Tanyaházunktól hosszabb homokos bejáró
vezetett az országútra. Nem is volt az igazi
országút, inkább csak zúzott kövekkel
borított makadám. Mégis tele volt
látnivalóval. Jött a talicskás ember…
Megrakott talicskája volt, talán ivóvíz
volt rajta magának meg az állatainak. Még valami
ennivaló is. Apróbb szerszámok; a hosszabb nyelűek
gondosan a talicska oldalához voltak erősítve. Tolta a
talicskáját, mögötte kicsi fehér kecske
ugrándozott, tisztes távolban egy formás, kistestű
korcs kutya követte. Megállt, hogy szusszanjon egyet.
– Gyerekek, jön a talicskás ember –
szólt anyánk. – Nézzétek, a kecske
odament hozzá, fejét a gazdihoz dörzsölte.
– A talicskás ember megsimogatta, a hátát
lapogatta, majd elindult a kutya felé. – Kispici, gyere
ide! – hívta a kutyát, de ez meg sem mozdult.
– Gyere ide! Hozzám! Lábhoz! –
kiabált a kutyára. Kispici hason csúszott
pár lépésnyit. – Gyere ide, az anyád
sz…t! – ordította a talicskás ember. A
kutya félve lapult tovább. – Hát
dögölj meg ott, ahol vagy…!
Délután a bejáró homokjában
játszottunk. Az úton Kispici ballagott egyedül a
város felé, majd megállt a kapuban. –
Kispici, Kispici! – szólítottuk
kórusban. Félve besétált a
bejárón, lelapult a közelünkben.
– Anya, anya, nézd, idejött a kutya!
– Adjatok neki ivóvizet – majd a macska
tányérján ételmaradékot hozott a
kutyának. Az mohón megitta a vizet, megette az
ételmaradékot, és nálunk maradt.
Hűséges házőrző lett belőle.
Egy délután még az iskolában voltunk,
mikor hazafelé tartott a talicskás ember meg a kecske. A
kutya a bejárón várta, hogy
hazatérjünk az iskolából. A talicskás
ember meglátta az ott várakozó kutyát.
Bejött a bejárón. Kispici felborzolta a
hátán a szőrt, dühösen ugatva támadt a
talicskás emberre.
– Kispici, lábhoz! – Dühösen
káromkodva szidta a kutyát. Anyánk
rászólt: – Itt kisgyerekek vannak, ne
ordítson, ne káromkodjon.
– Adja vissza a kutyámat, vagy fizesse meg az
árát!
– Nem fizetek én magának semmit! Érti!?
Fogja a kutyáját és vigye, no menjen már.
A kutya mintha mindent értett volna, még
dühösebben támadt egykori gazdájára, a
lábának ugrott, egy darabot kihasított a
nadrágja szárából. Anyánk felemelte,
magához szorította a dühöngő kutyát. A
talicskás ember csalódottan elment. Kispici a
kutyaéletkor legvégső határáig
nálunk maradt.
