Lehűlt a levegő, s ezzel elérkezett a magvető hava, az
október is. Az emberek többsége a közelgő
Halloweenre készült, a házak egyre inkább
ünnepi díszbe öltöztek, a boltokból pedig
rohamosan felvásárolták a csokoládé
és cukorkakészleteket, ezzel is felkészülve a
gyerekek érkezésére. Judith, az idős néni
sem volt ezzel másképp, s ő is kirakta régi
dekorációit az előkertbe, valamint
bevásárolt cukorkából.
Bevásárolt, noha tudta, hogy Halloween éjén
elfoglalt lesz, de a helyiek szokása szerint egy nagy tál
édességet ki fog rakni a verandára, hogy a kis
lurkók vehessenek belőle, és hogy ne csalódottan
távozzanak otthonától. Judith nem a városka
központjában élt, hanem inkább egy
távolabb eső helyen, már-már az erdőben. Ettől
függetlenül azonban sok gyermek – kicsi és nagy
– elment a házáig annak reményében,
hogy ott is kaphatnak csokoládét.
Más is hasonlóan készülődött: Mrs.
Smith karamellával vastagon bevont almákat
készített, mellette pedig igyekezett odafigyelni a
sütőben sülő fahéjas-sütőtökös
süteményre is, ám ez a két folyamat
együtt igencsak nehézkesnek bizonyult.
Claire, aki a belvárosi üzletközpont
tőszomszédságában élt, nem siette el a
bevásárlást: egy nappal az ünnep előtt,
október 30-án baty-tyogott át a boltba, ahol
már előre le volt beszélve, hogy tegyenek neki
félre ezt-azt. Végül egy egész
bevásárlókocsi megtelt a Halloween
kiegészítőivel, s azt tolta éppen hazafelé.
A város szokványos őszi képét mutatta, a
fák színekben pompáztak, az elmaradhatatlan
nyüzsgés pedig továbbra sem állt le.
A helyi polgármester mindeközben a kisvároska
halloweeni rendezvényét készítette elő, s a
régi farmépület
díszítésén,
kicsinosításán foglalatoskodott. Segítői is
akadtak bőven, Joe például éppen egy nagy
dézsát töltött meg hideg vízzel, melybe
majd az almák fognak kerülni, amiket a tradicionális
játék szerint ki kell halászni a vízből,
csupán a fogaink segítségével.
Néhány háztömbbel arrébb, Sandy
üzletében éppen fortyogott egy nagy kondérnyi
friss almabor, melyet a városi ünnepségsorozatra
szánt. Az almabor minden évben nagyon népszerű
volt, Sandy pedig pont ezért települt ki mindig. Idilli,
kisvárosi életképek voltak ezek, így
Halloween előtt. Ekkor még senki sem számított
rá, hogy mit hoz magával a lassacskán
leszálló éj…
Amint az aranyló nap eltűnt a horizonton, egyre több
ház elé kerültek ki a faragott tökök. Egy
nappal a nagy nap előtt már nem volt gond a kifaragással,
hiszen már nem volt félő, hogy Halloweenig megromlik,
megfonnyad. Így tehát szinte mindenhol ott
világítottak a töklámpások, melyek
egykori, ősi célja az volt, hogy elijessze az ártó
szellemeket, lelkeket. A nyüzsgés szépen-lassan
elhalt, mindenki nyugovóra tért, a város
fényei sötétségbe fordultak át.
Csak egyvalaki volt az utcákon. Egy különös
személy, aki felismerhetetlen volt a fekete csuklya miatt, mely
az arcát takarta. Egy kisebb forma kézikocsit
húzott maga után, melyben egy balta foglalt helyet. A
titokzatos idegen, aki az éj leple alatt járta az
utcákat, szinte minden ház előtt megállt.
Valamiféle rendszere azért lehetett, mert csak ott
állt meg, ahol tök világított. S amit azokkal
tett… Szinte érthetetlen: minden egyes tökben
eloltotta a gyertyát, majd nemes egyszerűséggel felkapta
őket, és a kocsira feldobva összetörte őket a balta
nyelével. Az illető addig folytatta ezt, amíg az
összes tök el nem fogyott a városban. A
rendezvény helyszínén is megtette ugyanezt, majd
egy zöldségbolt előtt felejtett rekesznyi tököt
is elintézett.
Reggel az álmos kisváros java izgatottan kelt, a
legtöbben nagyon várták Halloween napját.
Aztán mikor sokan kimerészkedtek az utcára,
észrevehették a rémséges tettet: minden
tök szőrén-szálán eltűnt. Szinte nyomtalanul!
Senki sem értette ennek az okát, és rengetegen
felháborodtak. Emellett viszont gyorsan túlléptek
a történteken: az este, és vele együtt a
„Csokit vagy csalunk!” gyorsan közeledett, arra pedig
készülni kellett. Egy csapat gyerek azonban nem tudta be
ennyivel ezt a dolgot, s nyomozásra indultak.
Rájöttek ugyanis, hogy néhol bizony hagyott el
tökdarabokat a kaszaboló, azokat követve pedig
talán nyomra is bukkanhatnak. Elkezdték hát ezeket
követni, és egy órányi, az utcákon
való bolyongás után végre úgy
látszott, vezet is valahová. Az erdő felé
vezetett. Mire erre rájöttek, már egészen
sötétedett, szürkületi fázisba ért
Halloween naplementéje. A gyermekek kezdtek megijedni, a
közvilágítás hiánya immár
elég észrevehető volt, ahogyan az is, hogy a házak
száma egyre ritkul. Mindenesetre igyekeztek nem megtorpanni,
aminek eredményeképp elérkeztek egy házhoz.
A ház mellett ott állt a tökhóhér
eszköze, a balta, valamint egy halomba hordva a rettenetes
sorsú, narancssárga töklámpások.
Itt-ott egy-egy dísztökdarab is elegánsan helyet
foglalt. A nagy kupac erős benzinszagot árasztott, egy hanyagul
a mellette lévő asztalon hagyott gyufásdoboz arról
árulkodott, hogy mi lesz a halom végzete. A ház
előtt egy tál édesség állt, ám a
gyermekek ettől eltekintve bekopogtattak. Judith néni nyitott
ajtót. A gyerekek egészen meglepődtek, hiszen őt egy
nagyon jámbor asszonynak ismerték, nem is
gondolták volna, hogy ő áll a tökrablás
hátterében.
A néni, mintha tudta volna, miért érkeztek
hozzá, elkezdett magyarázkodni.
– Tudom, mire gondoltok: hogy öregségemre
teljesen megőrültem, és azért gyűjtöttem be a
lámpásokat. De ez nem így van! Okom volt rá
– mondta. A gyerekek hitetlenkedve hallgatták, s meg is
jegyezte egyikük, hogy nincs olyan nyomós indok,
amiért ezt megteszi. A néni azonban ettől eltekintve
folytatta történetét.
– Nekem és a férjemnek hajdanán
hatalmas tökföldünk volt, egy családi
gazdaságként műveltük a farmot, és
évről évre tömegek jöttek hozzánk
kiválasztani és megvenni a faragandó
tököket. Halloweenkor rendezvényt is szerveztünk,
és a város lakói mindig nagyon jól
érezték magukat. Felhőtlen idők voltak azok, mind a
ketten élvezettel vittük tovább farmunk
sorsát. Aztán városkánkat
beterítette a sötét felleg. Egyszer csak a semmiből
megjelent a mostani polgármesterünk apja, aki
tönkretette gazdaságunkat. De nehogy azt higgyétek,
hogy csak azt! Minden nagyobb farm bezárt a közelben. Az
úr jóban volt olyan szervekkel, akik
bezárathatták az efféle helyeket. Ezután
következett az, hogy mindenkinek „segítséget
nyújtott” a nehéz időkben, és olcsón
felvásárolt mindent. Teljesen tökrementünk. A
férjem egy ideig járt bíróságra is
az ügyben, ám mindhiába… Csak beleőrült
szegénykém. Idén nyáron pedig
elveszítettem őt. A tökfarmból hatalmas üzem
lett, és olcsón kezdték árulni a
tököket. Ez a mai napig annak a családnak a
tulajdonában van! – fejezte be, s néhány
könnycsepp gördült végig arcán, majd
elhaló hangon folytatta: – Az az ember és az apja
tönkretette az egész családom, az
álomfarmomat. Nem maradt nekem semmi, s ezért
elhatároztam, hogy bosszút állok. Minden
tökfejet, mely abból az átkozott
gazdaságból származik – tehát mindet
a városban – összegyűjtöttem, és ma este
meg is semmisítem őket. Úgy gondolom, méltó
lezárása ez szomorú
történetemnek… – fejezte be Judith, s erre a
gyerekek is egészen elérzékenyültek.
Megértették a nőt, azt, amit tett:
Tökfarmjának, majd idén férjének
elvesztését egyszerűen nem tudta feldolgozni, de mindezt
okkal.
Az éj leszálltával pedig a kisváros
mit sem sejtve feküdt le aludni, és talán addigra
már el is felejtette mindenki, hogy mi történt a
töklámpásokkal. Mindenki, kivéve a gyerekeket
és Judithot.
*
