Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÉPIRODALOM

Tóth H. Györgyi

Egy pohár forralt tej…

Ahogy múlnak az évek, úgy jönnek elõ régi emlékek. A múltidézés korfüggõ. Ha visszanézünk, az azt jelenti, van idõnk. És ideje annak van, aki már sok mindent elvégzett elõzõ életében, illetve életének elõzõ szakaszában, és idõnként tétlenkedik. Nincs mit tennie. De ha az elme még aktív és sértetlen, akkor újra elõjönnek olyan impressziók, amelyek nélkül csak vegetálnánk.

Hosszú évek pergõs napjai után eljutottam abba a spirituális állapotba, hogy hallgathatom a Csendet. Van idõm.

Ültem a teraszon, a naptól kiszáradt régi kerti fotelban. Hallgattam a rigókat, ahogy a bokrok alatt egymással beszélgettek. Azon vettem észre magam, hogy kezem az ölembe ejtettem. Nem igazítottam meg az ülési helyzetemet, nem helyezkedtem el úgy, ahogy illik, hanem kényelmesen szétterpesztettem a lábaimat, könnyû nyári ruhámat a lábaimon szétterítettem, a hátamat behajlítottam. 

Csak ültem. Aztán valahogy kívülrõl megláttam magam, és egy régi kép suhant át elõttem. Anyám keze, ahogy az ölébe ejtette, amikor megfáradtan leült a kisszékre, ami a széles küszöbön volt. Hátát a küszöb ajtófélfájának támasztotta. Fájós lábait kinyújtotta, könnyû nyári kendõje alól kibújó õsz hajfürtjeit visszaigazította a kendõ alá. Aztán csak úgy üldögélt. Amikor a fogadott macska – aki pici korában valahonnan a kertek aljáról érkezett – észrevette, hogy pihen, elõjött, huncutul a szoknyájához dörgölõzött, addig hízelgett, amíg az ölébe nem vette. Aztán simogatni kezdte. A cica elõször csak dorombolt, majd békésen elszunyókált az ölében. Néhány perc múlva mindketten szundikáltak. Anyám és Cirmos is.

Így, meditáló helyzetemben, idõutazásba kezdtem, vissza a múltba. 

Bementem a régi ház konyhájába. Éreztem a hideg konyhakõ érintését a talpam alatt, a nyitott kéménybõl jövõ saskó szúrós szagát, ami hosszú évtizedek alatt rakódott le a sonka kolbász, szalonna füstölése közben. És a tûzhely melegét. Hallottam a száraz szõlõvenyige pattogását, amivel anyám a reggeli tej alá begyújtott. Orromban éreztem az édes tej illatát, ahogy forralás közben felfelé párolgott meleg gõze. 

Amikor nagyobbacska lány voltam, már én is forralhattam a tejet. Amíg vártam, hogy a tej színe lassan megbõrösödjön. A lábas fölé hajoltam, úgy szívtam be a forrásban levõ tej illatát, hogy éhségemet egy kicsit csillapítsam. Kevés gyerek tudja manapság elképzelni annak a varázsát, hogy mi is az a csoda, ahogy a tejen a lábasban a melegítés hatására lassan hártyavékony tejbõr keletkezik, majd felpúposodik, és ha nem vigyázunk, kifut a lábasból az egész tejmennyiség. Ott álltam a tûzhely elõtt, és idõnként a száraz venyigébõl raktam a tûztérbe. Ahányszor kinyitottam a kis ajtót, megégette a kezem. Erre mondta a nõvérem, fogd meg gyorsan a füled, és már nem is fog fájni az ujjad. És igaza volt. Ahányszor megégettem az ujjam, megfogtam a fülem. A mai napig megfogom, ha a szuper modern elektromos tûzhely megégeti a kezem. 

Aztán újabb illat jött elõ a múltból. Maláta. Malátakávé. Míg a tej forrt, addig a malátakávé is megfõtt a kis piros fazékban.
Aztán az asztalra került az ibolyás kis bögrém. Anyám elõször a malátakávéból öntött egy ujjnyit, aztán a frissen forralt tejbõl. Majd hagyott annyi helyet a bögrében, hogy a frissen forralt tej tetején összesûrûsödött bõrbõl is jusson rá. Ezután két kávéskanál cukorral elkevertem. A kiskanállal elõször a finom édeskés bõrt ettem meg. Utána a szomszéd boltból hozott friss kiflivel lassan a többi tejeskávé is elfogyott. 

A Csöndemet hallgatva, ölembe ejtett kezemet valami puha, meleg hatás érte. Kinyitottam a szemem. Milu cica feküdt összegömbölyödve az ölemben, a szoknyámban. Dorombolt.

Egy tavaszi napon a szomszédék kertje felõl érkezett. A pirinyó vörös bundás cica kétségbeesetten nyervogott. Befogadtam. Mára szép erõs kandúr lett belõle.

Ahogy megmozdultam, felébredt délutáni szunyókálásából. Álmosan hunyorgott, majd leugrott az ölembõl, és elindult a kert felé szokásos délutáni portyájára.

A rigók felröppentek, aztán elcsendesedtek, amíg Milu el nem tûnt a szemük elõl.

Elõvettem a hûtõbõl a reggel vásárolt „Fincsi” házi tejet. Fehér lábasban feltettem a gáztûzhelyre forrni. Míg várakoztam, hogy felforrjon, éreztem a tej édes illatát, láttam a bõrösödõ tetejét. Délutáni uzsonnához készülõdtünk. Amikor felforrt, elõvettem az ibolyás bögrémet, amit gyerekkoromból megõriztem, és magammal hoztam az új úri életembe. A sok mosogatástól az ibolyák halványabbak lettek, egy helyen a széle is lecsorbult. Teletöltöttem a még forró tejjel, tetejére a tej bõrébõl is vettem. Lassan kevergettem a kiskanállal, hogy gyorsabban hûljön. Aztán számba vettem az elsõ kiskanálnyi finom tejbõrt. 

Behunytam a szemem, hogy élvezzem az ízét. 

És emlékképként láttam anyámat, ahogy kezét kötényébe ejtve, Cirmos cicájával a kisszéken ülve, hátát az ajtó küszöbéhez támasztva szundikált.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©