A rácsos udvari ablakról a felkelő Nap
aranyló sugarai olvasztották a
jégvirágokat. Behallatszott, ahogy az eresz alatt
lévő jégcsapok milliónyi
jégszilánkra törve potyogtak a gádor
aljára. A szobában a fával megrakott kályha
szikrázó csillagszórókat
táncoltatott a levegőben.
Több mint ötven év
távlatából is frissen élnek a
varázslatos emlékek, az élmények. Nem
nehéz fölidézni a falusi élet
örömeit, a gyermekkori karácsonyok ünnepi
hangulatát. Az utcáról behallatszó
hótakaró hangját, ami a hajnali
rorátéra siető emberek talpa alatt ropogott. Pedig a
Közép utcai családi ház falait 60 centis
vastagtömésű vályogtéglából
építették, mely falak védték a
bentlakókat.
A ház asszonya már hajnali ötkor a forró
vízzel teli lavórból
négykézláb görnyedve súrolta a
világos színű fapadlót, amit az idő vasfoga
szálkásra rágott. Az ágyak alá is
bebújt, hogy portalanítsa a friss, ropogós
szalmával megtöltött fekhelyek alját. A
gyerekek, hogy ne hallják a sercegő sikamika
(padlósúrolás) hangját, a fejükre
húzták a kacsatollból fosztott hatalmas
dunnát.
A padlót száradás után szedett-vedett
rongyszőnyeggel takarták be, hogy hangulatosabb legyen a
családi fészek. A szoba ajtaján lévő
két kis ablakon angyalfigurás kézi
horgolású függöny jelezte a karácsony
közeledtét. Az étkezőasztalon
halványsárga damasztabrosz feszült, várva az
ünnepi terítéket.
Nem csak a hasukra sütött Nap birizgálta
ébredésre az alvó gyerekeket, hanem a frissen
mosott dunna alá bekúszó
töltöttkáposzta illata is. A konyhai tűzhelyen egy
lábasban hízott kacsa fortyogott a saját
levében, melynek illata belepte a konyhát. A vastag
pára ráült a konyhaajtó ablakára,
melyre a gyerekek apró fenyőfákat, csillagokat,
szívecskéket rajzoltak.
A finom ételek mellé hagyományőrző
édességek is készültek. A gyerekek előző nap
már megtörték a vasszekerce tompa
végével az udvarukban lévő vén diófa
kőkemény termését. A feketenyelű tót
késsel kiszedték a magházához
ragaszkodó dióbelet, majd a kézi
hajtású darálóval ledarálták.
Ebből készült a finom diós bejgli. Egy régi
mondás szerint aki ebből evett, az egész évben
egészséges maradt.
A milliónyi kis mákszemeket is
ledarálták mákos bejglinek, hogy gazdagok
legyenek. Apró karácsonyi linzerfigurákat a
fémből készült süteményformával
készítettek – fenyőfa, hold, csillagok, csizma,
kisautó – majd apróra vágott
kristálycukros dióval díszítették.
Nagy zsákvarró tűvel lyukakat fúrtak jó
néhány illatos linzerfigurára, és fonalat
fűztek bele. Tojásfehérjéből habkarikát is
készített a ház asz-szonya. Ezek a
finomságok voltak az ünnepi karácsonyfa
díszei.
A terített asztalon a töltöttkáposzta, a
sült kacsa mellett a füge, a banán, a mandarin
ínyencségnek számítottak. A gyerekek
kedvenc déligyümölcsei voltak, melyeket nem a kerti
gyümölcsfákról szüreteltek. Talán
egy angyal, a ház asszonya varázsolta az ünnepi
asztalra? Az örömteli szent estén a szeretet
járta át a házat, izzott a szoba
levegőjében a boldogság!
Beesteledett. A gyerekek a hosszúszéken ülve
kuporogtak a sötét szobában, a kályha
melegénél várták a Messiást.
Közben karácsonyi dalokat énekeltek. A nyitott
udvari ablakon át ezüstösen csillogó
apró hópihék bújtak meg a függöny
ráncaiban, amit a fagyos esti szél hordott oda. A
szobában kigyúltak a gyertyafények,
megszólalt a rézcsengő csilingelő hangja – jelezve
a karácsony eljövetelét, a kis Jézus
érkezését. A háromfiókos
dióbarna sublót tetején az ünneplőbe
öltözött lucfenyő tette varázslatossá az
estét. A család apraja, nagyja összekulcsolt
kézzel, örömtől ragyogó arccal, énekelte
a Mennyből az angyalt. A testvérek azon tűnődtek, amíg
énekeltek a Jézuskának, hogy vajon honnan tudta az
angyal, hogy a nyitott ablakon át kell behozni a
fenyőfát? Mert az ajtón át nem láttak a
sötét szobába bejönni senkit? Na mindegy,
morfondíroztak magukban, miközben
gyönyörködtek a pompás fenyőillatú
karácsonyfában.
A tisztaszobában, a megterített asztalhoz ülve
jóízűen fogyasztották el az ünnepi
vacsorát. A szívükben hordott
ajándékkal megörvendeztették egymást.
Ez volt a szeretet ajándéka, amely mindennél
többet ért, gazdaggá tette az estét, a
család életét évtizedeken át.
Még ma is gyakran mesélnek egymásnak a
szeretetteljes karácsonyokról. Az éjféli
miséről a templomban, amelyet Csabai János
plébános celebrált, ahova azért mentek a
didergő, fagyos éjszakán, hogy ragyogó
gyertyák, csillagfények között, a
tömjén illatával, Betlehemi királyokkal
és a Pásztorokkal ünnepeljék a kis
Jézus születését.
A Közép (ma Hunyadi) utcai családi
házban – ahol egykor a többgenerációs
család élt és a gyerekek nevelkedtek –
már csak emlékeikben ünnepelhetik a boldog
karácsonyestéket. De az emlékek mellett hűen őrzik
az angyalfigurás kézi horgolású
függönyt, a halványsárga damasztabroszt, a kis
tót kést, amivel a diót pucolták, az
ütött kopott zöld színű
diódarálót, melyen a karácsonyi ünnepi
diót darálták, a kis fémsütő
formákat, melyekkel egykoron édesanyjuk formázta a
karácsonyi linzer figurákat. A féltve őrzött
karácsony kincseit örökül hagyták
gyermekeiknek, unokáiknak. Így aztán
évtizedekig, vagy akár évszázadokon
át is emlékezni fog a család a szeretettől gazdag,
mesebeli, varázslatos karácsonyokra.
*
