Milyen ember is Félix? Évtizedek óta van
jogosítványa, de még a kocsija
motorházának tetejét se tudja felnyitni. És
ha tudná is, minek? Fogalma sincs a motor
mûködésérõl. Annyira terjedt a
tudománya, hogy a defektes kereket ki tudta cserélni.
Így van ezzel a
számítógépével is, amit évek
óta sikerrel mûködtet, és a
nyomtatójával sem volt semmi gondja. A
szerkezetérõl nincs fogalma.
A megszokott, régi masináján túlhaladt
az idõ (vaskereke), ki kellett hát cserélni. Vett
új gépet és hozzávaló, új
nyomtatót is. Nem gond; minden gép
lényegében egyforma – gondolta.
Hamar meg is ismerkedett a gép
mûködésével, és a nyomtatót is
vidáman használta. Feketében és
színesben is tudott már nyomtatni, amire nagyon
büszke volt. Ám egy napon jelezte a gép (!), hogy a
fekete és a színes festék is fogytán van.
Ezt tudomásul vette, és úgy gondolta, hogy
még egy kicsit ráér, majd ha a szerelõje
felé jár, megadja a gép adatait, és
megveszi a festékes kazettát.
A gép egyelõre nyomtatott, majd meglátja, ha
halványulnak a sorok. Egy festékcsere nem a világ.
(Elvégre – ha már hasonlítunk,
említsük meg, hogy a kocsija kerekét is ki tudja
cserélni, ez a csere se jelenthet gondot.) Megcsinálta
ezt könnyedén a korábbi gépén.
Halványodtak a betûk, nincs mese, új
festékes kazettát kell venni. Régen ezt úgy
csinálta, hogy kiemelte a nagy kazettát, elvitte a
szerelõjéhez, és vett helyette másikat. A
régit meg ott hagyta, aminek a mester (valamiért)
még örült is. Úgy gondolta, hogy most is ezt
fogja csinálni; biztonságosabb, mintha csak a gép
adatai alapján veszi meg az újat. Hátha nem
elég csak a gép neve, ami rá van írva.
Nos, egy napon hozzálátott ahhoz a
semmi-munkához, a festékcseréhez. Régi
(fájdalmas) tapasztalata, hogy mielõtt egy árammal
mûködõ szerkezethez nyúl, azt jó
áramtalanítani. Kihúzta hát a
konnektorból a csatlakozót, és szemügyre
vette a masinát. Jó „fényviszonyok”
voltak: besütött a Nap az irodájába. Elöl
látott egy nyitható „ajtót”, ám
– meglepetésére – nem talált
mögötte semmit. Napsütés ide,
napsütés oda: elõvette a jó kis
zseblámpáját, bevilágított: semmi.
Áramtalanítva van, hát nyugodtan benyúlt a
kezével, ameddig csak lehetett, de nem érzett
semmiféle kazettát. Keresett tovább. Talált
egy másik ajtócskát, örömmel nyitotta
ki, és meglátott benne két kazettát.
Két kicsit, míg az elõzõben egy nagy volt.
Nem probléma. Az egyik kazetta teljes egészében
látható volt, a másiknak csak a fele. Gondolta,
hogy ha az egyiket kiveszi, a másik kibújik a
helyébe. Ám a látható kazetta meg sem
mozdult. Volt rajta egy billentyû – azzal sem.
Keresgélte a módját, fogta elölrõl,
oldalról, benyúlt mögé is, de a kazetta nem
mozdult. Kicsit szégyellte magát, de ott volt
kéznél a házigazdája, aki ezermester,
és minden olyan szerkentyût is apróra
szétszed, megjavít és összerak, amit
még sosem látott. Hívta, és jött. A
mester ugyanazokkal a fogásokkal próbálkozott,
mint maga Félix, de sehogy sem mozdult ki a
látható kazetta a helyérõl. Õ nem
olyan békés ember, mint Félix, és nagyokat
káromkodott mérgében.
Ezt persze meghallotta Félix húga, aki – mint
a mondabeli csapos – közbeszólt:
– Ne vacakoljatok vele! Vigyétek el a
nyomtatót, majd a mûszerész kiveszi, és tesz
bele újakat is.
Asszonytól jött a tanács, de a két
férfi összenézett, és –
kivételesen – igazat adott a nõnek. Félix
öregember volt, nem tudta megemelni a gépet, de 77
éves barátja könnyedén ölbe vette,
és betette a kocsiba. Irány a mûszerész kis
boltocskája. Az ezermester barát bevitte a boltba,
letette a pultra, és elmondta, hogy mi a gondjuk.
A bolt eladója és pénztárosa a
mûszerész felesége. Meghallgatott bennünket,
de nem hívta elõ a férjét a
mûhelyébõl, hanem odalépett a
készülék elé, hozott egy kábelt,
bekapcsolta a nyomtatót, és – láss
csodát! – a két kazetta teljes
egészében kibújt. A hölgy könnyed
mozdulattal kiemelte mindkettõt, hozott újakat, és
helyükre rakta azokat.
Félix és a barátja egymásra
nézett, és egyet gondolt:
„Könnyen megy a munka annak, aki ért
hozzá!”
♣ ♣
♣