Pedagógusnap: e szó hallatára Klári
néni, kedves tanító nénim jut eszembe.
Második, harmadik osztályos koromban tanított egy
alföldi tanyasi iskolában.
1–4. és 5–8. osztály tanult
felváltva egy hatalmas tanteremben. Belegondolok, hogyan
bírt annyi gyerekkel? Szigorú volt, de
másképp képtelenség lett volna leadni
egyszerre 4 osztály anyagát. Szigorúsága
ellenére szerettük és tiszteltük. Klári
néni is kedvelte a gyerekeket. bizonyíték
rá, hogy Budán élt, a
tanítóképzőt is ott végezte el. Nem kapott
Budapesten munkát, de felajánlottak neki
lakóhelyétől 200 km-re, Kuncsorbán, a
tanyavilágban egy tanítói állást.
Elfogadta, mert tanító szeretett volna lenni.
A pedagógusnapot néhány szülő
segítségével mi gyerekek oldottuk meg. Az
olvasókönyvünkben találtunk az alkalomhoz illő
verset, megtanultuk, a 4 osztály közösen elszavalta.
Egy anyák napi énekbe becsempésztük
Klári néni nevét, úgy énekeltük
el. Végül osztályonként sorba kivittük a
temérdek virágcsokrot. Nem vettük, akinek volt a
kertben vagy kapott a szomszédtól, azt vitte. De a
legtöbb csokor mezei virág volt. Mire az iskolához
értünk, készen állt a frissen szedett
bokrétánk. Klári néni boldogan fogadta
mindet.
Két év után új tanító
nénivel kezdtük a következő tanévet.
Rátalált a szerelem, férjhez ment a
szomszédos településre, Túrkevére.
Én is elköltöztem arról a vidékről, nem
hallottam felőle.
Néhány évvel ezelőtt felhívott az
unokatestvérem: talált egy cikket Klári
néniről a Szolnok megyei újságban. Egykori
diákja írt az életéről. Boldogan olvastuk.
Ekkor már bő 50 év telt el a kuncsorbai tanyasi iskolai
évek óta. Felvettük vele a kapcsolatot. Sűrűn
beszélgettünk telefonon, interneten keresztül. A 80.
születésnapján heten egykori kisdiákjai
megleptük. Folytak az örömkönnyek,
nosztalgiáztunk. Egyszer azt mondta:
– Ti vagytok az első osztályom. Az első
pedagógusnapi élményt tőletek kaptam! Annyi
virágom volt, hogy vederbe meg lavórba raktam őket. Nem
felejtem el, amíg élek!
Mi sem, Drága Klári Néni!
Klári néni a „Kláris”
alkotótársa volt. Kelemen
Nagy Klára néven publikált.
Sajnos, már az angyaloknak írja verseit,
prózáit égi tollával!
*