A Kláris
folyóirat 23/3. számában a Trianonról
szóló esszémben említést tettem
arról, hogy Gróf Apponyi Albert hivatkozott Wilson
elnök véleményére, amelyben azt mondta, hogy
nem helyezhető semmilyen emberi csoport az érintettek
megkérdezése nélkül más államok
fennhatósága alá. Kérte, hogy
írjanak ki népszavazást azokra a területekre,
amiket el akarnak csatolni, de nem járultak hozzá –
tudjuk, miért. Ennek ellenére Sopronban és
más Vas (vár)megyei települések
népszavazás vagy fegyveres küzdelem
árán mégis kivívták
Magyarországhoz való tartozásukat.
Az Országgyűlés a soproni népszavazás
emlékének törvénybe
iktatásáról szóló 1922 évi
XXIX. törvényben a „Civitas Fidelissima”, azaz
a leghűségesebb város címet adta Sopronnak, ahol a
61 méter magas Tűztorony déli részén
kialakították az ún. Hűségkaput.
A 2014 évi CIII. törvény a hűség
falvairól született meg. Szentpéterfa, Ólmod,
Nerda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes
és Pornóapáti falvak kapták az
Országgyűlés határozata alapján a
„Communitas Fidelissima" címet. A 2008 évi LXIV.
törvény szerint Kercaszomor a „Communitas
Fortissima”, a „Legbátrabb falu” címet
kapta az Országgyűlés döntése kapcsán.
Nem sorolom, csak az első paragrafusát a törvénynek:
1. § Az Országgyűlés Kercaszomor
védőinek tántoríthatatlan
bátorságát – örök
emlékezetül – törvénybe iktatja.
4. § Ez a törvény a kihirdetést
követő 8. napon lép hatályba.
Balassagyarmat a „Civitas Fortissima”, a
legbátrabb város címet kapta. Balassagyarmatot
1919. január 29-én a magyar katonák és a
fegyvert fogó polgárok, vasutasok
önfeláldozása felszabadította az idegen
uralom alól. Cselekedetük értékét
növeli, hogy mindezt önszántukból, a hatalom
akaratával dacolva vívták ki. Tettüket a
katonai vitézség, a hazaszeretet és a
polgári összefogás példájaként
tarjuk számon.
A csehszlovákok 1919. január 15-én
átlépték az Ipolyt, elfoglalták
Drégelypalánkot és a vasútvonalakat. A
laktanyákban lévő nemzetőröket
lefegyverezték. Rákóczi István
főispán ellenezte a felkelést, viszont Pongrácz
György megyei közjegyző, Huszár Aladár
másodjegyző, Vízy Zsigmond és Bercelly György
századosok egy ütőképes „Palóc
dandárt” szerveztek. Január 14-én kivonultak
a vasútállomásra, és fogadták a
cseheket. A város fontosságát növelte
Salgótarján közelsége, ahol
Magyarország egyetlen jelentős szénmezője volt.
A csehek elképzelése szerint a határ
Nógrád megyében Vác fölött,
Püspökhatvan irányában húzódott
volna, mivel a monarchia nemcsak a cseh, hanem az osztrák
részein is a vasutasok jelentős része cseh
származású volt. A
határmódosítással elvesztették volna
több tízezren az állásukat.
Ezért sem akartak idegen fenntartóság
alá tartozni. A vasutasok küldöttséget
küldtek Magyarnádorba az ott
állomásozó katonaság vezetőihez,
segítséget kérve Bajatz Rudolf és
Vízy Zsigmond századosoktól a
megszállók kiveréséhez. Segítettek,
és a vasutasokkal együtt véres harc
árán az ellenség megadta magát. 78
csehszlovák katona esett az iglódiak
fogságába, Balassagyarmat felszabadult.
Balassagyarmat kezdettől fogva őrzi a hősi
vállalkozás emlékét. A
Városháza falán 1922. október 29-én
helyeztek el emléktáblát.
De a többi község, amiket említettem,
szintén megemlékezik a néhai hőseikről.
Kercaszomor visszafoglalásáról azért
tartottam fontosnak írni, mert apai nagyanyánk
Szomoróczon élt és élte át a
fegyveres visszafoglalás eseményeit. Rankay József
a határörs vezetőjeként hadnagyi rangban adta ki a
támadási parancsot 1920. augusztus 1-jén
Szomorócz visszafoglalására. Ezt meg is
tették a helyi gazdákkal együtt. Más katonai
egységek hiányában vissza kellett vonulniuk
Domonkosfa irányából, de
fellépésüknek nagy szerepe volt abban, hogy 1922-ben
Szomorócz visszatért a megcsonkított
Magyarországhoz Nagymamával együtt.
Egy helyi áruló az egyik padlásról
kifigyelte, kik voltak, akik fegyvert fogtak, és elárulta
őket, akiket elfogtak, börtönbe zártak. Szép
fekete márványba vésett neveik az ő mély
hazaszeretetükről tanúskodnak. Példa az
utódoknak.
Gróf Esterházy János szavaival zárom
megemlékezésem:
„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és
örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait s
amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó
munkássága.”
Az említett városok, falvak biztos nem felejtik el,
és megemlékeznek hőseikről. Rossz belegondolni, mennyivel
lenne még csonkább országunk, ha ők nem lettek
volna ilyen bátrak.
*
