"Így, hetven felé"
Bíró Gáspár
PETŐFI…
Huszonhat lázas év!
Ennyit adott sorsa…
A krisztusi kornak is még hét a híja!
Mégis elvégezte, befejezte dolgát,
s egy nép szeretete lett a pályadíja!
Apostolok lován járta a vidéket:
drága szülőföldjét, az alföldi
rónát,
közben megfigyelte a puszták lakóit,
s a Tiszánál töltött néhány
boldog órát…
Katonának állt, majd felcsapott színésznek.
Vándorszínészként is gyakran
ázott-fázott!
Amíg nélkülöztek, szerepeket tanult,
négyökrös szekéren meg romantikázott!
Garabonciásként utazott a pusztán,
miközben ruhája, csizmája megkopott,
pénze sem volt mindig; nem törődött vele!
Világszabadságról, hírnévről
álmodott!
Talpra szólította szolgává tett
népét,
s hogy eljött negyvennyolc – forradalmak éve –,
lázas sietséggel verset írt, buzdított,
közben kokárdát varrt ifjú
felesége!…
Ám hiába küzdött oroszlánként,
végül
látta, hogy elvész a szabadságunk, s mégis
mindenét feltette erre a szent ügyre:
feláldozta érte ifjú életét is!
Költészetünk egén fényes
üstökös volt!
Töretlenül hívő, lánglelkű legenda!
Emlékét a nemzet őrzi mindörökké;
élete, halála sosem múló példa!
„Petőfi” és „magyar”: ezek
szinonimák!
S rögtön hozzátesszük:
„szabadság” és „haza”!
Tisztelettel mondjuk, vigyázva ejtjük ki,
Mert ez a magyar nyelv négy legszentebb szava!
|
|
|
|
