Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

"Így, hetven felé"

VERS

Illyés Terézia

KARÁCSONYFA

Díszes aranyból, ezüstből,
gömbje hajszálnyi üvegből.
Ezüst-, aranyszál szövi át
minden évben a sok-sok fát.

Kicsiny lámpása világol.
Csillámló, fénylő, szinte lángol.
Csöngettyűi ezüst, lila,
s ragyog Betlehem csillaga.
Ilyenkor szívünk megtelik,
s arcunkat könnyeink szelik.
Siratjuk gyermekkorunk álmát
s a vallásos hit szép varázsát,
mert hinni szép, és hinni jó,
mert bíztató, megnyugtató.
Az én hitem, sajnos, a múlté,
szívem ezért már nem az Úré.
Mégis tele van szeretettel,
vele élek, s az ünnepekkel.
A szép mesét már nem hiszem,
de nem vesztettem el hitem
a szeretetben és jóságban.
Vagyonom lelki gazdaságban
teljesedik ki, és hiszem:
nem utolsó az én hitem.
A karácsony nekem is ünnep.
Szívem szeretni sosem szűnt meg,
s irigylem, aki hisz vakon,
mert az istenhit szép nagyon.
Ám én hazudni nem fogok
azért, amit már hinni nem tudok.
A karácsonyi Jézuska nekem mese,
de azért így is szeretem.
Szép meseként bűvkörében tart,
s visel előttem koronát, jogart.
A szentírás régmúlt történelem,
s mivel tanultam, együtt él velem.
A jót betartom, s elvetem a rosszat.
Jobban, mint az, ki néha órák hosszat
ül a templomban, és imádja Istent,
de ha kilépett, többe semmi nem szent
előtte. Gyűlöli embertársait,
s ontja a világra gonoszságait.
Én hitetlenül is hívőként teszek,
s gonosz, ha lehet, soha nem leszek.
Karácsonyeste siratom a múltam,
mi visszatér még, habár megfakultan.
Karácsonyeste csendüljön az ének
szíveink tiszta, nagy szeretetének!


 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©