Első látásra úgy tűnik, hogy
kulturális életünk határtalan. Pedig nem
így van.
Kultúránk az emberiséggel egyidős.
Kultúrát csak az ember hozhat létre, erre nem
születünk, hanem az idők során fejlesztjük
fokozatosan és hozzuk létre. A magyar nemzet nagyon
régi, becslések szerint 2500 éve
önálló életet él saját
nyelvvel, közös hagyományokkal és
műveltséggel bíró és
munkálkodó közösség. Amikor a
Kárpát medencébe jöttünk nomád
pogányként, utána a kalandozás
végével Géza fejedelem papokat hozatott, majd fia,
Szent István behozta a kereszténységet, így
a magyarság a zsidó-latin keresztény
kultúrkörhöz tartozott. A 16–17.
században a latin nyelv még előbbre is tört az
országos és megyei közigazgatásban. Majd a
német nyelvet akarták elterjeszteni az országban,
de a magyar nyelv lett a győztes. A parasztok és nemesek
közös magyar nyelvének művelése a
polgárosodást segítette elő.
A kulturális életünk vagy
művelődésünk az iskolázottságunkkal kezdődik.
Itt derül ki, hogy melyik tantárgyban ki jeleskedik, milyen
az érdeklődési köre, és ezt a
képességét az iskolák
elvégzése után egyetemen kívánja
rögtön továbbfejleszteni, vagy a
kultúrházak adta lehetőségekkel élve
képzi tovább magát.
Többbféle kultúra létezik.
Különbözik a városi és falusi
kultúra. Van népi, városi, zenei, irodalmi,
mezőgazdasági, természettudományi és
más kultúra a civilizáció
mértéke szerint. De a már említett
zsidó-keresztény kultúrkörünk
hatása különbözik a közel-keleti, afrikai
népek vallásával és
kultúrájával szemben.
Sokan a műveltség velejárójának
tartják az intelligens viselkedést, pedig sok
esetben nem így van: lehet valaki eszes, művelt, de ha nem tud
megértő lenni és nem belátó, nem tudja,
kivel szemben hogyan illik viselkedni.
Kulturális életünk minősége nagyon
fontos. Főleg a zene világa eltolódott a
szórakozás, és nem a művelődés
szférájába.
Szórakozni felemelő, nívós,
színvonalas műsorokkal is lehet. Nemcsak a modern zenét
lehet indulataink levezetésére használni. Lelki
kulturáltsághoz tartozik, hogy próbáljunk
nem szitkozódni.
A fiatalok a digitális forradalom gyermekei, ők ezekkel az
eszközökkel kommunikálnak egymással, idős
embereknek sok esetben nincsen internetjük. A fiatalok
részéről viszont van egy nagy hátránya: a
személyes kapcsolatok elsivárosodása.
Van nemzeti kultúra és van nemzetközi. Sok
esetben utánozzuk a külföld
kultúráját, ez a képzőművészetre is
vonatkozik, de a zenére még inkább. Művelői nem
veszik észre, hogy ezzel a magyar kultúrának
ártanak. Elveszítjük ezzel a magyar kultúra
stílusjegyeit. Mi egyének szabjuk meg, hogy mik legyenek
műveltségünk határai. Kodály Zoltán
nagy zeneszerzőnk és népdalkutatónk a
népművészetről így ír:
„A magyar lélek leggyengédebb virágai a
falun nyíltak, mégpedig nagy részük
úgy, hogy a várost el sem érte. Mi a faluban
nemcsak egy csomó dalt, mindegy, hogy százat-e vagy
ezret, szóval onnan kimarkolható, elvihető és
felhasználható anyagot találtunk, hanem más
valamit is, ami nélkül ezek a dalok sem jöttek volna
létre: kultúrát.” (A magyar népdal)
A népművészeti tanítás lehet a
hazafias nevelés egyik leghatékonyabb eszköze. A
magyar nyelv, népmese, népzene, néptánc, a
népi díszítő művész a nemzeti
sajátságok. Igyekezzünk kulturális
határainkat minél jobban kitágítani. A
zeneművészet megismerése a népdalból ered.
Magyarországon sok nemzetiségű embercsoport
él, akik megtartották anyanyelvüket,
gasztronómiai szokásaikat, amivel a magyar
konyhára is hatással voltak. Másféle
kultúrájuk elfér a mi kultúránk
mellett. Vallásukat a mi történelmi
egyházainkban gyakorolják, de van kétnyelvű is.
Természetesen tudnak magyarul, és a magyar
ünnepeinket is tartják.
A kultúrpolitika is törekszik a művelődést
befolyásolni, ami sokszor a művészeket a tematika
és technika szabad mozgásában gátolja
ugyan, de néha ez nem árt!
Az emberiséget az önművelődésre való
ösztön vezethette el a teljes sötétségből
a tudományok és művészetek fényes
világába. Aki keveset olvas, nem lehet művelt. De a
műveltséghez annyi minden kell, hogy azt nem
sajátíthatjuk el csak könyvekből.
*
