Megjelent az óbudai
székhelyű Krúdy Gyula Irodalmi kör „Krúdytól –
Krúdyról” fotókkal,
fényképekkel gazdagon dokumentált és
mívesen szerkesztett, szép antológiája. A
harmincegy éve sikeresen működő országos irodalmi
kör szeretve tisztelt nagy írónk
születésének 135., halálának pedig 80.
évfordulójára kíván emlékezni
e különleges, válogatáskötetével.
„A 2013-as évet Óbuda-Békásmegyer
Önkormányzata Krúdy évnek
nyilvánította” – olvashatjuk Király
Lajos elnök előszavában; ami rendezvények
egész sorát jelentette és jelenti az év
során. Az önkormányzat így tiszteleg a
Szindbád írójának emléke előtt.
De térjünk vissza az antológiához! Ez a
könyv küllemében is méltó a Krúdy
évhez és a kettős évfordulóhoz. A
kötet elején az író egyik időskori
fotója látható, alatta pedig sokatmondó
hitvallása: „Én írónak
születtem, semmi másnak…” Ezt igazolja
halhatatlan műveiből áradó kvalitása,
zsenialitása és rendkívüli életműve.
Dicséretes a kör vezetőségének és a
kötet gondozóinak azon törekvése, hogy
Krúdy óbudai vonatkozású műveiből
válogassanak egy csokorra valót, és
megemlékező írásokkal (versekkel,
tanulmányokkal és prózai
alkotásokkal) járják végig az
író életművének főbb
állomásait.
Az antológia első részében örvendetesen
Krúdytól olvashatunk tíz kisprózát:
esszét, novellát. Örömmel tölti el az
ember lelkét a „Vallomások a
szülőföldről” című írása.
Megcsillan benne elégikus hangú mesélőkedve:
„Az igazi lényem itt maradt a Nyírségben,
fűzfák, nyírfák, búskomor tájak
és nádasok között: az nem mozdult el a kertek
alatt kanyargó gyalogösvényről, a szilfák
hamvas árnyékai alól, a nádból vert
kerítések alatt mendegélt és együtt
fütyörészett a széllel… S
ugyanezért nem öregedett meg olyan gyorsan, mert
újholdkor nem nézett a háta mögé,
beszélgetett a vadvizekkel, a sunyin lappangó
őszökkel, napraforgó magját rágta és
együtt repdesett a lelke a gondtalan, vidám
seregélyekkel…”
…És csak mesél. Mesél „A vitéz
szűrszabó”-ról, aki egymaga mentette meg a
várost az ellenségtől, mert helyén volt a
szíve és az esze. Aztán az író a
pesti szalonok világába vezet bennünket. S teszi ezt
olyan atmoszférateremtő erővel, hogy olyan
érzésünk támad, mintha ott lennénk
vele. Szinte beleszippanthatunk a felizzó szivarok
füstjének illatába, hallhatjuk az írók
vitatkozó hangját. Elkísér bennünket
Krúdy a kedvenc szigetére, a Margitszigetre, ahol
még a vén fák kérge is a
történelmi múltat idézi, mert mindenről van
emléke, élménye.
Egyszer csak előkerül Szindbád, hogy Óbudára
kalauzoljon bennünket. Máris Ferenc József
császár, II. Lajos, majd II. András király
idejében járunk; régi történetek
bukkannak elő, velük együtt hercegek, lovagok, hogy
aztán az ódon házak között barangolva,
visszatérjünk a múltból Krúdy
idejébe. Még a szőlőről is van mesélni
valója. Ez a királyi gyümölcs, mely
egyúttal a szegények gyümölcse is,
„fehér kosárkában jön le a budai
hegyekből egy fiatal nő karján”, s a bor
ízét, a csók friss zamatosságát
és az öregség bölcsességét is
felidézi. Ezután az „Ábrándok”
című novella következik, melyből megtudhatjuk, hogy
Hollós dr. akkor igazán boldog, ha szenvedhet a
szerelemtől. S amikor az imádott nő szeretné megismerni,
elmenekül a valóság elől. Igen, ez Krúdy
világa – álmokban, ábrándokban
keresni a boldogságot.
A „Százesztendős emberek búcsúja”
című részlettel zárul az antológia első
része, melyben az író arról
kíván meggyőzni bennünket, hogy Óbuda
Magyarország legrégibb városa, krisztus
születésekor alapíthatták, aminek
örülhetünk. Dicséret illeti a szerkesztőket,
amiért (az ízek, színek és hangulatok
mellett) a Krúdy életmű egy szépen ívelő
szeletével ajándékoztak meg bennünket.
Az antológia második, vaskosabb
részében, mely a „Krúdyról”
címet kapta, írók, költők és
irodalomtörténészek tisztelegnek Krúdy Gyula
emlékének. A szerkesztők nagy érdeme, hogy a
magyar irodalom klasszikusaitól, mint például Ady
Endrétől és Berda Józseftől is kerültek a
kötetbe Krúdy Gyulához szóló versek.
Most Adynak a „Menekülő lovas” c.
költeményéből emeljünk ki az
íróra jellemző részletet: „Adjad,
pocsék élet,/ Hogy ne legyek dőre,/ Kocogjon a lovam/
Boros, csárdás úton/ Vidáman előre.”
Ezzel szemben Berda József a korabeli nemzet
megbecsülését hiányolja, amikor
„Krúdy sírhantja előtt” című
versében így fogalmaz: „Mint
magáramaradt, minden rokonát/ elvesztett
csavargónak: oly árva, majdnem/ jeltelen a sírod.
Pedig te ringattad/ néped, hamupipőke sorsú
nemzeted égig/ ívelő álmainak
bölcsőjét, Szindbád!/ Hát ennyire mostoha fia
vagy hazádnak?” Itt jegyezném meg, hogy a
Krúdy Kör több mint három évtizede
lelkiismeretesen ápolja, gondozza szeretett nagy
írónk életművét, és
megbecsülést szerez neki antológiáival,
rendezvényeivel Budapesten, vidéken, sőt még az
ország határain kívül is.
Jól példázza ezt Antalfy István
„Kihez szóltál” című verses
levelének egyik részlete: „Azok a kanyargó
kicsi utcák,/ – sikátorok, széles
sugárutak/ köszöntöttek, köszöntenek,
mi volt,/ mi van, minden széles mosollyal/
várt-vár újabb kalandra,/ bohém-kalandra,//
és mert van egy közösség,/ írók,
költők társasága,/ Nyíregyháza
és Budapest, Budapest és Nyíregyháza,
– ki tudja, mennyi még?/ Kik ápolják a
kultuszt,/ Szegény-gazdag, gazdag-szegény / Becses
emlékedet, Nevünkben és szívünkben,/
És kalapos képed előtt/ fejlehajtva emlékeznek
terád,/ Meghatottan, Krúdy Gyula,/ »üres
fészek« lakója!”
Baktai Faragó József „Aranyidő” című
versében így fogalmaz az író
életútjáról: „A »szőkén,
szelíden« susogó/ szabolcsi szelek
hazájából,/
Nyíregyházáról indultál./ »A
podolini kísértetek« mesebéli,
boszorkányok tanyáján át,/ a Poprád
folyó partján kötöttél ki./ Te
voltál »Lancelot a Tó Asszonyának/ és
Merlin boszorkánymesternek a fia.«// Bejártad a
Felvidéket oda-vissza: – /lóháton,
postakocsin,/ és az Apostolok lován.”
Az antológiában olvashatjuk Bajor Nagy Ernő:
„Szindbád szobra” című
írását, mely a
szoborállítással Krúdy további
megbecsüléséről szól, és őrzi
írásainak hangulatát. „Óbudán
kerestünk helyet a szobornak, ahol Szindbád jobbra billent
fejjel – mintha ezzel mások terhét hordozó
ősére akarna emlékeztetni – be-bekukkantott a
hűvös, titkosmélyű kapualjakba, gyönyörködve
vegyült el az esküvők lakodalmas seregében, s ahol a
Hajógyári szigeten sokszor látták
kevés szóval, kipirult izgalommal tárgyalni
ismeretlen emberekkel.”
Sok értékes és gyönyörű verset,
esszét, érdekes tanulmányt találhatunk a
kötetben, melyek helyesen és jól mutatják be
a nagy író életét, elemzik alkotói
pályáját, műveit. Czére Béla
„Az idő költője” c. tanulmányában
rámutat, hogy Krúdy „A Monarchia és a
reformkor, a szabadságharc és az
önkényuralom, a 20. század és a
középkor világának
valóságkockáiból emelte több, mint
száz kötetes életművének monumentális
katedrálisát, de a történelem és a
mindennapi élet realitásaiból emelt
épület toronyórájának
számlapján mégsem a valóságos idő
mutatói mozogtak…” Prousttal
összehasonlítva hangsúlyozza: „Krúdyt
azonban nem a ténylegesen átélt emlékek
érdeklik, hanem azok platóni mása…”
„Amikor Márai Sándor 1940-ben megjelentette
regényét Krúdy Gyula életének
utolsó napjairól” – írja Földesdy
Gabriella „Szindbád hazamegy” című
értékes tanulmányában –, „az
író már hét éve halott volt.”
Most szemelvények következnek a tanulmányból.
„A mű egyszerre szól Krúdyról és
önmagáról, az életről, a művészetről,
halálról, Krúdy stílusában.”
„Ez a nap rendkívül prózaian kezdődik, azzal
az elhatározással, hogy estére hatvan pengőt kell
szereznie Zsókának, kisleányának
vizsgaruhára.” „Szindbád mindent
megígér, pénzt ruhára, életre, a
villany visszakapcsolását, a korai hazajövetelt, az
otthonvacsorálást is, de azt, hogy nem iszik út
közben, képtelen megígérni, mert nem szereti
a könnyelmű ígéreteket.”
No, persze: minden másként alakul. Bérkocsin
utazik, megszerzi ugyan a pénzt (mármint a 60 pengőt), de
a London fogadóba viteti magát, ahol különleges
ételeket rendel. Az esti órában még
megissza a kihozatott négy deci borát, és a
korahajnali órákban érkezik haza a
batárral. Akkor aztán minden pénze a kocsis
zsebébe vándorol.
Földesdy Gabriella nagyon szép gondolatokkal fejezi be
tanulmányát. „Rezeda Kázmér és
Szindbád megteremtője maga is regényhős lett
Márainál, a három alak összemosódik,
és egyetlen írósorsot gyúr ki
magából, azt a figurát, aki még őrzi azokat
az ízeket, hűséget, becsületet és annak
elvesztését is, a régmúlt világot,
amit a »haza« szó jelent, de mégsem maradi,
még kevésbé nevetséges figura. Az
élni vágyásában és a meghalni
tudásában lesz vonzó számunkra,
érték, amit őrizni kell.”
„Krúdytól nehéz idézni, kiragadni
mondatrészt, sőt akár mondatot is, annyira
összefüggő láncolatot alkotnak szavai –
mondatai” – írja Györgypál Katalin a
„Néhány szó Krúdy
Gyuláról” című esszéjében.
Krúdy az ötvenedik könyvét már maga
kénytelen kiadni. Ezzel kapcsolatban azt írja: „A
regényeket ezután nemcsak megírni kell, hanem el
is adni. Drága szépséges íróőseink
ugyanezt csinálták a múlt időben…”
Ebben az írásban olvashatjuk a másik
Krúdytól vett idézetet is: „a múlt
időkből ne azokról vegyünk példát, akik a
kávéházban biliárdozva
várták, mikor engedik át helyüket az
öregek, hanem az intelligenciának azt a hőskorát
nézzük, amely megteremtette és a maga
boldogtalanságában, sorscsapások
mennydörgései közepette is még tartja a
régi Magyarországot, foggal és körömmel,
mert kora fiatalsága óta megszokta a
csüggedésnélküli küzdelmet.”
Idézzük most Kanizsa József „Krúdyt
látta” c. költeményének kicsit
melankolikus, szeretett írónkra leginkább
jellemző, utolsó versszakát: „Szomorú/ az
őszi szél/ s a harangot megkondítja./ Emlékeztet:/
– nemrég itt,/ itt járt Szindbád/ –
Krúdy Gyula…”
Befejezésül pedig álljon itt Király Lajos:
„Az ifjú Krúdy Gyula” c. versének
gyönyörű részlete: „Gyermekkorában
hallgatta/ nagyanyja szép meséit,/ és
íróként ez kísérte/ az utolsó
igéig.”
A kötetben még sok kiváló vers és
nagyszerű írás található;
elnézést kérek, hogy mindegyikre nem tudok
kitérni. Örömmel ajánlom viszont e szép
és értékes antológiát minden
Krúdy-kedvelő ember figyelmébe.
A novellákat, verseket, tanulmányokat Kanizsa József és Király Lajos
válogatta, Király Lajos
szerkesztette. A fotók a Krúdy Gyula Irodalmi Kör
archívumából származnak. A
festményeket és a grafikákat Kis Gábor,
Koncz Eta, Rehorovics Anita, Simon M. Veronika és Szabados
István készítette. Krúdytól 10
kisprózát, Krúdyról pedig 47 verset,
esszét, tanulmányt találhatunk.
Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!
(Fehér
József)
*
Krúdytól –
Krúdyról – ennél frappánsabb
címet nehéz lett volna találni a Krúdy
Gyula Irodalmi Kör legújabb, különleges
antológiájának, mely az író
szüle-tésének 135., halálának 80.
évfordulója alkalmából készült.
A tetszetős „Krúdy-lila” borítón (a
Kör antológiái borítóinak
színe) az író fényképét
látjuk, antológiához méltón sok
érdemi információval. Alcíme is jól
tájékoztat: „Válogatás Krúdy
Gyula írásaiból, valamint írók,
költők és irodalomtörténészek
vallomásai Krúdy Gyuláról”.
Érdemes elolvasni az
Előszót Király Lajostól, aki az
antológiát is szerkesztette: sok tényt
megtudhatunk az Irodalmi Körről, a Krúdy év
eseményeiről, az antológia
létrejöttének körülményeiről is.
A fentieknek megfelelően a kötet két nagy részből
épül fel.
Az I. rész címe: „Krúdytól”
– (Válogatás Krúdy Gyula műveiből)
értő válogatás az írónak elsősorban
Óbudával kapcsolatos írásaiból, de
találunk szülőföldjéről, a
Nyírségről szólóakat is. Olvashatunk a
„Pesti szalon”-okról, a margitszigeti
varjakról (az akkori új Margitszigetről),
részleteket a Szindbádból – Óbuda,
Buda szőlői, éjszakái, ábrándjai…
Összesen tíz elbeszélés, melyek szinte
átfogják Krúdy munkásságát.
A kötet nagyobbik, II. részének címe:
„Krúdyról. Írók, költők
és irodalomtörténészek írásai
Krúdy Gyuláról”. Talán kicsit meglepő
módon Ady Endre „A menekülő lovas” című
versével kezdődik a hosszú sor, melynek
ajánlása – „Krúdy Gyulának
küldöm” – talán nem annyira közismert.
A szerzők nevük szerint abc-sorrendben követik
egymást. Találunk prózát, verset,
tanulmányt egyaránt, így színes,
kavargó élményt ad, ahogy átlapozzuk,
olvassuk a kötetet. A művek egy része
megemlékezéseken hangzott el, más része
talán az Irodalmi Kör vezetőinek
felhívására készült.
Közéletinek is számító
írást olvashatunk „Szindbád
szobrá”-ról Bajor Nagy Ernőtől, Krúdy szobra
végül a Kéhli Vendéglő mellett kapott helyet.
Az írás természetesen magáról
Krúdyról is szól. Sok mindent megtudhatunk
„Krúdy Gyula várpalotai
kötődésé”-ről (Budai László
írása), Krúdy nagyanyja, Radics Mária
révén. Krúdy
munkásságáról ír Czére
Béla „Az idő költője” címmel
(„Krúdy egyszerre költője a társadalmi
és a természeti létnek” – írja
többek között.) Szintén izgalmas olvasmány
Földesdy Gabriella elemzése Márai Sándor
könyvéről, Krúdy utolsó
napjáról (Szindbád hazamegy – „a
Szindbád-regény életművének egyik
csúcsát jelenti” – írja
Földesdy), de még a regényt követő
néhány Márai-esszéről is olvashatunk itt.
Krúdy utolsó éveiről találunk egy
rövidebb írást (Györgypál Katalin).
Érdekes Hajdú Endre más
témájú írása („Régi
dolgok Krúdyról”) elsősorban Krúdy
régies szóhasználatáról.
Tüskés Tibor Krúdy egyik
elbeszélését veszi nagyító
alá. Pekár István Krúdy és
Óbuda viszonyát elemzi, melyből elsősorban az
író emberi alakja rajzolódik elénk.
Ugyanígy emberként láthatjuk magunk előtt
Krúdyt Tóbiás Áron
interjújában (Kései beszélgetések.
Részletek a „Krúdy világa” című
kötet interjúiból. Kéhli Feri). Az
említettek kívül még számos
írás vall Krúdy szellemiségéről,
vagy emlékének ápolásáról pl.
Szécsénykovácsiban (Z. Urbán Aladár)
vagy Budapesten (Szántai Sándor).
A prózai művek között pedig rengeteg vers.
Krúdy ifjúságáról,
életéről, hőseiről, szellemiségéről,
Óbudáról, a Vörös postakocsiról,
Krúdy asszonyairól, álmairól és
álomvilágáról, a
„krúdyzmus”-ról. Szépek,
találóak, érdekesek, elringatóak, mint
Krúdy írásai.
Antalfy István, Berda József, Bíró
András, Czigány György, Kanizsa József,
Király Lajos, Simonyi Imre, Varga József és
mások értő, szép verseit olvashatjuk
álmodozva, elmélázva – és
elgondolkodva.
A kötetben rengeteg képet találunk.
Festmények, grafikák, fotók vallanak az
íróról, Óbudáról, a
Nyírségről, a régi asz-szonyokról, a
postakocsiról, az írót
ábrázoló szobrokról,
emléktáblákról szerte az országban.
(Fenyves Mária Annunziata, Koncz Eta, Rehorovics Anita, Simon M.
Veronika, Szabados István és mások kifejező,
értékes művei.)
Az antológia szerteágazó
anyagát Kanizsa József
és Király Lajos
válogatta. Szerkesztette: Király
Lajos.
(Kiadó: Krúdy Gyula
Irodalmi Kör, Bp., 2013, 156 p.)
(Györgypál
Katalin)
♣ ♣
♣
