Úgy vélem, jó versekről nem nehéz
írni, és öröm ajánlani másoknak
is. A kötet szerzőjével sok-sok éves költői
barátság fűz össze, ismerem írásait,
ezen keresztül gondolatvilágát. Lehet-e szebben
megfogalmazni azt, hogy „lélegzik a csend”?
Nála a szavakból kihangzó öröm
árad minden verssor közé, öröm a
természet csodái felett. Minden szava színezi az
életet, azok rejtelmeit, szépségét, mintha
egy hajó vinné fehérségét a
távol felé. Nemcsak magának, hanem minden
olvasónak ezt az izgalmat, ezt a különös illatot
keresi, ami előbukkan a gyerekkorból –
felejthetetlenül. Gondolnánk, mi is meg tudjuk
találni, de nem fog sikerülni, mert a természet
egyedi illata nem tárgyakban lakozik, hanem az időben: a
költő és a gondolat interakciójának
felszikrázó pillanatában.
Borka Zsuzsanna verseiben
benne dobog az anyanyelv szíve, amelyek előcsalják a
gondolatok közül a szavakat is. Konfuciusz, ókori
filozófus azt mondta: „Akinek van gondolata, annak van
hozzá szava is”, és ez pontosan illik Borka
költészetére is. Nála találjuk meg azt
a lényeget, amikor a puszta megélhetés
kergetése közben észre sem vesszük, hogy
elvesztettünk valami nagyon fontosat. Annyira elfordultunk a
természettől, önmagunktól,
embertársainktól, hogy már nem az
életünk kerül pénzbe, hanem a pénz
megszerzése az életünkbe. És a költő
erre az igen fontos dologra világít rá
gondolataival.
Borka Zsuzsanna a vers indulási irányát nem
engedi széttöredezni, hanem a vers menetének
irányt szab, mederbe, formába szorítja.
Világosan és élvezetesen közli az egyszerűt,
a bonyolultat és a fájdalmat is. Erről szólnak az
emlék versei, melyek főként önvallomások.
Írói eszközeivel részt vesz az
emberiség örökös harcában, amelyek a
szerelem, boldogság, munka, csalódás, hit, emberi
értékek és végül az emlékek
körül forognak. Verseit olvasva igazat adok annak az
interneten olvasott gondolatnak, amely így szól:
„Mindenki annyit ért meg belőled, ahol ő tart”.
Borka Zsuzsanna mondanivalói közvetlen
egyszerűséggel indulnak, és szaggatott,
más-más területre világító
soraival teljesednek ki.
Nem vádolhatjuk erős hangú, de visszhangtalan
pukkanások sorozatával, mert
versépítési nyelvezete tökéletesen
idomul a belső tartalomhoz. Már az elején megüti az
ember fülét költészetének
visszaemlékező, sajátos, őszinte alaptónusa.
Szomorúságában, mint lefelé
fordított, beteg virágok, egyenként hullnak le a
fanyar, összegörnyedt szirmok. Laurence J. Peter
(1919–1990) kanadai szerző gondolata ezt látszik igazolni:
„Lehet, hogy az eredetiség annak művészete, hogyan
emlékezz vissza arra, amit hallottál és hogyan
felejtsd el, hogy hol hallottad?” A költő örökre
megőrzi verseiben a hallottakat…
Borka Zsuzsanna, a költő munkája felfedezés,
élmény, érzelem, szellemi érték,
remény átadása. A tanult ismereteket saját
egyéniségére szabva láttatja velünk. A
világrend, a civilizáció problémáit
is, amiért az emberiség felelős. Gondosság
és pontosság vezeti tollát, vagy inkább
keze alatt a számítógép billentyűit. Az
eszköz mindegy. Fő, hogy megszülettek a versek, van
olvasójuk és gondolatokat ébreszt bennük a
felelősségről és a szépség
szeretetéről.
Köszönjük a költő remek
munkáját, hogy ebben az elszomorító
dolgokkal teli világban gazdagabbak lehetünk általa.
(Borka Zsuzsanna: Lélegzik a
csend. Versek. K.: Holnap Magazin, 2024 (é.n.), 202 p.
*
