Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Kisimre Ferenc

Édesanyám emlékére

Emlékszem, ilyenkor Te is érdeklődve figyelted, hogy kinyílik-e már a kertben az orgona. A szép fehér és lila orgona. Az évek során ugyanis megtanítottál arra, hogy Anyák napján ezt a virágot várod tőlem, ennek tudsz igazán örülni. Az orgona volt a kedvenced. Az általad művelt gyönyörű virágoskertben pedig volt bőven ebből a virágból. Nekem csak be kellett mennem a bokrokhoz, előbb még édesapám segédletével, majd önállóan, lecsippenteni a dús fürtöket, gondosan csokorba kötni őket, bemenni a lakásba, eléd állni, azután elmondani a korábban betanult néhány mondatot, majd átnyújtani Neked az illatos virágot. Te pedig átöleltél engem, jó szorosan, puszit adtál a fejem búbjára, s amikor kiszabadultam az ölelésből, akkor láttam, hogy könnyesek a szemeid. Később jöttem rá, hogy ez miért van: korán elvesztetted a másik fiadat, aki alig cseperedett akkorára, hogy átnyújtsa neked a virágot. Aztán elment a minden élők utolsó útján…

Több, mint húsz éve nem tudok már odaállni eléd a kedvenc orgonáddal, de ilyenkor gondolatban én is szorosan átölellek és a füledbe suttogom, hogy mit jelentesz nekem, és mennyire szeretlek. Még mindig. Életem végéig. De most arról is szeretnék szólni, hogy az elmúlt két évtized alatt felcseperedtek az unokáid, sőt a dédunokád is. Én tartottam/tartom számon, hogy miként emlékeznek meg erről a szép ünnepről, arról a napról, amikor Titeket, az Anyákat, igen, így nagybetűsen, az Anyákat köszöntjük.

Nagy örömömre szolgál, hogy az utánunk jövők magatartásában nem látok semmi kivetnivalót. Ugyanúgy viselkednek, mint mi annak idején, csak miután nincs orgonabokor a kertjükben (kertjük sincs), így valamelyik pesti belvárosi bevásárlóközpontban vagy virágboltban vásárolják meg a virágot, és azt nyújtják át az édesanyjuknak. A kicsi csokor vagy egy szál rózsa kerül ilyenkor a kis marokba és néhány kedves szó, talán már mondat kíséretében anyukának a kezébe.

Nekem speciel a kis unokám, a Te dédunokád készülődése tetszett és tetszik ma is. Egészen pici korában előbb az óvodában, utána pedig az iskolában szorgalmasan rajzolta, majd festette az édesanyjának készülő apró műveket: virágot, folyó menti fákat, majd a végtelen tengert (utóvégre azt a legkönnyebb megalkotni a kis művésznek, hiszen alig kell más hozzá, mint papír és egy kék tustoll vagy ecset…). Azután, amikor elkészül, akkor korábban a tanító néni, most már pedig a tanár néni segítségével borítékba teszik, és otthon az elmaradhatatlan virág kíséretében adják át az édesanyának. Esetünkben a Te lányunokádnak. Azután este jön a telefon a nagypapának, a „szertartás” elmondása, sőt újabban már azt is megpróbálja leírni, hogy milyen boldogság tükröződik az édesanyja arcán. Csak utána térünk rá a focira, ami ugyebár két férfiú esetében állandó téma. Különösképpen akkor, ha az egyik Barcelona, a másik pedig Real Madrid szurkoló…

Gondolom, Édesanyám, te is elégedett lennél, ha látnád a felcseperedő dédunokádat, és ilyenkor tennéd meg az összehasonlításokat is. Hogy milyeneket? A Tőled megszokottakat: hááát, olyan mozdulatai vannak, mint neked voltak! Hirtelen ül le a székre… A mosolya akár az anyjáé, olyan szelíd. Érdekes, még a dédapjának a fejtartását is felfedezem benne. Hogy magamból is valamit? Nincs olyan, fiam, én olyan egyszerű kis öregasszony vagyok.

Most vitába kell szállnom Veled: te nem egyszerű, hanem NAGYSZERŰ ember, csodálatos ÉDESANYA voltál s maradsz is mindig! Ha most látsz az égi orgonabokrok között, tudd, hogy majd, ha én is odakerülök, szakítok neked egy szép fehér fürtöt.

S hosszan, szorosan átölellek. 

*


.
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©