Szakáli Anna új
regénye
A szerzőnek ez a tizenhetedik kötete, az eddigi kötetek
többségükben versek, de van köztük mese,
elbeszéléskötet, helytörténeti munka. Szakáli Anna 1989-től
publikál, Zamárdi díszpolgára, a
térség irodalmi életének aktív
szervezője, nevéhez fűződik a Balatoni
Írótábor és a Költők
Találkozása nevű rendezvények szervezése.
Számos díj és kitüntetés birtokosa.
A Magányos nyárfa
nem hagyományos felépítésű regény.
Két főhősének életsorsa egy
látogatás kapcsán elevenedik meg, és a
főszereplők egyes szám első személyű
beszámolója, elbeszélése teszi
átélhetővé az olvasó számára
Milka és Bori gyermekkorát, fiatalságát.
Sorsuk akkor teljesedik be, amikor ötven év
elteltével elmesélik egymásnak, hogyan
vészelték át a mostoha gyermekkort, ahol
szenvedések hosszú során kellett
átvergődniük, ám lélekben megerősödve
léptek a felnőttkorba. Nehéz gyermekkorukat
képtelenek voltak elfelejteni, mindaddig mardosta őket,
amíg el nem mesélték egymásnak a
történetüket.
De miért is érdemes nekünk, olvasóknak
Milka és Bori életével megismerkednünk?
Számos irodalmi mű szól gyerekek rossz
sorsáról, kínzásokról, az
árvaság elviselhetetlen voltáról. A
két híres klasszikus e témakörben Dickens Twist Olivér és
Móricz Zsigmond Árvácska
c. regényei, amelyek egyrészt
szívfájdító részletességgel
írnak a gyermek szenvedéseiről, másfelől a
társadalmi háttér is ott lebeg a
történetben, amely így vagy úgy felelős az
árvák sorsáért. A Magányos nyárfa
gyermekeinek sorsa szinte semmivel sem rózsásabb, mint a
két említett regényben, ám a
felelősséget ezúttal a regény szerzője nem
hárítja át a társadalmi
intézményrendszerre, megmarad a magánéleti
felelősség szintjén.
Ebből adódik az a tény, hogy nincs árnyalt
társadalomkép a regényben, de itt ez nem is
hiányzik. Mégis, a sorok mögött felbukkan a
két világháború közötti Somogy
vármegyei Tab és környéke,
betekinthetünk az ottani kisparaszti életforma
sajátosságaiba, a szegénység, nyomor,
kitaszítottság, a minimális
életfeltételek hiánya, és a falusi, sokszor
elmaradott gondolkodás velejáróit látjuk
közelről. Megjelenik a korabeli iskola, a családi
élet, a rokonság, a gyermek szerepe, velük
kapcsolatban a durvaság és a
kiszolgáltatottság. Főként ez utóbbi az,
ami nagyon különbözik a mai
közfelfogástól.
Mindkét lány esetében a
háttérben ott van a származás általi
megbélyegezettség. Milka édesanyja azért
akar megszabadulni lányaitól, mert férje meghalt,
és új élettársa nem viseli el az asszony
gyermekeinek jelenlétét. Az anya nem a lányokat
védi, hanem az emberi mivoltából kivetkőzött
durva szeretőt, annyira hatása alatt áll, hogy
képes lenne halálba zavarni, szándékosan
elveszejteni édes gyermekeit. Sok hányattatás
után így kerülnek az ikerlányok (Milka
és Bözsike) egy cirkuszhoz, amely évekre
megpecsételi sorsukat: Bözsike eltűnik, sosem kerül
elő, Milka sok szenvedés után képes kitörni a
cirkuszból, és a saját lábára
áll, végül szerető férjre talál,
családot alapít.
Bori édesanyja meghalt a lány féléves
korában, apja megnősült, az új feleség
két gyermeket is szült, ám az árván
maradt gyermeknek mostohasors jutott. Az asszony minden falatot,
jó szót irigyelt a „másik asszony”
gyermekétől, Borit odaadta a meghalt feleség
testvérének az apa tudta nélkül. A
nagynéni hamarosan meghalt, s Bori visszakerült a
mostohájához. Az ő élete is jobbra fordult, mert
boldog családi életben élt férjével,
és soha nem bosszulta meg rossz sorsát, sőt
mindvégig segítette féltestvéreit. A sors
őt is sújtotta, férje rokkantan tért vissza a
hadifogságból, két lányát pedig
virágzó fiatalságukban ragadta el a halál.
Milka édesanyja és Bori mostohaanyja
gonoszságukért még földi
életükben bűnhődnek, súlyos betegségben sok
szenvedés által halnak meg, valamit törlesztve
elkövetett bűneikért.
Vajon elmehetünk-e a dolgok mellett ennyi tanulsággal?
A sanyarú gyermekkor, ütlegelés,
éhezés a későbbiekben nem tette gonosszá,
vagy bűnözővé a két főszereplőt.
Frusztráltak, idegbetegek nem lettek, elviselhetetlen
magatartást sem produkáltak a későbbiekben soha. A
megtört élet inkább belátóvá,
szerénnyé, bölccsé tette őket, képesek
voltak megbecsülni minden jót, amit nyújtott
később az életük. Mindez azt mutatja, a
rosszból is születhet jó, de a
megalázó gyermeksors mindenképp elkerülendő,
s ez a szülők felelőssége, mind az édes
szülőké, de épp annyira a mostohaszülőké
is.
Szakáli Anna könyve érzékenyen
nyúl a témához, mély
empátiával mutatja be a lányok sorsát, de
nem él vissza a „festett vérzés”
ábrázolásának
eltúlzásával, nem könnyfakasztás a
célja, inkább a jelenségre való
odafigyelés. Írásában a fokozatosság
elvét alkalmazza, jellemrajzai pontosak, a
szituációk hitelesek. Története mély
nyomot hagy az olvasóban.
(Szakáli Anna: Magányos
nyárfa. Hungarovox K., Bp., 2023, 166 p.)
*
