Nagymamát Idának keresztelték, de ő
önhatalmúan megváltoztatta a nevét –
hétköznapi használatra –, és
Ilonának szólíttatta magát. Amikor mint
kisiskolás Egerben nyaraltam, gyakran kísértem őt
az orvoshoz. Csodálkoztam, amikor az asszisztensnő
kiszólt, és szólította: –
Nagyné, Ivony Ida. – Nagymama gyorsan felpattant,
és válaszolta, hogy: Igen. Nem voltam bátor,
kérdezgetős gyerek, így csak magamban gondolkodtam, hogy
biztosan nagymamának két neve van, de nem baj, nekem
így is, úgy is nagymama.
A névcserével az járt, hogy nagymama
névnapja augusztus 18-án volt, Ilona napkor.
Édesanyámat hivatalosan is Ilonának
hívták, így kettős ünnep volt a
családban. 18-ára összegyűlt a család.
Édesapám és én az egész nyarat
nagymamáéknál töltöttük. Igazi
paradicsom volt ez nekünk. Édesapám kis lapos
írógépén írogatott
délelőttönként az udvaron, korán
délután olvasott, és később
délután elindult Sándorékhoz
beszélgetni, néha én is vele mentem. Én a
délelőttöt a strandon töltöttem, szívesen
olvasgattam, és közben figyeltem a csinos hölgyek
körül kialakult vidám társaságot,
hallgattam a beszélgetésüket, és
csodálkoztam, hogy milyen hosszan tudnak vitatkozni egy
teniszmeccsen történtekről.
Pöpéék (a férje, Ferike, anyukám
öccse) már napokkal 18-a előtt megérkeztek.
Nagyapával a vonathoz igyekeztünk a megadott időben. A
pár kocsiból álló rozoga szerelvény
lassan döcögött be az állomásra.
Pöpéék csak Miskolcról jöttek, de
több órás utazás volt
mögöttük. Gyalog baktattunk a házig az emelkedő
utcán, vittük a csomagokat. Pöpe szőke, magas, nagyon
csinos hölgy volt, hangosan beszélt és mindig
mosolygott. Csodáltam vidámságát, divatos
ruháit, elegáns mozdulatait – pontosan
ellentéte volt édesanyámnak.
Édesanyám 16-án jött. Ekkor
újból az állomásra mentünk
nagyapával.
Sándorék, a báty és családja,
vagyis keresztapámék Egerben laktak, csak a két
fiukat várták az ünnepre. Laci nem nagyon tudott
jönni, mert Rigában járt katonai főiskolára,
repülőmérnöknek készült. A bátyja,
Zoli ritkán megjelent nagyapa nagy örömére
és büszkeségére. Ő itthon volt,
szintén katona a gépkocsizóknál.
Anyám megérkezése után két
napon keresztül folytak az előkészületek. Nagymama
már előzőleg több libát tömött, hogy
jó zsírosak legyenek. A sült liba mellett
csirkepörkölt is készült, tejfölösen,
nokedlival.
Különös reggelit tálalt nagymama ezeken
napokon. A szárnyasok vérét egy tálba
összegyűjtötték, ami hamar megalvadt. Előre
elkészítették a zsíron dinsztelt sok
hagymát és paprikát – ez volt az alap. A
megalvadt vért összedarabolva ebbe az alapba
tették, és jól átsütötték.
A vérdarabok szinte megfeketedtek, de nagymama nem hagyta
megkeményedni, hanem lágyan tálalta. Friss
kenyérrel nagyon finom volt.
Nagyapa a nagy napra már a pincébe elhelyezte a
bort. Leginkább egy helyről vásárolt a
kishordóba, ami az udvar alatti pincében volt. A bornak
le kellett hűlni pince hidegre, így napokkal előbb
megtöltötte a kishordót.
Abban az időben törkölypálinkát ittak,
különféle édesített, vagy
külföldi recept szerint készített
röviditalok nem voltak.
Az ünnepi ebéd az udvaron volt. Nagyapa és
apám, még reggel, két asztalt összetolt,
anyukám erre tette az abroszt és terített
szép lassan, a többi munka közötti időben. Mi,
vagyis a Pöpéék és én a városba
mentünk, virágot venni. Nagymama a sok virágot
szerette. Megbízást kaptunk anyutól, hogy az ő
nevében is válasszunk. Így azután hatalmas
mennyiségű csokorral értünk haza. Abban az időben a
virágok is egyszerűbbek voltak, korai őszirózsát,
néha rózsát, török szegfűt kaptunk a
piacon. A nyárnak már a vége felé
jártunk, és a nevezetesebb virágok, mint a szegfű,
rózsa, ritkán érte meg az augusztus
végét.
Természetesen ajándékozás is volt,
Pöpéék az ajándékukat
Miskolcról hozták, anyu Pestről, ezekkel az utolsó
pillanatban nem kellett foglalkozni.
Amikor mindenki megérkezett az ünnepi ebédre,
elkezdődött az ajándékozás és a
virágok átadása. Érdekes, hogy az
ajándékokra nem emlékszem, csak a virágokra.
A csirke- és libaaprólékból
főzött húsleves már az asztalon gőzölgött.
Édesanyám vágta bele a rendkívülien
vékony tésztát, még az előző napokban. A
leves a tésztával volt a leveses tálban, és
mellette egy nagy tálaló tálban a főtthús
és a zöldség. Pöpéék
imádták a zöldségeket a leves után
eszegetni, anyukám a főtthúst szerette, és
Sándor is, apu is. Anyukám csak rövid ideig ült
az asztalnál, mert ő tudott gyorsan nokedlit szaggatni,
így már ment is a konyhába nagymama
hívó szavára: Icuka, már forr a víz.
Pár perc múlva nagymama hozta a tejfölös
csirkepörkölt mellé a frissen kiszedett nokedlit.
Nagyapa öntögette a bort a kicsi alacsony poharakba. Abban az
időben ilyen volt a borospohár azon a környéken. A
Szépasszonyvölgyben is ilyen poharakból ittak a
vendégek egy-egy nevezetes gazdánál,
akiknél ketten nagyapával mi is megfordultunk a
nyár folyamán, bort válogató
körutunkon.
Ferike csak libasültet evett, neki egy kis lábosban el
kellett tenni a nokedlit, leöntve a pörkölt
levével és a tetejére téve egy remek
csirkecombot. Ő mindezt csak melegítve szerette, másnap.
Ebéd utánra almás sütemény volt,
tortát nem készítettek, pedig anyukám
gyönyörű dió tortát tudott
készíteni, de a nagy nyári melegben valóban
nem volt rá szükség.
Az ebéd hosszúra nyúlt, vicceket
meséltek, nevetgélés töltötte be az
udvart, áthangzott a szomszédba is. A
szomszédék azután lassan meg-megérkeztek
egy pár percre egy tál süteménnyel, egy kis
ház körüli ezzel-azzal, szilvával, szőlővel,
hogy köszöntsék nagymamát.
Délután közepén érkeztek a
cigányok, több nótát elhúztak az
udvarban. Nagymama fel volt készülve a
jövetelükre. Egy csirkét és egy fél
libát kaptak megsütve, nagyapa megtoldotta egy üveg
borral, de a lelkükre kötötték, hogy azt otthon a
feleségükkel igyák meg (nagymamáék
mondták a nevüket is), amit persze
megígértek. Mivel ismerték aput és
Sándort is, még beszélgettek egy pár
mondatot. Apu érdeklődött olyan zenészek
iránt, akik most nem voltak jelen, majd kezdtek kivonulni az
udvarból, köszöngetve a húst és a bort.
Nagymama utánuk kiabálta, hogy szépen
húztátok, köszönöm és
remélem, hogy a temetésemen is fogjátok
húzni. Persze – válaszolták –, csak
tessen szólni.
A délután még későbbi
részében benéztek olyanok, akik valahonnan
ismerték és szerették nagymamát, olyanok,
akik Egerben éltek és valamikor kosztosok voltak itt az
udvarban, ők is ismerték az egész családot.
Így azután borozgatással,
beszélgetéssel késő estig ültek az udvaron.
Közben nagymama még egy bekavart (ő így mondta)
pogácsatésztából sütött
pogácsákat, hogy legyen mit enni a bor mellé.
