Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Udvarhelyi András

Fortuna kegyeltje, Hegedűs Géza (2.)


18 éves volt, és minden adottsággal rendelkezett, hogy szerencsésen folytassa életét: soha nem kellett nélkülöznie, kitartó szorgalom jellemezte, a lobogó lelkesedés, a jól megalapozott tudás és talán a legfontosabb a szerencsés, barátságos, derűs természete. Az irodalmat, történelmet kedvelő, már verselgető, egyelőre csak kislányoknak szerelmi vallomásokat író lelkes fiatalember történész szeretett volna lenni, de a papa rábeszélésére a jogra jelentkezett. Szerencséje volt, felvették. A Pázmány Péter Tudományegyetemen, ha már odakerült, nemcsak jogot, hanem filozófiát is tanult. Mesterei közül a tudós történész, a később kultuszminiszter, Hóman Bálint emelhető ki, akit később, amikor háborús bűnösként elítélték, Hegedűs Géza a váci fegyházban is meglátogatott. Mert becsülte benne a tudóst. Mint ahogy az eltévelyedett Szabó Lőrincnek, a kitűnő költőnek is segített visszakerülni az irodalmi életbe. Becsülte a tudást, a tehetséget. Az volt az elve, mint Voltaire-nak, kedvenc felvilágosodásbeli francia írójának, hogy „Nem értek veled egyet, de mindent megteszek, hogy elmondhasd véleményedet.”

Az egyetem elvégzése után négy joggyakornoki év következett, de a csak az irodalomnak élni akaró fiatalember, akinek már írásai jelentek meg irodalmi lapokban és 25 évesen első könyve is, végleges polgára, papja lett az irodalom köztársaságának, és ettől kezdve csak a szépirodalomnak, az írásnak szeretett volna élni.

Amikor 82 éves korában felkerestem Ditrói Mór utcai otthonában, a zsidó és magyar közös sorsot, tragédiát egy példabeszédnek is beillő morbid adomával világította meg:

Ha valaki zsidónak születik, az pech. Ha valaki kereszténynek születik, az szerencse. Ha a peches zsidó kimegy a frontra és élve jön vissza, akkor ennek a pechesnek szerencséje van.”

Nos, a peches zsidónak tartott magyarnak szerencséje volt, ahogy szinte derűsen emlékezett a szörnyűségekre. Azt mondta, volt internált, deportált, exportált. Azt mesélte, ő volt, akit áttörtek az oroszok Voronyezsnél, 2.700 kilométert gyalogolt, menekült a gyakran 47 fokos hidegben, fagyban, megúszta. Megúszta a tífuszt. Amikor hazajött, de a haza internálta, ezt is megúszta. Aztán megjárt négy náci koncentrációs tábort. Megúszta.

’45-ben a szovjet katonák szabadították fel a koncentrációs tábort. Ők mentették meg az életét. Ne feledjük, ők szabadították meg az országot a náciktól. Egy millió szovjet katona esett el a magyar frontokon. Hegedűs Géza új hittel, de kissé kiábrándulva, megújult lelkesedéssel jött Haza, mert neki ez a „lángoktól ölelt kis ország” volt a hazája, amelynek politikai elitje megtagadta, kitagadta, feláldozta, 37 rokonát gyilkolták meg a nácik. Édesapját és édesanyját a Dunába lőtték a gyalázatosok. Micsoda veszteség. A 33 éves író megúszta.

Érthető, ha 1945-ben, mint a pokolból megmenekült, tényleg felszabadultnak, jól érezte itthon magát, visszatérhetett az irodalom köztársaságába is. Kultúr-tanácsos lett a fővárosi önkormányzatnál, egy ideig irodalmi vezető a Móra Kiadónál, tanár a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol aztán szinte élete végéig színháztörténetet, drámatörténetet mesélt. Szerencsés volt két házasságában is. És szerencséje volt az ostoba, bornírt Rákosi rendszer négy évében is, mert el tudott menekülni az irodalomba, történelmi regényeibe. ’56-ban is szerencséje volt, mert egy demizson konyak miatt átaludta az eseményeket. Aztán egy rövid ideig elvállalta a Magvető Könyvkiadó vezetését, de egy ostoba káder miatt rugalmasan elszakadt onnan, és ezúttal végleg csak a színészjelöltek okításának, regények, drámák, versek és rádiós műsorok írásnak szentelte életét. No, meg a szó szoros értelmében vett népművelésnek, irodalomnépszerűsítésnek. Előadásaival bejárta az országot, talán nincs is olyan település, ahol ne mesélt volna irodalmat, történelmet, ahol ne magyarázta volna el, hogy az olvasást életformává kell tenni, hogy tőlünk függ, olvasóvá leszünk-e. Talán nincs is olyan település, ahol ne hagyott volna egy-két, tíz-száz embert olvasás és irodalomszeretettel megfertőzve, lehetővé téve, hogy megtudják, mi Az olvasás gyönyörűsége, A költői mesterség, lehetővé téve, hogy hallgatói is beléphessenek mint olvasók az irodalom csodálatos köztársaságába.

Szerencsés, hosszú, munkás élete volt, 110 könyvet hagyott ránk, több millió példányban. Szerencsés volt, mert elmerülhetett kedvenc korszakainak irodalmába: a görög és latin kultúrába, a reneszánszba, a felvilágosodásba, a magyar romantikába. Szerencsés volt, mert az irodalmon kívül nem vette túl komolyan az élet dolgait, szkeptikus volt. Úgy tartotta, nil admirári, semmin se csodálkozz. Kételkedő volt és a Rajk-per, 1949 után végleg elhatározta semmibe sem „ábrándul bele”.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©