoz, ők is megtalálják az alagút
bejáratát – és egyikük még
két aranypénzt is! Ezzel igazolni tudják majd a
községben, hogy ők bizony ott jártak!
Hazafelé utolérik a felnőtteket, így az ő
kalandjuk is szerencsésen végződik, és
sokáig eldicsekedhetnek kalandjukkal a falubelieknek.
Ennyi lenne a történet röviden a sok
rejtéllyel, izgalommal, titokzatossággal, de
természetesen messze nem ennyi a könyv értéke
és tanulsága. A könyv végén
elolvashatjuk az eredeti legendát, ha nem is az eredeti
szöveget, mert az sok fontos irattal együtt elégett a
háború végén. Ezt és az itt
szintén olvasható „Kámor” című
rövid tanulmányt Végh József,
Nyugat-Nógrád helytörténész
írta, aki a szerzőnek is sokat segített a régi
történet, legenda megismerésében.
A regény jól felépített, gondosan
tagolt, figyelmünket újra és újra felkelti,
olvasmányos, nem unhatjuk meg a történetet.
Hús-vér szereplők állnak előttünk
régies nyelvezetükkel, félelmeikkel,
reményeikkel, egyszerű dolgos életükkel.
Számos régi szót olvashatunk, pl. arraja;
féktelen menetelés; pusztulat; helyi kifejezések,
mondások: tik, turbolya (egy növény), vedér
(mértékegység), savanyított víz,
és többek között szlovák szavak, mindegyik
lábjegyzetben gondosan megmagyarázva. És olykor
mai szavak, kifejezések hozzák át jelenünkbe
is a történetet. Így tehát igen
sokrétű művel van dolgunk, amely mélyen rejtve sok
információt közöl velünk a
községről, a régi életről, a
szülőföld szeretetéről.
A szerző 2007-ben született természetesen
Diósjenőn, ott is él családjával, és
ez már a kilencedik megjelent könyve: öt 2024-ben,
eddig három ez évben, több pedig
készülőben. A Klárisban 2024 nyarától
9 novellája jelent meg, valamint rendszeresen publikál
számos antológiában és több
folyóiratban. Megérdemelten nyerte el 2024-ben a Nemzet
Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat is.
Természetesen még tanul…
Csak a legjobbakat kívánhatjuk neki!
(Turóczi Levente: A
kámori boszorkány. Szerk.: Zsoldos Árpád
és Adrienn. K.: Irodalmi Rádió, 2025, 188 p.)
*
