Örökké virágáruslány
IRODALOMELMÉLET
Tárkányi Imre
Érték – értékválság
Gondolatok a Somogy
c.
folyóirat ankétjához
A Somogy
c. folyóirat
ankétot rendezett a magyar irodalom
értékrendjéről, az értékrend
nyomán kialakult helyzetről és
alakulásáról. Pomogáts
Béla vitaindítója és a
hozzászólások a lap idei első
számában láttak napvilágot Értékőrzés vagy
értékválság címmel. A
vitaindító érdekes
megállapítása: mintha megrendültek volna az
irodalmi kultúrában hosszú évtizedek
során elismert értékek. Valóban, a
jelenség nem új, hiszen így volt ez az első
háború után, majd a második
világháborút követő években is.
Később új értékrend alakult ki a
diktatúra mûvelődéspolitikája
következtében. A hetvenes években kialakított
értékrendnek kellett kiegészülnie a hazai
ún. konzervatív irodalom jeles képviselőivel:
Herczeg Ferenccel, Csathó Kálmánnal,
Gulácsy Irénnel, Surányi Miklóssal, majd
később Márai Sándorral, legújabban pedig
Nyírő Józseffel, Wass Alberttel és Tormay
Cecillel. Pomogáts Béla
megállapítása szerint ugyanakkor huszadik
századbeli íróink sora szorult
háttérbe: Babits Mihály, Tersánszky
Józsi Jenő, József Attila (!), Kassák Lajos,
Déry Tibor. Az ún.
értékhierarchiában az előbb említett Wass
Albert, Nyirő József és Tormay Cecil jelenleg megelőznek
olyan alkotókat, mint Tamási Áron, Kós
Károly, Áprily Lajos – hogy csak az
erdélyieket említsük.
Az olvasó
furcsának
tartja a kialakult régi
és jelenlegi „hierarchiát”, és
felteszi a kérdést: szabad-e, lehet-e ilyen és
ehhez hasonló rangsorokat felállítani? Mert minden
alkotó más és más; ha kezünkbe
vesszük könyveiket, valamennyit érdeklődéssel
olvassuk, és élvezzük
különbözőségüket, az élet, a
világ megközelítésének
sokszínû ábrázolását. A
politika „segítségével” azonban
sokszor értéküktő1 független rangsor
keletkezik. Feledésre ítélnek alkotókat,
másokat piedesztára emelnek.
Harminc évvel ezelőtt az Új
Tükör c. folyóiratban is vita folyt e
kérdésről Végzetes
végletek címmel. Fekete Sándor, a lap
főszerkesztője így fogalmazott: „Az
ördögûzésre következő szentté
avatási cécók helyett jobb volna eleve
méltányos, történelmileg igazságos
ítéletre törekedni.” Igaza volt. Akkor
már túljutottunk Herczeg Ferenc
„rehabilitásán”. Könyveiket olvashattuk,
élvezhettük társadalmi, történelmi vagy
éppen életrajzi regényeiket is. A ma már
szintén kevésbé emlegetett Kodolányi
Jánost, Krúdy Gyulát, Szabó Lőrincet
viszont már a hatvanas, hetvenes évektől olvashattuk. A
lapban én is hozzaszóltam, és
véleményemet ma is fenntartom: „Milyen
fórumon és kik döntik el, hogy melyek a
kiadásra érdemes mûvek?” Idéztem
a Magyar Irodalmi Lexikon
Surányi Miklósról
alkotott meglehetősen lesújtó
véleményét, és felemlítettem az
éppen akkor megjelent Egyedül
vagyunk – Széchenyiről szóló
– könyvét, melynek fülszövege a
következőket tartalmazta: „A regény
lélektanilag és történelmileg egyaránt
nagy távlatú”, és e két eltérő
véleményhez hozzáfûztem: „Az ilyen
végletesen ellentétes vélemények
könnyen szembesíthetők egymással, és
még köny-nyebben eredményezhetik, hogy az
olvasó egyáltalán nem fogad el semmiféle
irodalmi kinyilatkoztatást.”
Pomogáts Béla mostani ankét
bevezetőjéhez számosan hozzászóltak,
kifejtve gondolataikat, néha
ellenvéleményüket az írók
értékelésénél. Abban azonban
megegyeztek, hogy nem szerencsés a különböző
korokban megjelenő „kánonok”
kinyilatkoztatása. A „valódi” olvasó
saját maga is fel tudja állítani a
„tetszési indexét”. Természesen
segíthetik ebben iskolai tanulmányai – melyekről
kritikusan írt a Mûvészet
és Barátai c. lapban Kósa András
professzor,
felróva a jelenlegi középiskolai tananyag
következetlenségeit, ugyancsak furcsa, kirekesztő
módszerét. De legyünk tárgyilagosak:
számomra ugyanilyen kirekesztő megnyilvánulás volt
a közelmúltban a Nyírő József
újratemetésével kapcsolatos események
sorozata, a politika durva beavatkozása az író
hamvainak hazahozatalába, egyik jeles poltikusunk aktív
szerepvállalása. Véleményem szerint
mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy
szülőföldjén nyugodjon. A vita hevében
megkérdőjelezték Nyírő egész
életmûvét, kitûnő regényeit olyanok
is, akik feltehetően egyetlen mûvét sem olvasták.
Holott, mint tudjuk, novelláiból készült a
háború alatti idők egyik legszebb magyar filmje, az Emberek a havason, amely a Velencei
Filmfesztiválon díjat nyert.
Számomra Hegedűs Géza és Nemeskürty
István tárgyilagos írásai jelentik a magyar
irodalomról szóló
„mércét”.
Elolvasva a Somogyban
megjelent hozzászólásokat, örülök,
hogy az ankéton a vitaindító után az
értékőrzés és
értékválság témakörét
oly sokan elemezték – természetesen
egymással is vitatkozva. Végül is a magyar irodalom
sokszínűségére mutattak rá, amely minden
kánon és erőltetett hierarchia ellenére
mindannyiunké, az olvasóké.
♣ ♣
♣
|