Nekézseny, nyolcszáz fős falu a
Bükk hegység lábainál, Ózdtól
délkeleti irányban. Itt van eltemetve Szeleczky
Zita színésznő szülei és
testvérei körében, sírjának
ünnepélyes felavatása és
az emlékház megnyitása 2005-ben
történt.
Szeleczky Zita
száz éve született
(1915. április 20.) Budapesten, de édesanyja
nekézsenyi illetőségű, földjük,
házuk a faluban volt. Édesapja, Szeleczky Manó, az
Eger-Putnok vasútvonal
építőmérnökeként került a faluba,
s vette feleségül Négyessy Amáliát,
Zita
édesanyját. A színésznő gyermekkorát
és felnőttként nyarait ebben a faluban
töltötte, erősen kötődött a tájhoz. 1936-ban
végezte a színészi akadémiát, s
rögtön a Nemzeti Színház szerződtette, ahol
1941-ig a legszebb naiva szerepet
eljátszotta. Tíz év leforgása alatt 28
filmet forgatott, majd a háború végén
testvéreivel Olaszországba, később
Argentínába emigrált. A
rendszerváltás után
hazalátogatott, később haza települt.
Életéről két könyv is megjelent,
Pusztaszeri László és Jávor Zoltán
(a színésznő keresztfia) tollából.
A 2005-ben itt
megnyílt emlékház
nem a szülők által lakott eredeti lakóhely, azt
lebontották, a helyi
önkormányzat megvásárolt egy megüresedő
házat a faluban, ide hozták az érdi
házból
mindazt, ami a halála után (1999. július 1.)
megmaradt és emlékként
felhasználható: fényképek,
festmények, báli ruha, a Mária főhadnagy
jelmezének
makettje, plakátok, szereposztások, levelek.
A
színésznő születésének
százéves
évfordulójára az egész
település összefogott, és
nagyszabású ünnepséget
rendezett. Az egész napos ünnepségre 2015.
április 18-án, szombaton került sor,
a 300 meghívott vendég ellepte a kis falut, ahol a
Régi Iskola belső terei, egy
szabadtéri konyha, a polgármesteri hivatal, a Régi
Iskola udvarán felállított
sátor állt rendelkezésre a
megemlékezések színhelyéül.
A helybeliek
népviseletbe öltözve
várták a meghívottakat, az iskolában
hidegtálas büfét rendeztek be, az
előtérben babakiállítást láthattunk.
A falu kórusának egyik tagja évek óta
gyűjti a babákat, legalább 150 felöltöztetett
babát állított ki tematikus
rendben.
Déli 12
óra előtt nem sokkal
kezdődött a sátorban az emlékező műsor, amelynek
elején és végén a színésznő
archív felvételeiből játszottak be
énekszámokat (A kanyargó Tisza partján),
és
versmondásaiból is néhányat (A magyar
Hiszekegyet, Pappvári Elemérné versét),
majd Uj-Tózsa Csabáné, Nekézseny
polgármester asszonya köszöntötte a
meghívott
vendégeket. A beszéd kitért a
település történetére, elért
eredményeire, és nem
utolsó sorban arra a megtiszteltetésre, hogy nagy
szülöttét méltóképpen
szeretné ünnepelni. Öttagú citerazenekar
játszott, a helyi asszonykórus énekelt
szép népdalokat, dalaikat kísérték a
citerások. Hallhattuk az ózdi könyvtárvezető
asszony életrajzi ismertetőjét Szeleczky Zita
pályafutásáról, a róla elnevezett
egyesület leköszönő (Négyessy Wanda), és
új elnökének (Négyessy Nedda)
beszámolóját az egyesület
tevékenységéről. A centenáriumi
ünnepség része volt
még a színésznőről elnevezett
szavalóverseny győzteseinek díjkiosztása, a
győztes versmondók szereplése. Fellépett Csorba
Ilona színésznő, a község
szülötte, a Nyíregyházi Színház
örökös tagja, két népdalt énekelt,
valamint
Szersén Gyula színművész, ő Reményik
Sándor „Mindhalálig” című
versét mondta
el, a színésznő egyik gyakran szavalt verse ez, amiben
hűségét vallja meg
magyarságához.
Du. 3
órára mentünk mindannyian
a temetőbe, ahol a színésznő
sírjánál Balog Zoltán miniszter úr
mondott rövid,
de emlékezetes beszédet, kiemelve, hogy mi, akik itt
vagyunk, nagyra becsüljük
Szeleczky Zita hazafiasságát, hazához
mindenáron való hűségét, aki
magyarságát
külföldön a szórvány magyarságban
arra használta, hogy az idegenbe szakadt
nemzettársait lelkesítse, hitüket növelje,
megtartsa őket magyarnak. Ez - mai
felfogásban és sokak szerint - maradi, és
talán lesajnálni való magatartás, a
nemzet jobbik részének viszont felbecsülhetetlen
érték.
A
sírnál hallottunk egy másik
beszédet is, Négyessy Nedda, aki anyai ágon rokona
a színésznőnek, arról
beszélt, hogy milyen rettenetes lehetett az itthon ünnepelt
művésznek, hogy
évtizedeken keresztül nem jöhetett haza, miközben
minden nap hazája iránti
vágyakozással ébredt, s aludt el. Ő, mint
távoli rokona, önként töltött öt
esztendőt
külföldön úgy, hogy bármikor
hazajöhetett közben, mégis komoly
megpróbáltatásnak érezte a kinti
létet.
A
koszorúzás után, du. 4 órakor
a jelenlévők átsétáltak a református
templomba, itt Nagytiszteletű Balog Zoltán
református lelkész (ezúttal nem miniszteri
minőségében) emlékező
istentiszteletet tartott, beszédének
középpontjában a tékozló fiú
történetét
értelmezte a jelenlévőknek, akik zsúfolásig
megtöltötték az egyszerű belső
teret.
A
szertartás után a jelenlévők
emléklapot kaptak a lezajlott eseményről, elindult a
„hűtő mágnes” akció, a
kétféle, Szeleczky Zita sírját
ábrázoló mágnes lap
megvásárlásával lehetett
Nekézsenyt támogatni. A helybeliek a szabadtéri
tűzhelyek segítségével sütötték
a tésztákat, hogy a meghívottak
megkóstolhassák az itt készült krumplis
palacsintát, csörögefánkot és a
kürtős kalácsot.
Az
ünnepség ezzel lezárult, a
közönség kisebb csoportokra szakadt, s az
együttlét beszélgetésekbe torkollott.
Alkalmunk volt a száz éve született
színésznő rendkívüli
tehetségét, küzdelmes
sorsát, hazatérését méltatni,
jelentőségéről megemlékezni. Egymás
között,
felelevenítve életének egyes epizódjait,
megidéztük - jelen volt dr. Újházy
Lászlóné
(Erzsike) is, aki közeli barátja volt Szeleczky
Zitának - a tündöklő szépségű
színésznő és a nagy magyar hazafi
egyéniségét. A hőn szeretett magyar haza
bizony keveset nyújtott honleánya
hűségéért, a honleány sokkal többet
tett
szülőföldjéért. A bajok már 1941-ben
kezdődtek, amikor egy külföldi szereplés
megtagadása miatt távoznia kellett a Nemzeti
Színházból, folytatódott azzal,
hogy 1945-ben, elhagyván Magyarországot, egy Petőfi-vers
elszavalásáért (Jön az
orosz) távollétében (1947) háromévi
börtönbüntetésre ítélik.
Hazatérésről
egészen a rendszerváltásig szó sem
lehetett, és ő az, aki nem alkuszik, hanem
színházat, magyar estet rendez évtizedeken
át a szórvány magyarságnak
Dél-Amerikában, Ausztráliában, majd
Kaliforniában.
1990 után
előbb a szabad haza
jelentkezik nála, felmentik az 1947-es vádak alól,
és az Antall-kormány kitünteti,
a Magyar Köztársasági Érdemrend
Középkeresztjét kapja akkori
lakóhelyén, San
Francisco városában. Majd ő is hazalátogat, de a
Nemzeti Színház elmulasztja
neki megadni azt, amit Szörényi Évának megad,
hogy egy egész estét betöltő
műsorral lépjen fel a Nemzeti Színházban, maga
által választott művekkel
lephesse meg rá még emlékező, és az
azóta felnőtt nemzedéket. Ennek ellenére a
színésznő arra készül, hogy véglegesen
hazatér, s ez a pillanat is bekövetkezik
1998-ban, amikor Érd városa ajándékoz neki
egy házat, amiben tervezi leélni
hátralévő éveit. Ő, és más sem
gondolja akkor, hogy ez a hátralévő idő igen
rövidnek bizonyul. 1999. tavaszán
combnyaktörést szenved, majd felgyógyulván, a
84 éves szervezet felmondja a szolgálatot, s a
színésznő megtér őseihez a
nekézsenyi temetőbe.
A sokszor
kisiklott, félrecsúszott
karrier, a ráadásként kapott sikerületlen
magánélet mögött ott húzódik a
naiv
hit, a jóságban, szeretetben megélt nagy
lélek, a nemzetéért harcoló, s
szüntelenül aggódó, a magyar szó, a
magyar irodalom szolgálatát mindenek fölött
legfontosabbnak tartó ember felejthetetlen képe.
Szeleczky Zita sokat
emlegetett vezérgondolata egy rövid mondat volt: a
magyarság és az egyes ember
számára nincs más fegyver, „csak hit
és cselekvés!” Ezt a megtartó erővel
bíró
jelmondatot mi is magunkénak vallhatjuk.
Budapest, 2015.
április 26.
