SZÉPPRÓZA

Láng Miklós

„Lombhullástól – gyöngyvirágig"

Unjuk, vagy éppen utáljuk a telet? December 6-ára vendégeim érkeztek Venezuelából. Örömmel, de csodálkozással fogadtam őket. Mondtam is, hogy mások innen decemberben, és a tél folyamán inkább elmennek délebbre, melegebb vidékre, ahol élvezhetik a nyarat, a strandolást.
– Nem is gondoljátok, hogy mi mennyire unjuk azt az állandóságot, ami nálunk van: az év minden napján reggel 8-kor kél fel a nap és este 8-kor nyugszik. Egész éven át nyár van. Hogy lehet abban a tikkasztó melegben dolgozni? – felelik.
Igen, ahány vidék, annyiféle tél. A mi telünkre a hideg, havas idő a jellemző. A békés, nyugodt költőnk, Arany János is így fakad ki: „Ej, ej, garázda tél apó! Ki ördög hítta kelmedet…?” (Téli vers) De aztán legyint egyet, s a Télben című versében már így ír: „Hagyjuk e zord képet,/ hisz ez a való, ez a sivatag életem./ Deríts szép álmokat örökzöld tavaszról,/ Oh költészet! nekem.”
Semmiképpen ne marasztaljuk el a mi telünket! Hiszen tud ő örömöt is hozni gyereknek, felnőttnek egyaránt. Elő a korcsolya! Elő a síléc! Vagy ha más nem, a hógolyó! Hosszú vakáció az iskolásoknak. Azután készülődés a nagy ünnepre, a születésnapra, a Megváltó eljövetelére.
A családokban rendszerint valamely családtag születésnapját tekintik a legnagyobb ünnepnek. Folyik a készülődés (ajándékok vásárlása, ha van miből), vendégek fogadására. Talán alaposabb a takarítás is; előkerülnek a féltett porcelánok, poharak; fényesednek az ezüst tálcák, tárgyak – így van ez jól. De folyik-e ilyen lázas készülődés, amikor az Úr születésnapja közeledik? Azt tapasztalom, hogy nagyon sok család, ahol oly sokat adnak a rokonok születésnapjára, se külsőleg, se belsőleg nem nagyon igyekeznek. Sokan egyszerűen csak munkaszüneti napnak tartják az ünnep két napját. Bizonyára kitakarítanak, jobb falatok is kerülnek az asztalra, hiszen ilyenkor össze szokott jönni a család apraja-nagyja. De – valljuk be – nem ilyen készülődés illenék erre a világot megváltó születésnapra!
Pedig nem jön váratlanul a nagy nap, hiszen megelőzik az ünnepeket advent hetei, amelyek éppen a lelki felkészülésre adnak alkalmat. A bensőnkben, a lelkünkben végrehajtandó „nagytakarításra”. Hiszen mennyi mindent hagyott bennünk az élet! És mennyit hagytunk mi magunk elvetendőt, szemetet magunkban! Pedig de jó lenne legalább karácsonyra, és nemcsak e pár napra félretenni, hanem örökre megszabadulni a békétlenséget, a haragot, a politikai nézetkülönbségeket!
„Január – február: egy-kettőre itt a nyár!” – biztatjuk magunkat e mondókával. Pedig kemény hidegek jöhetnek még március idusáig, amikor cserkészeink már rövidnadrágban állnak őrt Petőfi szobra mellett, ahol a langy szél lobogtatja nemzeti zászlónkat, ahol egyre gyűlik az ünneplő közönség, hogy meghallgassa a szép megemlékezést, amiben megelevenednek a dicső napok.
Így mutattam be egymást követően a szeretet és a szabadság ünnepét. Ide illik Petőfi vágya: „Szabadság, szerelem – e kettő kell nekem!” Természetesen a szerelemben benne van a szeretet is, ami „alapfoka” és éltetője a szerelemnek. Mert a fellobbanó, nagy szerelem tüze hamar kialudhat, a szeretet lángja azonban bevilágíthatja egész életünket!
Ne feledjük, hogy a mi éghajlatunknak minden napját élvezhetjük, ha megtöltjük azokat tartalommal. A tél és a tavasz egyaránt meghozza a maga ajándékát, csak észre kell vennünk. Ha nem áll elő magától – meg kell keresnünk! Valamit mindenki találhat, s legfőképpen azok, akik kedvelik az irodalmat. A legtöbb polgári lakásban még sok-sok olvasatlan könyv áll a polcokon: elő velük! Legjobb alkalmak a téli esték! A gyermekek számára is kedv-csinálás. Tapasztaltam: tátott szájjal hallgatják az esti mesét, a szép történeteket. Sok téli estén legyen családi esemény a közös olvasás, amikor nem nyitjuk ki a tévét, nem engedünk az internet csábításának.
Volt egy csodálatos természet-film; ha jól emlékszem, ez volt a címe: „Gyöngyvirágtól – lombhullásig.” Ez a cím sugallta ennek az írásnak a címét.

♣    ♣    ♣