Mai felgyorsult világunkban egyre inkább
elidegenednek egymástól az emberek. Sajnos, ezt
tapasztalhatjuk úton-útfélen.
Ez a jelenség nagyon nem jó és nem is
vezethet jóra akár rövid, vagy hosszú
távon sem!
De vajon mit lehet tenni ellene?
A kérdés felvetése nem könnyű, azonban
nagyon időszerű.
A Cserhát Művész Társaság a jó
példa arra, hogyan is kell integrálni az
írókat, költőket, festőművészeket,
grafikusokat és az egyéb művészeti ágak
képviselőit.
A tagság összefogására nagy gondot
fordít a vezetőség.
Miben nyilvánul ez meg?
A nagy művészeti hagyományokkal rendelkező
társaság mindig fontos feladatának tekintette
és tekinti napjainkban is a tagsága
összetartozásának az erősítését.
A művészek sokkal érzékenyebbek az
átlagembereknél. Ez persze nem a véletlen műve. Az
alkotók minden idegszálukkal arra törekednek, hogy
kellőképpen tükrözzék a
körülöttük lévő világot. Ez a
tevékenység azonban igen emberformáló.
A valóság megismerése, felismerése a
művészeknek nem könnyű. A megismerés, a tudás
útja a tapasztalat – tartja a dialektika.
Ebből kell tehát kiindulnunk!
A művészi tükröződés sok esetben egy
kicsit eltérhet a valóságtól.
Nagy költőnket idézve: „Az igazat mondd, ne csak
a valódit!”
Tehát arra kell törekedni, hogy a művészi
eszközökkel mutassuk be a körülöttünk
lévő világot.
Ez összetartozás nélkül szinte
elképzelhetetlen és lehetetlen. A művészi
szféra kissé zárt világában is
észrevehetővé kell tenni magunkat. Jelezni, hogy itt
élünk, itt vagyunk és itt alkotunk.
A közösségi összetartozás
élményét nem pótolhatja senki, és
semmi!
A művész egyedül elvész a rengetegben. Csakis
az összetartozás érzésével a
tarsolyában érhet el sikereket.
Ne féljünk tehát attól, hogy
gondolatvilágunkat megosszuk azokkal, akikkel úgy
érezzük, hogy közös platformon vagyunk.
Egymás jobb megismerése segíthet abban, hogy
még maradandóbbat alkossunk munkánk során.
Ebben valóban fontos az összetartozás
érzése és gyakorlati
megvalósítása is.
Örüljünk tehát egymás
sikerének. Ne a művészi
féltékenység, irigység hassa át
mindennapi cselekedetünket.
Nem vagyunk egyformák, a tehetségünk, a
hozzáállásunk sem lehet egyforma. Ez így
jó! De a művészi összetartozás
élményének kell meghatároznia
mindennapjainknak. Ha nem így történik, akkor
öncélúvá válik a
tevékenységünk.
Egy olyan nagy múltú társaság, mint a
Cserhát, eddig is bebizonyította
életképességét. Nem véletlen, hogy
immár 55 esztendeje sikeresen működik, integrálva a
különböző művészeti ágak sokrétű
tevékenységét, erősítve az
összetartozás élményét.
Ápolni és óvni szükséges ezt az
összetartozást a művészi
érzékenység, a különbség
és különbözőség mellett is.
Csakis így lehet továbbra is sikeres az
országos Cserhát Művész Társaság.
*
