A könyv
borítóján egy férfi ül
írógépe előtt: Barcs
János,
számos prózai alkotás és vers
írója. Talán éppen a Kavicsok című
legújabb
könyvének kéziratát gépeli…
Kavicsok – ahogy az előszóban a jóbarát,
Kulimár
János írja – „értékes,
gyönyörű és drága kavicsok ezek,
némelyikről elmondható,
hogy ékszerek.”
A kötet elején vers Wass Albert
emlékére, és két fotó: a
Barcs-család 1961-es képe és egy meghitt,
kirándulás közben készült kép a
felejthetetlen, hűséges társsal, M. Bakos
Máriával. Ez a könyv tulajdonképpen
emlékezések sorozata, Barcs János
életének dokumentuma a pályatársak levelei,
újságcikkek tükrében, számos verssel,
prózával „színesítve”. Az egyes
fejezetek
bemutatják az 1927-ben született írót, aki
kétkezi munkásként – kőműves
volt – „építette
pályáját”, és
elismert alkotó lett. Szép emlékezésben
megidézik az ugyancsak tehetséges M. Bakos Mária
emlékét, akivel évtizedeken
keresztül élt boldog házasságban. A
feleségétől búcsúzó részben
szép írást, önvallomást
olvashatunk Bakos Máriától és verseket
– mindkettőjüktől, fel-idézve az
egymáshoz fűződő mély és felejthetetlen
szeretetüket.
A könyv harmadik fejezete egyik legkitűnőbb
regényéről, az
életrajzi ihletésű A
Dráva-parttól Szicíliáig c.
művérő1 szól. Barcs János
munkásságát könyvrecenziókkal,
köszöntőkkel, számos irodalmi estjének
felidézésével dokumentálja.
Végül magánleveleiből is kapunk
ízelítőt. Rövidebb
és hosszabb méltatások, elemzések,
baráti üdvözletek a pályatársaktól teszik rendkívül
érdekessé a
visszatekintéseket. Ez a baráti, pályatársi
névsor imponáló, azt lehet mondani,
hogy jelen irodalmi életünk ismert
személyiségeinek véleményét
tükrözik Barcs
János munkásságáról.
Néhány név az írót
üdvözlők, méltatók sorából:
Jókai Anna
és Pomogáts Béla, Czine Mihály és
Losonci Miklós, Madár János és Maczó
János,
Bajor Nagy Ernő… és Göncz Árpád, az
író-köztársasági elnök. Külön említést
érdemel az az összeállítás,
amely felidézi a szerzői estek sikerét és
könyveinek fogadtatását.
Az ügyesen megszerkesztett és
mindenképpen érdekes
dokumentumok mellett, mint már említettük,
számos Barcs János-vers is szerepel
a könyvben. Költészetére jellemző a tiszta,
világos fogalmazás. Czine Mihály
így jellemzi: „Verseiben felmutatja a Dráva-menti
tájat, amely küldte, a
történelmet, amelyet megélt, s a maga szelíd,
meztelen szívét.”
Ilyen Barcs János költészete.
Szinte önvallomásszerű a
következő négysoros: „Golgotámat
letagadtátok, – / S mint türelmes
bárány
vártam, / Szemem gaz könyöklőket látott, /
Közibük nem álltam – s kiváltam.”
(Definíció) Tollal és vakolókanállal
küzdött egy életen át, és soha nem
felejtette el gyerekkorát, ifjúi szerelmét –
későbbi feleségét –, és a
munkáséveket. Meghatóan szép az
elmúlt évben írt búcsúverse:
„Csöndesen tárom
ki az ajtót; / nem jössz már, hiába is
várlak; / Lelkemnek rendeltem riadót! /
Sírva loptak el madár-szárnyak!”
(Marikám) Vajon milyen lehetett ez a házasság,
melyrő1 az elhunyt feleség egyik versében így
írt: „Láttam a háborút és
féltem
oly sokszor / egy kedves fiú lelt rám tán a
legjobbkor. / De ha majd a szívem
elfárad a korban; / Tudom, hogy Őt
keresem csak majd holtomban.” Döbbenetes sorok, főleg mert
születésének dátuma
2012. március 3.! (Nem sokkal halál előtt tehát).
Apró gyöngyszemek,
„kavicsok” ez a könyv. A recenzens sokat
idézhetne a méltatásokból. Barcs
János szívében őrzi az üdvözlő,
méltató
sorokat. Megbecsüli mások véleményét,
és költészetében tovább őrzi az
elmúlt
munkás évtizedek emlékét.
(Kavicsok. Barcs
János irodalomtörténeti
gyűjteményéből.
Válogatás, 1945–2012, szerk.: Kulimár
János, 276 p.)
♣ ♣
♣