Kafkai
világ tárul elénk, már amikor nem
rózsaszín füstköd száll felénk,
mindent
takarva: ormótlan, gúla alakú, több emeletes
vasépítmény. Elfér benne minden.
Lépcsők, korlátok, platók, olykor
fürdőkád, legfelül bokszring, máskor
taszító
konyha naturális főznivalókkal, macskacsirkével,
amit éppen darabolnak, vagy
vacsora, darabosra főtt kávéval. Itt semmi sem úgy
van: érthetetlen világban
élnek furcsa emberek. Átláthatatlan,
felfoghatatlan, értelmezhetetlen világ ez,
ahol minden esztétika is mintha hiányozna. Még a
monstrum is rozogának tűnik,
pedig szilárd minden szöglete régies telefonnal,
számba vehetetlenül rengeteg
kellékkel. (Még a kellékesek száma is sok,
legalább 5 fő.) Ráadásul persze
forogni is képes.
Nem,
természetesen ez nem a kastély. Hóról
szó van (Kafka regényében hóval fedett
faluba érkezik K), főhősünk, az előadásban K,
földmérő „úr” késő este
érkezik,
mert eltévedt a hóban. (ifj. Vidnyánszky
Attila
különleges, kidolgozott
mozgáskultúrájával, adottságaival.)
Elmerülten nézi,
hol is van, miután, mint kiderült, engedély
nélkül leverte a lakatot. A
kastélyt nem is látjuk, mert az vagy van, vagy nincs. Az
előadásban, amit
látunk, nem is falu, hanem – építési
terület. Kiismerhetetlen, zegzugos, amiben
csak eltévedni lehet, mint egy óriási hivatalban.
Kafka jól ismerhette, milyen
világ ez, eleget dolgozott benne.
Az
előadásban annyi minden történik, kavarodik,
változik előttünk 130 percen át,
hogy elfelejtődik a kérdés: tulajdonképpen mit is
építenek? Ez a nemtudás
is
pontosan illik Franz Kafka (1883–1924)
világába: „Úgy látszik,
az volt a legfőbb élménye, hogy nem ismeri ki
magát a világban. Ez az élmény
pedig érzékennyé tette, hogy felismerje az
Osztrák-Magyar Monarchia ásatag
bürokráciájának
áttekinthetetlenségét és
értelmetlenségét. Ez a
Habsburg-gépezet az ügyfél számára
rejtelem volt Bécsben is, fokozottan az a
félgyarmati Budapesten, még inkább a nemzeti
elnyomatás alatt élő Csehország
Prágájában.” (internet) (A német nyelvű író,
elbeszélő a cseh többségű Prágában
született német
anyanyelvű zsidóként.)
K
tehát megérkezik, őt előzetesen a
kastélyból kérték fel, hogy végezzen
földmérő
munkát. Erre nem kerül sor, mert nem jut be a
kastélyba, az állítólagos
főnökétől kapott levélről később
kiderül, hogy nem is érvényes, a
levélíró
Flamm vagy létezik, vagy nem, sőt később kiderül az
is, hogy nincs szükségük
földmérőre. K szállást nem kap, de
azért alszik valahol. Segédei megérkeznek
ugyan, de újak (Artur – Zoltán Áron,
Jeremiás – Karácsonyi
Zoltán), ő nem is ismeri őket,
kerékpárokon közlekednek, okát kár
keresni. Az egész 130 percet vehetjük K „rossz
álmának” is, ahogy a vége felé
valaki megjegyzi (talán éppen a Kocsmárosné
). Inkább azonban egy óriási,
követhetetlen, megmagyarázhatatlan, lidérces
vízió. Az emberi agy azonban olyan
(úgy van „huzalozva”), hogy mindent szeretne
megmagyarázni, értelmezni. Azt is,
amit egyébként lehetetlen. Ezt a kafkai világot is
azonban, mégis szeretnénk,
próbálnánk megérteni: miért a
látványos zsonglőrködés a
tányérokkal hosszú
percekig K, szerelme, Frida (Bach Kata) és a
két segéd között
nagyon begyakoroltan, a gyerekeket igazából nem is
tanító Tanító (Méhes László,
aki egyben Schwartzer és Oswald is) előtt.
Tollaslabdázás hosszú rúdra
erősített tollaslabdával. Furcsa filmjelenet
felvétele. Fehérruhás artista [Sordini – Szentváry-Lukács
Vajk m.v. / Máté Áron
m.v., parkour edzők .(!)] kifinomult ugrásai lefelé az
állvány szintjeiről,
szinte csak suhanva, ellentétben mindenki más folytonos
mászásával felfelé és
oldalra is,
kúszásával-esésével-átugrásaival,
elsősorban K úr révén; ahányszor
sikerül feljebb kerülnie a
legkülönfélébb okokból, annyiszor esik,
olykor zuhan
vissza – szerencsére nagyon kiszámítottan,
„macskaügyességgel”, abszolút
pontossággal odakészített párnákra.
Olykor mégis szinte csak arra tudunk
figyelni, hogy mindenki ép maradjon. Pedig eközben is
talán fontos mondatok
hangzanak el.
A
kissé furcsa szerelem kialakulását Fridával
még csak értjük, a nagyhangú
elöljáró (Hegedűs D. Géza,
aki Irodavezető és Erlanger szerepében
is megjelenik, igen eltérő karakterekben)
feleségének (Mizzi – Kovács Patrícia,
aki egyben Olga szerepét is játssza)
ténykedését valamelyest, a fiatal lány
(Pepi – Varga-Járó Sára
e.h.) megveretését – szerencsére
csak a háttérben – egyáltalán nem. De
hát az életben annyi minden előfordul!
Olykor tudjuk, „ki kicsoda”, olykor nem.
Hallunk-látunk kiváló élő zenekart is
néhány percig. Liftet, amely nemcsak hogy nem jár
– oka nincs –, de amúgy is
csak lefelé képes menni. (Liftkezelő, valamint
Takarító – Borbiczki Ferenc.).
Ha hulla is van benne, akkor vannak hullaszállítók
is. (Gazdik Márk,
Varga Dávid.)
És
K-át segítő, vagy inkább éppen
hátráltató nők sokszor, sokféle
szituációban,
sokféle hangsúllyal elsősorban a nagyon is negatív
Kocsmárosné (Radnay Csilla, aki
Bürgel szerepében is megjelenik). Olgát,
Fridát már említettük.
Persze
munkások dolgoznak a háttérben, vagy éppen
a leeresztett függöny mögött, az
„építési területen”, a magasban.
Ők tízen vannak.
Az
1920-as években keletkezett és befejezetlenül
hagyott regény szellemét az
előadás tehát másként adja vissza, mint
ahogyan esetleg képzelnénk. Az előadás Bodó
Viktor 2020-as, hamburgi rendezésének
„majdnem hűséges másolata”,
beleértve a monstrumot is. Ezért a részleteket
most még pontosabban
kidolgozhatták. Díszlet: Schnábel Zita.
A
befejezetlenségre utal az elöljáró és
K beszélgetése csaknem a legvégén:
háromféle megoldást is felvázol az
elöljáró, a magasban. A két alakot ugyan
kivetítve is látjuk az előtéri
függönyön, de érteni kevéssé
értjük. K
boldogsága bizonyára nem teljesül: Frida
amúgy sem marad mellette, visszamegy
Frammhoz, akitől gyereket vár. Talán más lenne K
élete később, ha vágya
teljesülne, és bemehetne végre a kastélyba?
Bár identitását bevallása szerint
akkor nyeri el (vagy vissza?), amikor az elöljáró
összetépeti vele Framm
addig gondosan megőrzött levelét.
Hirtelen
szó szerint mindenki nagyon kedves lesz hozzá, sőt
túl kedves. Biztosítják
arról, hogy addig csak vicceltek, és K szinte
simán feljut a monstrum tetejére,
szívéhez szoríthatja a kastély
kulcsát – de bemenni csak akkor tud, ha a
föntről éppen leereszkedő megszámlálhatatlan
lakat közül ki tudja választani a
megfelelőt.
Egyedül
jött, egyedül megy – mondja végül
többek között K, a gúla tetején. Ami,
ugye,
építési terület azóta is. A
kastély pedig amúgy is vagy van, vagy nincs…
Mintha
a józan ész hiányozna ebből a
világból. De egy víziónál
miért keresnénk a józan
észt? Vagy bármiféle magyarázatot? Sőt,
hogyan gondolhatjuk, hogy „mindent
tudunk?” (Kérdezhetnénk akár demagóg
módon azt is: „Ki ölte meg Kennedyt?” vagy
ragozzuk tovább: „Ki robbantotta fel az Északi
gázvezetékeket?”)
Megírása
idején feltehetően Kafka már nagyon beteg volt (azt nem
tudjuk, mikor kezdte
írni). Befejezését még maga sem
döntötte el halála előtt.
Az
előadás maga is, de létrehozása is
óriási szellemi és fizikai
teljesítmény.
Kafka életműve, önmagában A kastély
és ennek nyomán az előadás
kultúránk fontos része,
„tetszésindex”-től függetlenül. Aki pedig
nem gondolja
magáról azt, hogy képes átlátni,
megmagyarázni, érteni világunkat, éppen
saját
bizonytalanságával szembesülhet, amibe azért
belefér némi derű, meg a nagyon
kidolgozott mozgáskultúrával akár a
tányérdobálás is.
Érdemes-e
küzdeni, ha úgy sem…? –
kérdezhetnénk. De lehet-e, szabad-e nem
küzdenünk, ha
tehetjük?!
További
fontos szerepek/szereplők: Művezető, Titkár – Orosz
Ákos,
Munkás/Barnabas/Momus – Bölkény Balázs.
Jelmez:
Nagy Fruzsina és Pattantyús Dóra,
az öltözékek
általában kortalan jelmezeknek tűnnek.
Tekintve
a regény terjedelmes voltát, nem meglepő több
dramaturg munkája: Veress Anna,
Kovács Krisztina nevét említi
a szórólap,
a honlap szerint a vígszínházi
előadás szövegkönyvének
készítésében részt
vettek még Róbert Júlia és Sibylle
Meier. (És feltehetően Bodó Viktor.)
Koreográfus:
Duda Éva, koreográfus asszisztens: Vitárius
Orsolya.
Zene:
Klaus von Heydenaber. Rendezőasszisztens:
Patkós Gergő.
Bemutató:
2022. október 8.
Megtekintett
előadás: 2022. november 5.
Budapest,
2022. november 7.
Györgypál Katalin
