"Így, hetven felé"
Ambrus József
MINDHALÁLIG
Verset csókolok
mindhalálig,
magányos könyveknek üzenek hadat,
kinyitom a minden titkok zárait,
mert erre kényszerít a gondolat.
Szájon csókolom az anyaföldet,
amikor szabad láncra ver a csend,
naponta megkóstol az enyészet,
pusztul a világ, és vele a rend.
Ma az Isten is másképp szeret,
anyám imája hajlik utánad,
új szavakból fércelek bélyeget,
amíg hibernál az édes utálat.
Az ölelés naponta megrészegít,
önmagamat titokban fölkenem,
a mámor roncsol, vagy fölrepít,
mert józanodnak a hajnalok bennem.
Apró versem zászlót lobogtat,
új fogalmak öltöznek civilbe,
amely gőgösen lenéz, megtagad,
nélkülözésre szólít Krisztus neve.
Versem felszívja a látomásokat,
de megaláz naponta a világ –
nélkülem ébred a bús hangulat,
mely átfesti békére a csodát…
|
|
|
|
