18 éves volt,
és minden adottsággal rendelkezett, hogy
szerencsésen folytassa életét: soha nem kellett
nélkülöznie, kitartó szorgalom jellemezte, a
lobogó lelkesedés, a jól megalapozott tudás
és talán a legfontosabb a szerencsés,
barátságos, derűs természete. Az irodalmat,
történelmet kedvelő, már verselgető, egyelőre csak
kislányoknak szerelmi vallomásokat író
lelkes fiatalember történész szeretett volna lenni,
de a papa rábeszélésére a jogra
jelentkezett. Szerencséje volt, felvették. A
Pázmány Péter Tudományegyetemen, ha
már odakerült, nemcsak jogot, hanem
filozófiát is tanult. Mesterei közül a
tudós történész, a később
kultuszminiszter, Hóman Bálint emelhető ki, akit
később, amikor háborús bűnösként
elítélték, Hegedűs Géza a váci
fegyházban is meglátogatott. Mert becsülte benne a
tudóst. Mint ahogy az eltévelyedett Szabó
Lőrincnek, a kitűnő költőnek is segített visszakerülni
az irodalmi életbe. Becsülte a tudást, a
tehetséget. Az volt az elve, mint Voltaire-nak, kedvenc
felvilágosodásbeli francia írójának,
hogy „Nem értek veled
egyet, de mindent megteszek, hogy elmondhasd
véleményedet.”
Az egyetem
elvégzése után négy joggyakornoki év
következett, de a csak az irodalomnak élni akaró
fiatalember, akinek már írásai jelentek meg
irodalmi lapokban és 25 évesen első könyve is,
végleges polgára, papja lett az irodalom
köztársaságának, és ettől kezdve csak
a szépirodalomnak, az írásnak szeretett volna
élni.
Amikor 82 éves
korában felkerestem Ditrói Mór utcai
otthonában, a zsidó és magyar közös
sorsot, tragédiát egy példabeszédnek is
beillő morbid adomával világította meg:
„Ha valaki zsidónak születik,
az pech. Ha valaki kereszténynek születik, az szerencse. Ha
a peches zsidó kimegy a frontra és élve jön
vissza, akkor ennek a pechesnek szerencséje van.”
Nos, a peches
zsidónak tartott magyarnak szerencséje volt, ahogy szinte
derűsen emlékezett a szörnyűségekre. Azt mondta,
volt internált, deportált, exportált. Azt
mesélte, ő volt, akit áttörtek az oroszok
Voronyezsnél, 2.700 kilométert gyalogolt, menekült a
gyakran 47 fokos hidegben, fagyban, megúszta. Megúszta a
tífuszt. Amikor hazajött, de a haza internálta, ezt
is megúszta. Aztán megjárt négy náci
koncentrációs tábort. Megúszta.
’45-ben a szovjet
katonák szabadították fel a
koncentrációs tábort. Ők mentették meg az
életét. Ne feledjük, ők szabadították
meg az országot a náciktól. Egy millió
szovjet katona esett el a magyar frontokon. Hegedűs Géza
új hittel, de kissé kiábrándulva,
megújult lelkesedéssel jött Haza, mert neki ez a
„lángoktól
ölelt kis ország” volt a hazája,
amelynek politikai elitje megtagadta, kitagadta, feláldozta, 37
rokonát gyilkolták meg a nácik.
Édesapját és édesanyját a
Dunába lőtték a gyalázatosok. Micsoda
veszteség. A 33 éves író megúszta.
Érthető, ha
1945-ben, mint a pokolból megmenekült, tényleg
felszabadultnak, jól érezte itthon magát,
visszatérhetett az irodalom
köztársaságába is.
Kultúr-tanácsos lett a fővárosi
önkormányzatnál, egy ideig irodalmi vezető a
Móra Kiadónál, tanár a
Színház- és Filmművészeti Főiskolán,
ahol aztán szinte élete végéig
színháztörténetet,
drámatörténetet mesélt. Szerencsés
volt két házasságában is. És
szerencséje volt az ostoba, bornírt Rákosi
rendszer négy évében is, mert el tudott
menekülni az irodalomba, történelmi regényeibe.
’56-ban is szerencséje volt, mert egy demizson konyak
miatt átaludta az eseményeket. Aztán egy
rövid ideig elvállalta a Magvető Könyvkiadó
vezetését, de egy ostoba káder miatt rugalmasan
elszakadt onnan, és ezúttal végleg csak a
színészjelöltek okításának,
regények, drámák, versek és
rádiós műsorok írásnak szentelte
életét. No, meg a szó szoros
értelmében vett népművelésnek,
irodalomnépszerűsítésnek. Előadásaival
bejárta az országot, talán nincs is olyan
település, ahol ne mesélt volna irodalmat,
történelmet, ahol ne magyarázta volna el, hogy az
olvasást életformává kell tenni, hogy
tőlünk függ, olvasóvá leszünk-e.
Talán nincs is olyan település, ahol ne hagyott
volna egy-két, tíz-száz embert olvasás
és irodalomszeretettel megfertőzve, lehetővé téve,
hogy megtudják, mi Az
olvasás gyönyörűsége, A költői
mesterség, lehetővé téve, hogy
hallgatói is beléphessenek mint olvasók az
irodalom csodálatos köztársaságába.
Szerencsés,
hosszú, munkás élete volt, 110 könyvet
hagyott ránk, több millió példányban.
Szerencsés volt, mert elmerülhetett kedvenc korszakainak
irodalmába: a görög és latin
kultúrába, a reneszánszba, a
felvilágosodásba, a magyar romantikába.
Szerencsés volt, mert az irodalmon kívül nem vette
túl komolyan az élet dolgait, szkeptikus volt. Úgy tartotta, nil admirári,
semmin se csodálkozz. Kételkedő volt és a
Rajk-per, 1949 után végleg elhatározta semmibe sem
„ábrándul bele”.
♣ ♣
♣