Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

SZÍNHÁZTÖRTÉNETI ESSZÉ

Földesdy Gabriella

Szeleczky Zita 100

Nekézseny, nyolcszáz fős falu a Bükk hegység lábainál, Ózdtól délkeleti irányban. Itt van eltemetve Szeleczky Zita színésznő szülei és testvérei körében, sírjának ünnepélyes felavatása és az emlékház megnyitása 2005-ben történt.

Szeleczky Zita száz éve született (1915. április 20.) Budapesten, de édesanyja nekézsenyi illetőségű, földjük, házuk a faluban volt. Édesapja, Szeleczky Manó, az Eger-Putnok vasútvonal építőmérnökeként került a faluba, s vette feleségül Négyessy Amáliát, Zita édesanyját. A színésznő gyermekkorát és felnőttként nyarait ebben a faluban töltötte, erősen kötődött a tájhoz. 1936-ban végezte a színészi akadémiát, s rögtön a Nemzeti Színház szerződtette, ahol 1941-ig a legszebb naiva szerepet eljátszotta. Tíz év leforgása alatt 28 filmet forgatott, majd a háború végén testvéreivel Olaszországba, később Argentínába emigrált. A rendszerváltás után hazalátogatott, később haza települt. Életéről két könyv is megjelent, Pusztaszeri László és Jávor Zoltán (a színésznő keresztfia) tollából.

A 2005-ben itt megnyílt emlékház nem a szülők által lakott eredeti lakóhely, azt lebontották, a helyi önkormányzat megvásárolt egy megüresedő házat a faluban, ide hozták az érdi házból mindazt, ami a halála után (1999. július 1.) megmaradt és emlékként felhasználható: fényképek, festmények, báli ruha, a Mária főhadnagy jelmezének makettje, plakátok, szereposztások, levelek.

A színésznő születésének százéves évfordulójára az egész település összefogott, és nagyszabású ünnepséget rendezett. Az egész napos ünnepségre 2015. április 18-án, szombaton került sor, a 300 meghívott vendég ellepte a kis falut, ahol a Régi Iskola belső terei, egy szabadtéri konyha, a polgármesteri hivatal, a Régi Iskola udvarán felállított sátor állt rendelkezésre a megemlékezések színhelyéül.

A helybeliek népviseletbe öltözve várták a meghívottakat, az iskolában hidegtálas büfét rendeztek be, az előtérben babakiállítást láthattunk. A falu kórusának egyik tagja évek óta gyűjti a babákat, legalább 150 felöltöztetett babát állított ki tematikus rendben.

Déli 12 óra előtt nem sokkal kezdődött a sátorban az emlékező műsor, amelynek elején és végén a színésznő archív felvételeiből játszottak be énekszámokat (A kanyargó Tisza partján), és versmondásaiból is néhányat (A magyar Hiszekegyet, Pappvári Elemérné versét), majd Uj-Tózsa Csabáné, Nekézseny polgármester asszonya köszöntötte a meghívott vendégeket. A beszéd kitért a település történetére, elért eredményeire, és nem utolsó sorban arra a megtiszteltetésre, hogy nagy szülöttét méltóképpen szeretné ünnepelni. Öttagú citerazenekar játszott, a helyi asszonykórus énekelt szép népdalokat, dalaikat kísérték a citerások. Hallhattuk az ózdi könyvtárvezető asszony életrajzi ismertetőjét Szeleczky Zita pályafutásáról, a róla elnevezett egyesület leköszönő (Négyessy Wanda), és új elnökének (Négyessy Nedda) beszámolóját az egyesület tevékenységéről. A centenáriumi ünnepség része volt még a színésznőről elnevezett szavalóverseny győzteseinek díjkiosztása, a győztes versmondók szereplése. Fellépett Csorba Ilona színésznő, a község szülötte, a Nyíregyházi Színház örökös tagja, két népdalt énekelt, valamint Szersén Gyula színművész, ő Reményik Sándor „Mindhalálig” című versét mondta el, a színésznő egyik gyakran szavalt verse ez, amiben hűségét vallja meg magyarságához.

Du. 3 órára mentünk mindannyian a temetőbe, ahol a színésznő sírjánál Balog Zoltán miniszter úr mondott rövid, de emlékezetes beszédet, kiemelve, hogy mi, akik itt vagyunk, nagyra becsüljük Szeleczky Zita hazafiasságát, hazához mindenáron való hűségét, aki magyarságát külföldön a szórvány magyarságban arra használta, hogy az idegenbe szakadt nemzettársait lelkesítse, hitüket növelje, megtartsa őket magyarnak. Ez - mai felfogásban és sokak szerint - maradi, és talán lesajnálni való magatartás, a nemzet jobbik részének viszont felbecsülhetetlen érték.

A sírnál hallottunk egy másik beszédet is, Négyessy Nedda, aki anyai ágon rokona a színésznőnek, arról beszélt, hogy milyen rettenetes lehetett az itthon ünnepelt művésznek, hogy évtizedeken keresztül nem jöhetett haza, miközben minden nap hazája iránti vágyakozással ébredt, s aludt el. Ő, mint távoli rokona, önként töltött öt esztendőt külföldön úgy, hogy bármikor hazajöhetett közben, mégis komoly megpróbáltatásnak érezte a kinti létet.

A koszorúzás után, du. 4 órakor a jelenlévők átsétáltak a református templomba, itt Nagytiszteletű Balog Zoltán református lelkész (ezúttal nem miniszteri minőségében) emlékező istentiszteletet tartott, beszédének középpontjában a tékozló fiú történetét értelmezte a jelenlévőknek, akik zsúfolásig megtöltötték az egyszerű belső teret.

A szertartás után a jelenlévők emléklapot kaptak a lezajlott eseményről, elindult a „hűtő mágnes” akció, a kétféle, Szeleczky Zita sírját ábrázoló mágnes lap megvásárlásával lehetett Nekézsenyt támogatni. A helybeliek a szabadtéri tűzhelyek segítségével sütötték a tésztákat, hogy a meghívottak megkóstolhassák az itt készült krumplis palacsintát, csörögefánkot és a kürtős kalácsot.

Az ünnepség ezzel lezárult, a közönség kisebb csoportokra szakadt, s az együttlét beszélgetésekbe torkollott. Alkalmunk volt a száz éve született színésznő rendkívüli tehetségét, küzdelmes sorsát, hazatérését méltatni, jelentőségéről megemlékezni. Egymás között, felelevenítve életének egyes epizódjait, megidéztük - jelen volt dr. Újházy Lászlóné (Erzsike) is, aki közeli barátja volt Szeleczky Zitának - a tündöklő szépségű színésznő és a nagy magyar hazafi egyéniségét. A hőn szeretett magyar haza bizony keveset nyújtott honleánya hűségéért, a honleány sokkal többet tett szülőföldjéért. A bajok már 1941-ben kezdődtek, amikor egy külföldi szereplés megtagadása miatt távoznia kellett a Nemzeti Színházból, folytatódott azzal, hogy 1945-ben, elhagyván Magyarországot, egy Petőfi-vers elszavalásáért (Jön az orosz) távollétében (1947) háromévi börtönbüntetésre ítélik. Hazatérésről egészen a rendszerváltásig szó sem lehetett, és ő az, aki nem alkuszik, hanem színházat, magyar estet rendez évtizedeken át a szórvány magyarságnak Dél-Amerikában, Ausztráliában, majd Kaliforniában.

1990 után előbb a szabad haza jelentkezik nála, felmentik az 1947-es vádak alól, és az Antall-kormány kitünteti, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapja akkori lakóhelyén, San Francisco városában. Majd ő is hazalátogat, de a Nemzeti Színház elmulasztja neki megadni azt, amit Szörényi Évának megad, hogy egy egész estét betöltő műsorral lépjen fel a Nemzeti Színházban, maga által választott művekkel lephesse meg rá még emlékező, és az azóta felnőtt nemzedéket. Ennek ellenére a színésznő arra készül, hogy véglegesen hazatér, s ez a pillanat is bekövetkezik 1998-ban, amikor Érd városa ajándékoz neki egy házat, amiben tervezi leélni hátralévő éveit. Ő, és más sem gondolja akkor, hogy ez a hátralévő idő igen rövidnek bizonyul. 1999. tavaszán combnyaktörést szenved, majd felgyógyulván, a 84 éves szervezet felmondja a szolgálatot, s a színésznő megtér őseihez a nekézsenyi temetőbe.

A sokszor kisiklott, félrecsúszott karrier, a ráadásként kapott sikerületlen magánélet mögött ott húzódik a naiv hit, a jóságban, szeretetben megélt nagy lélek, a nemzetéért harcoló, s szüntelenül aggódó, a magyar szó, a magyar irodalom szolgálatát mindenek fölött legfontosabbnak tartó ember felejthetetlen képe. Szeleczky Zita sokat emlegetett vezérgondolata egy rövid mondat volt: a magyarság és az egyes ember számára nincs más fegyver, „csak hit és cselekvés!” Ezt a megtartó erővel bíró jelmondatot mi is magunkénak vallhatjuk.

 

Budapest, 2015. április 26.


♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©