Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

HOZZÁSZÓLÁS

Rozmaring Lajos

Az emberi lét értelméről

Céltalan vágyakkal,
Rombolt hitek útján
Megyek, megyek,
Megyek a semmibe.

Célt keresel, buta ember,
Célt a nagy céltalanságban?
Miért áll e világegyetem?
Miért fogantattál anyád hasában?

Hová megy ez emberi nemzedék
Véges – végtelen útján?
Nem tudja senki,
Nem is fogja talán.

Tizenkilenc éves korom táján írtam ezt a kis versikét. Azóta is fennálló bizonytalanságok fogalmazódnak meg benne. Káoszos embervilágunkban megszámlálhatatlanul sok ellentétes – egymás hatását kioltó – irányzat, tendencia, elv működik, valamilyen végső eredményesség bizonyíthatósága nélkül. Pontosabban – miután legtöbbjük történelmi múltra tekinthet vissza – nem hogy eredményesség, de kimondottan káros voltuk bizonyosodott be. Ez az ítélet az emberi lét általános, valamint egyénre vonatkozó kívánalmai és elengedhetetlen igényei, pontosabban ezek nem teljesítése alapján mondható ki.
Legtermészetesebb általános igény lenne ugyanis az emberi nem emberhez méltó létének,  fennmaradásának biztosítása, olyan körülmények megteremtése, amelyek hosszútávon is az egész megmaradását teszik lehetővé. A jelenleg uralkodó nagy vallások, mozgalmak belső és külső háborúi, amelyek a jelenben is folytatódnak, erre való alkalmatlanságukat bizonyítják.
Kétségtelen viszont, hogy maga ez az igény valójában a közelmúltban alakulhatott ki, miután ez eddig a földrajzilag távol lévő,  más elveket valló közösségek függetlenül élhették a maguk életét, ill. pusztíthatták egymást. Az illeszkedés gondja csak mostanában vetődött föl komolyabban, amikor összenőtt a világ, és teljesen más felfogású és létszemléletű emberek kerültek mindennapi életkapcsolatba.
Nem megkerülhető tehát az egységes létszemlélet, az egységes életvitel kialakítása a pozitív és alkotó együttműködés céljából, ha nem akarjuk, hogy a társadalom állandó konfliktusokban őrölje föl az energiáit.
Egy közösen elfogadható, és általánosan követhető – akár vallási – elv kellene, hogy legyen a választék listán, amiről történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy erre alkalmas.
Láttuk, és látnunk kell azonban, hogy ilyen nincs, hiszen bármely nagy világmozgalom története véres és gyilkos háborúkról – ember-irtásokról – szól, tehát még önmagukon belül sem oldották meg a békés, gyümölcsöző együttműködés feladatát.
Elvi megoldásként természetesen mondhatnánk, hogy váljanak szét a közösségek, alakuljanak vissza az etnikai alapon együvé tartozó nemzetállamok,  működjenek valami jól választott vallási elvek alapján, és akkor megszűnik az együttélés gondja.
Józanul, a meglévő helyzet és kö-rülmények alapján azonban jól tudjuk, hogy ez így nem megvalósítható, azzal a pikantériával, hogy a nemzetállamok együttélése konfliktusokkal terhelt,  háborúkkal tarkított az eddigi tapasztalatok szerint.
Nincs tehát, nem alakult ki semmilyen világot átfogó cél, és így az egyén életének értelmet adó gondolat – elv –, amelyre felesküdve az egyén is értelmet adhatna az életének, hiszen bármi szépet és jót, bármit létrehozva,  az végül is elvész majd az általános káoszban.
Értelmes cél csak az egészre vonatkoztatva fogalmazható meg; de ha az egész – úgy, ahogy van – értelmetlen, akkor nem lehetséges értelmet adó részfeladat sem.
Elfogadva ezt a realitást, fel kell tehát adnunk a vonatkozó szigorú elvárásainkat, miután épp a történelem ad példát arra is, hogy kis közösségek – de akár egyének is – nagybecsű értékek létrehozására képesek, nem beszélve arról, hogy egyetlen ember élete  önmagában is érték, ill. azzá lehet.
A társadalom káoszos elrejtett bugyraiban sokszor létrejönnek az egyéni értékek kiteljesítésére alkalmas körülmények. Tudatos társadalmak gondoskodnak is arról, hogy lehetőségek nyíljanak az egyéni képességek kiteljesítésére, pl. értelmes feladatok megjelölésével, ezek megoldásának támogatásával.
Értelmes feladatokat csak értelmes – széles látókörű – és jóhiszemű, művelt emberek tűzhetnek ki; miután azonban a döntéshozók nem mindig esetben ilyenek, az értelmes egyénnek magának kell döntenie a legtöbb esetben.
Az egyén alapvető és első értelmes feladata, hogy keresse és megtalálja önmagát – pontosabban azokat a tevékenységi területeket, működési módokat, amelyekben jól érzi magát éppen amiatt, hogy itt, ezekben eredményes, produktív.
Ez a feladat csak a gyerekkorban hathatósan adott szülői, nevelői segítséggel oldható meg. Ez a segítségadás a szülők és nevelők számára elengedhetetlen feladat, ami végül is értelmessé teheti, tehetné  az életüket.
Az a szülő vagy nevelő, aki eredményesen ennek szentelte az életét, nyugodtan elmondhatja, hogy volt értelme az életének.
Az egyén, aki ilyen alapon jó indítást kapott, először játékos tevékenységekben kipróbálhatja magát, és fölfedezheti először azt, hogy milyen tevékenységekhez vonzódik, miben tud eredményes lenni. Ez már viszonylag korán,  még az iskolaérettség előtt is kitűnhet.
További nevelői, valamint társadalmi segítséggel olyan egyéni életpályák alakulhatnak ki, amelyek végén eredményes és értelmes életet mondhat magának az a szerencsés egyén, akit jól indítottak, és szeretettel, megértéssel támogattak.
Miután minden egyénben sokféle képesség, sokféle megvalósulási lehetőség rejtezhet, nem szükségszerű, hogy életpályája egyetlen területre korlátozódjék.
Még a múlt század közepéig is talán közkeletű felfogás szerint az volt a szép, az volt a jó,  ha valaki egyetlen pályán futott végig. Ez valójában legtöbbször így helyes és eredményes, mára azonban sok új lehetőség adódik, amit okosan ki lehet használni.
Társadalmi gondok abból adódnak, hogy a szegényebb rétegek fiai számára a fenti gondos tervezéssel kialakított pálya csak igen ritkán lehetséges, másrészről vannak igen kis társadalmi elismertségű foglalkozások, amelyeket azonban valakiknek csinálni kell.
Fel kellene emelni tehát az ilyen foglalkozások társadalmi presztízsét, általánosan tudatosítani azt, hogy a takarítás, az anyagmozgatás, a betegápolás épp oly fontosak a társadalom életében, mint akár a jó szervezés, vagy pl. bonyolult gépek irányítása.
Ne érezhesse tehát senki, aki ilyen munkát végzett, hogy értelmetlen volt az élete.
Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a nagy teljesítmények mögött mindig bizonytalanság és kisebbrendűség érzése fedezhető föl. Aki egyszer magára talált,  nem „teljesít” többé,  hanem – van, létezik. Nem hiszi már azt, hogy életének valami „világra-szóló” siker adhat csak értelmet.
A világtörténelem nagy tettei,  világraszóló sikerei mögött mindig olyan emberek állnak, akiket belső, jelentéktelenségük érzete hajt külső, kifelé látszó teljesítményekre. Tetteiken keresztül bizonyítani akarnak  a világnak, holott valójában senki sem kéri, és nem is várja tőlük a bizonyítékokat – önmagukon kívül.
Önmaguknak akarnak bizonyítani, csak az a kérdés, hogy mit? Aki túl sokat teljesít, minél előbb kérdezze meg önmagától, hogy miért teszi; így később nem lesz elviselhetetlen a csalódása.
Az őszinte válasz az elismertség kivívása, hogy elismerjék, hogy szeressék. Ezen az úton azonban valódi, bensőséges, személyre szóló szeretet nem vívható ki,  legföljebb a teljesítménynek szóló érdeklődés, tisztelet.
A szeretet oktalan, és nem lehet megszolgálni. „Szeretlek, mert te vagy a legjobb focista” – abszurd kijelentés. Ennek ellenére sokszor láthatjuk, hogy rendkívüli sport-teljesítmények ennek jegyében születnek, és a sportoló akár a halált is kockáztatja, csakhogy neve történelmileg is meg legyen örökítve, és még az utódok is szeressék.
Ez utóbbi ugyan eredménnyel kecsegtető gondolat egy nagyon régi történelmi példa szerint is. Mélyebben belegondolva azonban egy, az életet értékén vevő  szeretetteljes közösség egyetlen sportolóját sem engedné, hogy halálra erőltesse magát.
A halál tehát épp a szeretet hiányának bizonyítéka!
Sokan hiszik ennek ellenére ma is, hogy akár a halálig történő önfeláldozás valamilyen teljesítmény érdekében értelmet adhat az életüknek. Félő azonban, hogy az ilyen gondolkodású ember mások életét sem veszi értékén, és hajlandó feláldozni valamilyen „szent cél” érdekében. A háborúkat elindító tömeggyilkosok ebből a fajtából kerülnek ki. Önigazolásukat tehát valamilyen „értelmet adó” célkitűzés támasztja alá. Van erre is néhány történelmi példa. Ne kövessük!
Ezek a gondolatok adják az én hozzájárulásomat az értelmes élet problematikájához, hozzásegítve engem, hogy részben legalább is értelmesnek véljem a magam életét.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©