Mikó Csaba és
Tóth Réka Ágnes
fiatalok, és tapasztalt színházi szakemberek,
egyikük sem színész. Mikó író,
és
mind a ketten dramaturgként is dolgoznak pesti és
vidéki színházakban. Megírták
a hisztéria történetét úgy, hogy
színpadon előadható, ismert állomásai
szemléletesen, a színészek által
eljátszott képekben jelennek meg. Mindannyiunk
fejében, ismeretei között vannak morzsák,
amelyek a darab során egy igazi,
izgalmas történetté alakulnak. Nagyon ügyesen,
az írók nem magyarázzák meg a
hisztéria lényegét, okait,
megjelenésének különböző
változatait, hanem azt a
tudatlanságot, magabiztos ostobaságot
ábrázolják, ami a hisztériát
évszázadokon
keresztül kísérte, és rengeteg ember,
különösen nők életét tette tönkre.
Egy
nagyon összetett jelenségről van szó, amelynek okai
Freudig nem derültek ki,
hiába használtak különféle
módszereket a
„gyógyítására”, vagy a
jelenség
megszüntetésére. Mivel ritkán fordult elő,
ezért a legkülönbözőbb célokra
lehetett felhasználni, csak kellett keresni egy, a tömegek
számára hiteles
embert, aki bármit nyilatkozik, helyesebben azt nyilatkozza, ami
magának vagy
másoknak hasznos. Ha ő állít valamit, azt elhiszik
(nemcsak régen volt így,
hanem ma is). Érdekesség, hogy amikor a darabot
láttam, másnap Hieronymus Bosch
kiállítását néztem meg a
Szépművészeti Múzeumban. A Krisztus
bemutatása című képen Krisztus arcán
kívül mindegyik
szereplő arca torz, ostoba. Mivel a darab valóban – ahogy
a cím is jósolja,
felkavaró –, még másnap is gondoltam a
darabra, teljesen igazolva láttam azt a
gondolatomat, hogy nemcsak azok ostobák, akik
felhasználták a hisztériát, hanem
az emberek is, akik bambán bámultak/bámulnak
minden érdekességet, vagy amit
megmutatnak nekik. Ezért lehetett felhasználni ezt az
egyén és a környezete
számára is nagyon kellemetlen jelenséget
például vallási célra.
Elterjesztették, hogy a hisztériás nő
viselkedése azért különös, mert benne
már
a Sátán talált helyet, és mindenkinek az
érdeke, hogy megégessék a boszorkányt,
nehogy a Sátán másokba is
beköltözzön, és azokat is a pokolba juttassa. A
boszorkányégetések képszerűvé
tették a félelemben élő emberek
számára Isten
büntető szándékát és a pokol
borzalmait. Bosch ábrázolása nekem segített
megérteni a boszorkányégetésen
résztvevő, a látványba belefeledkező tömeg
lélektanát.
A történet
más
időszakaiban, amikor már betiltották, vagy már nem
tartották népszerűnek és
ezért hatásosnak a
boszorkányégetést, még sok mindenre
lehetett felhasználni a
hisztéria jelenségét. A világ egy
részében a férfiuralom még mindig jelentős
hátszéllel bír, és mivel a hisztéria
állapota leginkább nőket súlyt, ezért a
nők elnyomásához remek eszköznek bizonyult. Ha egy
feleségre, vagy fiatal nőre
ráfogták a hisztériát, akkor a férj
megszerezhette a vagyonát, elvehetett egy
gazdag nőt, az áldozat állapota miatt nem tiltakozhatott
stb. Az ötletek gazdag
tárházából bizonyos részleteket
képszerűen ábrázol a darab, ilyen
például az
aggódó anya jelenete, aki attól fél, hogy
lányát felkészítendő a
házasságra,
nem bírja a tortúrát, a megterhelő
zenetanulást, az alakformálást stb., de nem
számít a lány, a család érdeke a
rang, amit a vő hoz a házhoz. A mentő módszer
az érvágás, a kádban áztatás
stb. Remek kép az is, amelyben a kádas
„gyógyítás”
során a három nő közül van, aki hisz benne,
van, aki örül a fürdésnek, mert
addig sem kell a családjával foglalkozni, és van,
aki lázad.
Ha nincs is már
boszorkányégetés, de mindenki szabadulni akar
ettől az állapottól, így piaci
tényezővé
válik a hisztéria
„gyógyítása”. Ha piacra kerül a
probléma, akkor gazdag
ötletekkel körülveszi a csalás.
Ezeken a
rázós utakon
baktatva jut el a tudomány fejlődése oda, hogy Freud
már tud segíteni a
szenvedőkön beszélgetéssel – erre is
áldoz a darab egy képet, amelynek a vége
még nem a teljes egyetértés páciens
és a pszichiáter között, de megnyugtató
a
kapcsolatuk.
A darab szerzői kitűnő
érzékkel (vagy tudással) tartják az
évszázados eseményeket bizonyos keretek
között nemcsak tartalmilag, hanem játék időben
is.
Znamenák
István a főszereplő és
egyben a narrátor, néha mesélő a századokat
átívelő történetben. Nagyon sokat vár
tőle a darab, és ő teljesíti. Mivel a
darab korszerű ruhába öltözött korhű
stílust igyekszik követni, így Znamenák
gyakorta cseréli a ruháját,
átöltözik. Kezdéskor meglepő volt a
színen a sok
ruhát tartalmazó hosszú fogas, de
szerencsére Znamenák mindig tudta, hogy a
fogasról melyik ruhát kell felvenni. A három nő (Sípos Vera, Szamosi Zsófia, Szvetnyik Kata),
akiket hol a kezelési
módszer súlyt, hol a csalás
eszközeiként sorrendben mutatják be a
„kezelés”
egyik eszközét, a hipnotizált állapotot, hiba
nélkül játsszák szerepüket.
A darab
rendezőjének (Bereczki Csilla) érdeme,
hogy egy
pergős, képi világában változékony
darab született. Nem volt egy pillanat sem
eseménytelen, nem lehetett leállni, figyelni kellett,
közben még gondolkozni
sem lehetett, a legfontosabb volt a néző számára,
hogy befogadja a látottakat,
és majd másnap gondolkodjon, reggel, a
kávéja mellett, és örüljön annak,
hogy a
tudomány fejlődése ezt a kellemetlen
problémát is sikerrel oldotta meg.
Znamenák
színen
történő öltözéséhez, a fogasra, a
ruhákat Oláh
Tímea tervezte, és ő foglalkozott a hölgyek
változatos, a képeknek
megfelelő öltözékével is. Szakács
Ferenc
díszlettervező a szín közepére
állított, egy kisebb és nagyobb káddal
megfelelő
keretet talált ki minden képhez. Még egy kis
asztal is hozzátartozott a
jelenlevő bútorokhoz, de az inkább kimutatott a
darabból. Znamenák akkor ült
ide, amikor mint mesélő összekötötte a
képeket, vagy az utolsó jelenetben,
amikor Freudként beszélget a páciensével.
Eddig
színházban nem
tárgyalt témát, újszerűen, apró,
egymást követő képekben
mutatott be a darab, ezzel a nézők különböző
szintű ismereteit rendszerbe
szervezte.
Bemutató: 2022.
május 14.
Budapest, 2022.
május 22.
Megjelent a Kláris 22/6.
számában.
Tóth Attiláné dr.
♣
♣
♣
