Városunk elsõ lakótelepe,
nyolcvanlakásos, többszintes sorházakból
állt. Így maradt rajta a név: Nyolcvanas! Az
utcanévvel már más volt a helyzet…
Élmunkásból… Platán utca lett!
Juharlevelû, közönséges
platánt
ültettek, teljes utca hosszant.
Nincs még egy oly
különösen viselkedõ fa,
mint a Platán. Az idõ elõrehaladtával
lemezesen veti le magáról a kérget, és
foltossá dekorálja csupasz testét.
Terepszínû „bõr” ruhát ölt
magára. Fehérszürke, szürkésbarna,
sárga-barna-szürke mozaikos kérgû.
Áprilisban-májusban a gömb alakú
virágzat párban lóg a hosszú
kocsányon, olyan, mint a tiki-taki játék.
Gömbös termés fejlõdik,
repítõszõrös kis részekre hull
szét, amelyet az õszi szél repít tova. A
levelek hasonlók a juharfával, széles
karéjúak. Kastélyparkok ékes dísze a
mai napig. Ívesen hajló ágaival, széles
koronájával hatalmas termetû lehet. A nyugati
platán és a keleti platán
keresztezõdésébõl létrejött
hibrid. Ellensége a Csipkéspoloska! Városok,
települések díszfáit alkotják. Sok
helyen külön védelmet élveznek a
platánfa-sorok. Az egyedi öreg fákat
díszkerítéssel óvja, védi a
település. 2010-ben az Év Fája címet
érdemelte ki: Zala-megyében, egy ötszáz
éves letenyei platán nyerte a 125 jelölt
közül. (Szapáry kastély)
Az ország területén pontosan
számontartják a matuzsálem korúakat.
(1800-as évektõl telepítik.) Ha
vízigénye teljesül, meghálálja
árnyat adó szép termetével.
Ártéri, magas talajvízû területeken
gyorsan fejlõdõ fa. Nagyobb figyelmet
érdemelne…
Közép keményfa. Egy sorba
sorolandó a
szilfa,- fekete dió és a szelídgesztenyével.
A Nyolcvanas-lakótelep addig
nyújtózkodott,
amíg a hely engedte, majd leálltak a
lakás-építkezésekkel. Az emeletes
házak között virágzik a juhar, az akác,
a hárs, fenyõ, vadgesztenye és a sok-sok cserje a
parkokban, ligetesben. Kora hajnalban a madarak éneke zeng,
fõleg a feketerigó. A fecskék is kedves
lakótársaink, ha Afrikából
visszatérnek.
A napokban azon gondolkodtam, hogy miért
olyan
eltérõ a Tölgy és a Platán
mesevilága, mítosza, legendája? (A kelta
mitológiában már jelen van a Tölgy…
õsi gyógyító erõvel. A fehér
fagyöngyöt szüretelik, vallási ünnep. A
fenyõt a hõsökkel és harcosokkal
hozták összefüggésbe.)
Végre sikerült meglelni a
magyarázatot: Idegen!
(Nálunk.)
A népmese, a
népköltészet fontos eleme a
magyar kultúrának. A népi hiedelmek valamilyen
növénnyel összefüggnek: a szellemek a fák
koronáiban laknak. Az emberek bíznak a
növények csodás erejében, teljesülnek
vágyaik, megszûnnek fájdalmaik. Minden
tudás, üzenet bennük rejlik!
A platán a tengeren túlról
érkezett,
és maga mögött hagyta szép legendáit.
Hozomány nélkül érkezett, üres
kézzel. A gyökerek „elszakadtak”. Minden
megváltozott körülötte… a
növények, az állatok, az emberek! Az öreg
platánfák is mesélnek az unokáiknak. Az
õ életükben 500 esztendõ nem a világ!
(Az észak-amerikai, nyugati platán, és a
dél-európai, keleti platán
megszámlálhatatlan emléket õriz
magában.)
Szimbolikája a platánnak a
kommunikáció, a
szeretet és az elfogadás megtanulása.
A költészetben megjelenik, ám
gyakran
félreértelmezik jelenlétét. Szinte semmit
sem tudnak, mesélõ múltjáról.
(Mihail Lermontov (1841): Platánfa.
Ambrozovics Dezsõ fordításában –
ajánlom.) A festõknek kihívást jelent
ábrázolása.
Meleg szeretetre, vízre szomjazó
fa.
Különös lelkivilága arra készteti, hogy az
Istenek pitvarába is betekintsen. Könnyedén
eléri a 40 méteres magasságot. Ezzel a
mérettel az óriás mamutfenyõ
derekáig ér!
A fiatalabb harmadkorban
Közép-Európa
flórájában ott élt a PLATANUS! A fák
jó példák arra, hogy a természet
miképpen biztosítja az élet
folytonosságát. A Platán tisztelete krétai,
ill. föníciai eredetû. Heléné szent
növénye, de Apollón is szerette. A
kígyótestû Ekhidné egy platán alatt
adott életet szörnyeteg gyermekének.
A danaidák számára az
Auliszi Platánfa
nehéz évek árnyékát vetítette
elõre…
Az Olimpiában található
Zeusznak szentelt
Platánerdõ a leghíresebb. A görög
mitológia történetében emberek
változtak fává.
Sokszor a fák lelkei öltöttek nõi alakot.
Most pedig térjünk vissza a jelenbe,
a Nyolcvanasi
lakótelepre, és nézzük meg, hogy mi zajlik a
Platán-utcában…
November utolsó hetében
járunk. A viharos
erejû szél esténként megbúbolja a
fákat. Színes levélesõ zuhog alá
és takarja le a szürke járdát. Kora reggel
ezen a színes szõnyegen haladok a közeli bolt
felé. Kicsit meglepõdve veszem tudomásul, hogy
itt-ott a járdaszegély foglalt. Munkásemberek
füstölik a dohányt, várják a
fõnököt, az utasítást…
Csákányok, ásók, lapátok
álmosan dõlnek el az árok oltalmában.
Tudják, hogy kemény munka vár rájuk,
nehéz az õ életük. Mozgolódás
támad. A munkások szakaszonként
fölsorakoznak, és a karjukat magasba lendítve, a
csákányokkal lesújtanak az
esõáztatta földbe.
Ekkor valami egészen
különös dolog
történik… Fölsikoltanak a
platánfák! Ijedtemben a fülemre tapasztom a
tenyerem. Minden hiába. A platánfák
rémülten ébrednek a félálomból.
Több mint ötven éve békességben
élnek, ember nem emelt rájuk kezet. Persze, apró
csínytevések adódtak, ám azt
megbocsátották a fiataloknak! A bicska kifaragta a
szívet, a betûket, és a Platán a
testén õrzi a mai napig is… Hol vannak már
azok a fiatalok? Az ember gyorsan öregszik, rövid az õ
idõszámítása! A szerelmi vallomást
már csak a gerlék láthatják, ott fönn
a magasban. Egyenletesen, tompán csapódnak a
csákányok. A lapátra került föld a
szomszédos árokba zuhan. Mélyül,
szélesedik az új munkagödör. Egy hatalmas
hengerre tekerve, várakozik a fekete kábel…
– Emberek! Emberek! Ne bántsatok
minket! –
erõteljesen ingadoznak a vastag ágak, de senki nem
hallja, nem érti a szót.
– Elment az eszetek?
Megháborodtatok? – az utca
teljes hosszában segítségért
kiáltanak a fák. Minden hiába. Az árok
egyre szélesebb és mélyebb. A munkások
jó tempóban haladnak a
földlapátolással. Minden Platánfa
gyökerét elvágják az emberek. Döbbenten
és tehetetlenül nézem ezt az esztelen dolgot. A
kábel nyomvonalát közvetlenül a fák
tövénél jelölte ki a szakember, aki a
munkálatokat irányítja. A vékony
gyökerek könnyen szakadnak ki a
táplálékot adó földbõl. A
karvastagságú gyökereket fûrésszel
vágják, nyiszálják és dobják
ki a rögök tetejére. A nyugati irányba
nyújtózkodó, táplálékot
szállító „csatornáknak”
végük!
– Nagyon fáj, nagyon fáj!
Ezt nem lehet
kibírni… hagyjátok abba! Ne oltsátok ki az
életünket… mi mindig jók voltunk
hozzátok! – a Platán utcán végig az
életükért könyörögnek a
Platánfák. Az ember pedig a földbe vagdossa a
csákányt, jól halad a munkával.
Délután kettõre készen kell lenni az
ároknak, mert akkor fektetik le a vastag vezetéket. A
technika fejlõdik, az üzlet pedig üzlet! Az
autóutat és a járdát költséges
lett volna fölbontani. Maradt az alig egyméteres sáv
a platánfák tövében. A 21-dik fa
észreveszi, hogy értem a fák szavát.
Fölzúg a szél, és örvények
születnek a csupasz törzsek körül. Pillanatok alatt
tova „repült” az üzenet. A növények
kollektív tudattal rendelkeznek, és ismerik a
félelmet. Ez tudományosan is bizonyított
tény! Mégis az önzõ ember figyelmen
kívül hagyja önzõ céljai
érdekében. A régi idõkben csak télen
volt fakitermelés, amikor a Természet mély
álomban van. Mostanság erdõket tarolnak zöld
lombkoronásan! Fûrészporos halálszagú
a táj… szívtelen, kegyetlen lett az ember, a
remélt haszon reményében.
– Kérünk téged,
tégy valamit az
Érdekünkben. Mondd el nekik, hogy
szükségünk van a gyökereinkre. A mi
életünk akár 500 évig is kitarthat! Mivel
kapaszkodunk, ha jön a vihar? Mivel szállítjuk a
táplálékot a levélkéinknek
tavasszal? Utánpótlás nélkül lassan
sorvadni kezd a fél oldalunk. Elszáradnak a
mellékágak, majd a fõág. Fele erõvel
kell tartani a súlyunkat… – kedves és
gyöngéd nõi hangot hallok. Tudom, igazat mond. Az
ember nem létezhet csak úgy, egymagában a
Világban. Segítõtársakra van
szüksége, akármilyen okosnak tartja magát.
Szomorúan nézek a kiszolgáltatott
Platánokra.
– Sajnos, nem tehetek semmit. A
város
Önkormányzata hagyta jóvá ezt a
beruházást. A Városgondozás
„szakemberei” adták áldásukat a
Gyökereitek megcsonkítására! A
közmunkások, felsõbb utasításra teszik
a dolgukat. Örülnek, hogy akad munka és némi
aprópénz… nehéz idõket
élünk mi emberek is. – Gondolataim, fölszaladnak
a fa derekán, majd a fõágakról a
mellékágak viszik az üzenetet. A juharlevelû
platánfa fönnmaradt levelei suttognak egymással,
végig az utca hosszant. A gömb alakú termések
egymáshoz ütõdnek, egyre gyorsabban. Hirtelen
mozdulatlanná vállnak. Fölpattannak a burkok,
és apró lények szaladnak, mint a hangyák. A
Platán gyógyító koboldkái. Az
elszaggatott gyökereket szigetelik, hogy az életnedvek benn
maradjanak a növény testében. Hogy milyen
csodálatos a Természet?! Állok, és
nézem a csodát. Egy ismerõs hang szólal
meg; pontosan olyan, mint az anyai Nagymamámé.
– A Fák nevében Köszönöm, hogy
meghallgattál minket. Kisleányként is
láttunk téged, figyelemmel kísértük
eddigi életedet. Tudjuk, miként alakul a sorsod…
Mi a jövõt is látjuk! Arra kérünk,
írd meg a mai nap történetét… Ne
tegyél hozzá semmit, ám ne is vegyél el
belõle. Csak az igazat mondd!
A „Nagymama hangja” elhallgatott.
Hûvös,
novemberi szél vágtázott végig a
hosszú úton, majd jobbra kanyarodott. A
Platánfák mély álomba zuhantak. Most
látom, hogy a munkások végeztek. A fekete
kábel a helyére került. Puha föld takarja, mint
a temetõben a frissen hantolt holtat.
Virágkoszorúk nincsenek… csak az én
szívemet szorongatja a fájdalom. Mi lesz ezekkel a
Platánokkal, ha jön a tavasz? Mi lesz velük, ha
tépázza az ítéletidõ? Nyomja-e majd
vállukat 500 esztendõ súlyos terhe? Lesz-e ember a
Földön, akiknek meséljenek a
múltról…? „Valamikor,
réges-régen, volt itt egy város. Az emberek
gonoszak voltak, és elvagdosták a platánfák
gyökereit… de mi már megbocsátottunk!”
♣ ♣
♣
