Nagyon nehéz próba elé
állíttattunk megint: Hiteles élet.
Ízlelgettem a gondolatot, vajon mit hoz elő belőlem ez a
két szó. Végigpörgettem életutamat,
mérlegre tettem önmagamat és környezetemet.
Gyerekként, amikor még őszinte az ember,
éltem a felnőttek által kialakított hamis
világban. Csak az ő magatartásukból
következtethetek arra, hogy bár sok mindenben hittem,
úgy is éreztem, hogy ez a világ az igaz, a
gondolkodásmód helytálló, őszinte.
Viselkedésem sok akkor élt gyermekéhez
hasonló volt, őszintén hittük, hogy igaz
életet élünk.
Aztán kamaszként meg kellett élnem, hogy az
addig belém sulykolt igazságok nem is azok. Persze, benne
volt a lázongó kamasz gyanakvása, és benne
volt az élet gyökeres megváltozásának
igénye, addigi életem, gondolkodásom
hitelessége megkérdőjeleződött.
Mindenesetre a velem született igazságérzet,
szüleim feddhetetlen magatartása, az otthoni nyílt,
szókimondó társalgások tisztességes,
erkölcsös emberré tettek. Otthon, ha egymásra
néztünk, fel tudtuk mérni, hogy milyen
kedvében van a másik, mit vár el tőlünk,
és rögtön azt is éreztük, hogy mi mire
vagyunk képesek abban a pillanatban.
No és a sok tanulás, gyakorlás,
képzés mind segített abban, hogy egyre
világosabban lássak és tudjak hitelesen
élni.
Életem során mindig olyan munkakörben
dolgoztam, ahol hitelesnek kellett lenni, különben sem a
megélhetés, sem a siker, sem az
önbecsülés nem valósulhatott volna meg. Nem
direkt törekedtem erre, ez egyszerűen belőlem fakadt,
másként nem viselte volna el a lelkiismeretem.
Életkedvem, vidámságom, elevenségem,
közlékenységem mindig kisegített abban, hogy
korrekt kapcsolatokat teremtsek. Nem kellett sosem hazug
módszerekhez folyamodnom amikor a
biztosítóknál dolgoztam. Eladásaim
korrektek voltak, hittem a biztosítás
matematikából megtanult érvekben, így
hitelesen ismertettem meg az emberekkel a pénzgyűjtés eme
formáját.
Hasonló volt az európai csatlakozás
évében vállalt munkám, a
pályázati tanácsadás. Természetesen
a szakmát korrekt módon el kellett
sajátítani, majd tudásomat közreadni
vállalkozóknak. Nem tudtam volna itt sem
érvényesülni, ha hozzáállásom
nem korrekt, értékesítő csapatom nem
becsületes. Erdélyi kirendeltségünkön
különösen hitelesnek kellett lenni, magyar
példákkal bizonyítani, hogy segíteni tudok
a kisvállalkozóknak. Persze, ebben a mindennapi
viselkedésben benne voltak az ügyfelek is, akik
bíztak bennem. Nem csaphattam be őket, nem árulhattam el
vágyaikat, álmaikat. Mindvégig hiteles maradtam.
Az ügyfelek reakcióiból azt tapasztaltam, hogy
a benyomásuk rólam pozitív, ami visszahatott az
énképemre, és így
éreztették velem, hogy megbízható,
szimpatikus vagyok. Nyilván ez javította az
önértékelésemet, bár soha nem
bíztam el magamat.
Persze, kapott a cégem, így én is
negatív véleményeket is különböző
újságoktól vagy személyektől. Az
újságok nem hiteles hírforrások, mert
érdekcsoportokat képviselnek
véleményükkel. Az
újságíró a cikkében leírtakat
hiteles állításoknak tünteti fel. Pedig
mindig bebizonyosodott, hogy nem volt korrekt az
állításuk.
Arisztotelész szerint etika és erények
nélkül nem lehetséges boldogság és
elégedettség. Többek között ezért
is különösen aktuális témának tűnik
a hitelesség kérdése annak, aki a
közéletben bárminemű feladatot lát el, vagy
céget vezet, emberek sorsáról dönt
közvetve, vagy közvetetten. Most olyan világot
élünk, ahol súlyos gond a megosztottság
és a korrupció.
Ezek után talán nem is kétséges, hogy
mitől válik hitelessé egy ember? Szerintem attól,
hogy tiszta értékrenddel rendelkezik, és tudja,
hogy mi az, ami fontos számára, és azok
számára, akik rá bízták sorsukat.
Így aztán ennek megfelelően cselekszik, és mindez
arra inspirálja a körülötte lévőket, hogy
szívesen kövessék.
Vezetőként igyekeztem az alábbiak szerint
élni, dolgozni: szenvedélyesen dolgoztam valamilyen
tiszta cél érdekében, stabil
értékeket követtem, nemcsak az eszemre, de a
szívemre is hallgattam, és mindig önfegyelemmel
éltem.
Persze, volt olyan is, amikor azt kívánták
tőlem, hogy másként döntsek, mint
egyébként belső meggyőződésemből tennék.
Megpróbáltak ezzel kibillenteni belső
egyensúlyomból, nos, akkor én nemet mondtam. Ez
természetesen az állásomba került, de nem
bántam meg. Így nem sérült az
önértékelésem, találtam új
munkát, és nem őröltem fel a szervezetemet azzal,
hogy szembeszállok belső értékeimmel. Igaz, ehhez
nagyon sok bátorság is kellett;
láthatóvá kellett tennem saját magamat
és azt, amiben hiszek.
Amióta írok, azóta talán még
intenzívebben érzem, hogy hitelesen élek. Mert
verseimben, novelláimban vállalom a
véleményemet, mindig nyíltan kommunikálok,
és azt írom meg, amiben valóban hiszek. Ehhez
persze végig kellett gondolnom, hogy mi az, ami fontos
számomra az életben, milyen értékeket
választok, avagy nem választok. Soha nem a saját
sikerem volt a fontos. Amíg emberekkel dolgoztam, a csapat
érdeke, most, hogy már „csak” írok, az
engem körülvevő világ és a
körülöttem élő emberek sorsa érdekel.
Így természetesen a saját vágyam, sikerem
találkozott mások vágyaival, sikereivel.
Ennek kapcsán eszembe jut, hogy az életben
többféle szerepet betöltve többféle
feladatunk van, de mindig és mindenkor hitelesnek kell
lennünk, mert ha nem így teszünk, akkor
hitelünket veszítjük.
Anyaként, nagymamaként sokszor szerepet kell
játszanom, hogy úgy adjam át az általam
pozitívnak ítélt értékeket, hogy
azok követésre találjanak. Ettől még nem
éreztem soha hazugnak magam, mert
példamutatásommal és azzal, hogy
következetesen megjelenítettem azokat az
értékeket, melyek követését
gyermekeimtől is elvártam, hű maradtam értékeimhez.
És mert én úgy érzem, egész
életem hiteles volt, soha nem tudtam senkinek
megbocsájtani az alakoskodást, az
álszentséget, a köpönyegforgatást, a
kétszínűséget. Nem tudtam értékelni
a mondva csinált tetteket, a megjátszott
őszinteséget, a mesterkélt magatartást.
Megvetettem a névtelen kiadott véleményeket, a
hamisított írásokat, a más tollaival
ékeskedőket.
*