"Így, hetven felé"
Dombrádi István
JÖN A VIRTUÁLIS VILÁG
Szendergő
borókabokor-ágú ezredévre,
már ömlik a virtuális világ fényesője.
Ebben a még meg nem talált új időkben
a ránk égő hosszú bozóttűz esztendőkben,
kezdetben lassan – de majd egyre
gyorsabban, a nyugalmas fény csokra ereje,
elfogy a szónak kötény-öblű melege,
felsimul a magány a kék egekbe –
kimondjuk, ez már egy más világ kezdete,
a virtuális világ új évezrede.
Még bizonyos marad a föld barna avarja,
a tél hazafelé kísérő zengő
hóhullása,
zizegve fényekre szomorúfűzfák várnak,
fekete lobogással szállnak a darvak –
a lélek egy kicsit még kék lesz az éggel,
a szélben szirom-szikrás érintéssel
még éjre elnyújtózik a meggyfavirág,
a gyeptől zöld színű teliholdas vadvirág –
majd egyre szétfakulnak a kékek,
zörejes homok sárgák, pirosak, fehérek
s már sehol senki nem veszi észre,
hogy eltűnik az ember derengő lelke –
nem nézik a megmaradt mandulafák hajtásait,
nem szedik össze az idő csorba tulipánjait,
nem írják tovább embersorsok balladás
elmúlásait,
nem terít senki fény-szó hálót a
szerelemnek odakint,
ahol földek őrzik a kiválasztott fasorok illatait –
miközben legszebben, az éj ismert csendje int.
Végképpen jön a virtuális világ,
gép-özönéj, gép, gép-világ,
lelki vakság, programbekapcsolás.
Internet programokban kószálás,
a valóság – akaratlan magány,
monitor-fehér fák nélküli nyár,
az élethez semmi vágy – virtuális
világ,
aggály, merengés, gép-zörej, gép,
gép-világ,
meghasonlás, fény-riadás, semmi biztatás
arra, hogy ember élj tovább.
Értelem maradj, vágyódj
a csobbanó folyó part fáihoz,
vetkőzz bizakodást a nyárhoz,
ébrenlétet ne csalánozz –
simulhassunk vissza fényruhádhoz,
kevesebbet a virtuális világhoz.
Könnyű párát lebbents homokon
s megnyugtatóbb jövőt hozz.
|
|
|
|