„Köszöntelek, válság!” –
ezzel a címmel jelent meg Laura
Day könyve néhány éve. Egyike azon
önsegítő könyveknek, amelyek gondolkodásra
késztettek. Azóta olykor kicsit másképpen
látom környezetem reakcióit is. Ezért
bevezetőben L. Day gondolataira támaszkodom.
„Nincs válságoktól mentes
élet” – állítja nem az elején,
hanem már az összefoglalóban. Azt gondolom, igaza
van, még ha ez nincs is mindig kedvünkre. Korábban
ezt úgy éltem meg, hogy egyik veremből esem a
másikba, vagy másképpen: az egyik
megtorpanástól,
„kátyú”-tól jutok a
következőig…
Azóta már én is tudom: a
válságok életünk velejárói.
Ezért nagyon fontos készség megfelelő
kezelésük megtanulása. L. Day ezt mondja: „a
válságok kikényszerítik belőlünk
életünk régóta esedékes
változásait, és a katalizátor
szerepét tölthetik be a jelentős pozitív
átalakulások terén.” (Day, 8. p.) Vannak,
akik ezt ma is tagadják, talán mindig is tagadni
fogják. Ettől azonban még az állítás
általában véve igaz. Ettől még a
válság fájdalmas, nehéz és fenyegető
helyzet.
Egyes kutatók területe a katasztrófákkal
kapcsolatos. Ilyen Charles Fritz szociológus, aki
rámutatott: „a katasztrófák pozitív
igazságokat tárnak fel az emberi
magatartásról, mivel a válságok és a
katasztrófák emberi és társadalmi
lényünk legjobb tulajdonságainak
sokaságát hozzák felszínre.”
Profánul hangzik talán. De éppen ma (2013.
június 14., árvíz elhárítása)
hangzott el a rádióban: a magyarok jobbak, mint ahogyan
saját magukról vélekednek. Természetesen a
sikeres árvízvédelem kapcsán (is)
gondolhatjuk ezt saját magunkról, figyelembe véve
azt az óriási összefogást, ami
megvalósult, és amit már senki le nem tagadhat
(és amit óriási tervező munka előzött meg,
ami persze nem látványos).
Egyéni szinten ugyanez igaz. Egy válság
gyakran éppen a legjobbat hozza ki az emberből. „A
szerencsétlenségek alkalmával a legtöbb ember
együttérzéssel cselekszik, önzetlenül
és fáradhatatlanul együttműködve annak
érdekében, hogy segítsen a katasztrófa
által érintett személyeken.” (uo., 9. p.)
Erre láttunk példát most és itt, az
árvíznek a lényegében vett
kivédése után. „Egy katasztrófa
esetén az érintett személyek
életében minden más dolog eltörpül. Egy
katasztrófa leegyszerűsíti és
racionalizálja életünket… Mindenki a rosszabb
helyzetben lévők sorsára figyel, és az
egész közösség összefog, hogy részt
vegyen a mentési munkákban.” (ou., 10–11. pp.)
Az egyén válságánál azonban
fordított a helyzet: általában nem tudunk
róla, mert az illető elrejti, magában tartja, gyakran
merő szégyenérzetből. (Ez aztán akár
halálhoz is vezethet, pl. a családon belüli erőszak
eltitkolásánál.)
Mindennapi válságaink Day szerint azok, amelyek
olyan „elágazási pontokat képviselnek,
amelyeknél életünk a megtett
lépéseinktől függően erőteljesen rosszabb vagy
erőteljesen jobb fordulatot vehet.” (uo., 12. p.)
Másképpen: a válság olyan helyzet, amely
valamilyen döntés meghozására
kényszerít. Egy válságot okozhat egyetlen
drámai esemény is, de egy sor, kellően hosszú idő
alatt felhalmozódott kisebb bántalom is!
Egy válságból ki lehet kerülni vesztesen
és győztesen egyaránt. Hogy valaki miért a vesztes
oldalt választja tudatosan vagy tudat alatt, az messze
(és lelkileg nagyon mélyre) visz. Én azt
feltételezem, hogy győztesen kíván kikerülni
belőle. „A válság kihívás és
egyben lehetőség is, hogy feltárjuk a számunkra
értékes dolgokat, megint felfedezzük mindazt, amire
szükségünk van, újrafogalmazzuk
örömforrásainkat, újból tartalmas
életet teremtsünk” – írja L. Day (uo.,
22. p.) De csalóka is: „Egy látszólag
nyugalmas élet akár egy akut egzisztenciális
válságot is takarhat”! (uo., 36. p.) „A
modern életre oly jellemző járványszerű
depresszió nagy hányada a rejtve maradó, ki nem
mutatott válságból ered” – a
névtelen fájdalom, üresség,
szomorúság belső forrásaiból. (uo., 38. p.)
Az élet drámai változásaira
való reagálásnak négy alapvető
típusa van – állítja Day: depresszió, aggódás,
düh és
tagadás. Négy rövid szó, de nagyon
hasznos, ha tudjuk magunkról is, a másikról is,
válság esetén hogyan
reagál, mit érez, hogyan gondolkodik! Mindegyik
reakció egyenértékű, előnyeit jó
fejleszteni, hátrányaitól pedig minél
inkább megszabadulni a siker érdekében.
Például a harag kifejezése nem teszi jobbá
a helyzetet. A nehézség letagadása nem oldja meg.
Részleteiben a válságkezelés
már nagyon egyéni. Ki hogyan tud felülemelkedni,
miként képes feltöltődni, hajlandó-e
meggyászolni egy veszteséget, el tudja-e engedni
és hogyan a fájdalmat, lesz-e új
jövőképe – és még számos
kérdés tartozik ide, mely külön-külön
is fontos és nagy területet képez.
Brian Tracy a
„Töréspont”-okkal foglalkozik
„Hatékony válságkezelés 21
lépésben” alcímmel.
Nyilvánvalóan másképpen
közelíti meg a kérdést, természetesen
elsősorban az üzleti életben. Néhány
megállapítása azonban más területekre
is vonatkoztatható. „Az ember
életében… két–három havonta
szoktak bekövetkezni a válságok” –
állítja. (Tracy, 7. p.) Nem mondhatni tehát
ritkának. Válság sokféle lehet:
személyes, pénzügyi, családi vagy
egészségügyi természetű egyaránt.
„Ezek hatására az egyén… elveszti
egyensúlyát” – teszi hozzá. (uo.)
A válságok soha véget nem érő
folyamatot alkotnak az egyén életében.
Elkerülni ezeket nem lehet, de felkészülni a
válaszra igen. Válsághelyzetben az ember akkor a
leghatékonyabb, ha nem a problémára, hanem a
megoldásra összpontosít. (És ha valaki csak
panaszkodni szeret?...) Ehhez elsősorban nyugodtnak kellene maradni
– miközben „az embernek természetes hajlama van
arra, hogy probléma esetén negatív
értelemben túlreagálja
a dolgokat.” (uo., 13. p.) Különösen, ha nem
teszünk ellene tudatosan!
Minél több információt megtudni,
utánajárni meggondoltan, higgadtan… sokszor nem
könnyű, de eredményes. (És amikor valaki
inkább csak panaszkodni szeret?)
Az üzleti életben való
elmélyülés helyett a boldogság
témára kanyarodnék Sonja Lyubomirsky (nálunk
új) könyve kapcsán. Ő természetesen ugyanazt
fogalmazza meg, de más módon, mint L. Day: „a nagy
kihívások határozottan és tartósan
megváltoztathatják életünket – jobb
vagy rosszabb értelemben egyaránt –,
valójában mégis a mi reakcióink
határozzák meg, hogy milyen következményekkel
járnak.” (uo., 12. p.) „Sőt elsősorban a kezdeti
reakcióink alakítják ezeket az eseményeket
krízisekké, és így nem maradhatnak meg
annak, amik: életünk előre látható, sőt
hétköznapi átmeneti időszakainak.” (uo.)
Ő tíz felnőttkori krízissel foglalkozik három
nagy területen: kapcsolatok, pénz és munka, valamint
életkorhoz kötődő problémák.
„Kríziseink – azok a pillanatok, amikor egy
szempillantás alatt megsejtjük, hogy életünk
soha nem lesz már olyan, mint volt; amikor
ráébredünk valamire; vagy nagy horderejű hírt
hallunk – életünk kulcsmozzanatai” –
olvashatjuk. (uo., 13. p.) Fontos tudnunk: általában
képtelenek vagyunk helyesen felmérni annak a
fordulópontnak a hatásait, amelyről éppen
gondolkodunk. Jó dolgok várható bekövetkezte
előtt általában nem képzeljük el előre
mindazokat a feszültségeket, hullámhegyeket
és völgyeket is, amelyek pl. a
házasságnál adódnak. Ehhez hasonlóan
túlságosan borongós képet festünk
magunknak mindazokról az élményekről, amelyek
szerintünk a rossz dolgokat kísérik majd.
Végezetül megjegyezném: a
válságból való kivezető úthoz
magunknak kell nagyon sokat tenni. És nem feledkezhetünk
meg arról sem, hogy egyes embereknek joguk van ahhoz, hogy
úgy döntsenek: válságukban maradnak.
Félnek a gyógyulástól, félnek egy
új kapcsolattól, nincs elég erejük –
még – változtatni akkor sem, ha addigi
életük „nem működik”. Ezt is tiszteletben
kell tartanunk.
Forrás:
Day, Laura: Köszöntelek,
válság! Hogyan használjuk fel a
válság erejét egy új életforma
megteremtéséhez? Bioenergetic K., Bp., 2010, 214 p.
Lyubomirsky, Sonja: Boldogságmítoszok.
Tények és tévhitek. Ursus Libris K., 2013,
300 p.
Tracy, Brian: Töréspont. Hatékony
válságkezelés 21 lépésben. Bagolyvár
K., Bp., 2009, 116 p.