Többször
láthattuk az Üvegfigurákat,
lehangoló jellege ellenére (vagy éppen
azért) időről időre játsszák
színházaink
Tennessee Williams visszaemlékező
darabját, ám mindig másként.
Amit most látunk:
viszonylag
nagy játéktérben egymástól feltűnően
távol áll néhány bútor, a tér
lehet
egyetlen nagy szoba is. Egyik oldalon hosszú pamlag, a
másikon asztal az írógéppel,
középtájt egy kicsi asztalon régi gramofon, a
színpadot hátul egy végtelen
hosszú lóca zárja le. (Díszlettervező: Ondraschek
Péter.) Ebben
az óriásinak tűnő élettérben igyekeznek
megérteni egymást hárman: az eltörődött,
de még fiatalos anya (Amanda Wingfield – Söptei
Andrea), kalandvágyó
fia (Tom Wingfield – Berettyán Sándor)
és az előadásban olykor a
húgának, de inkább a nővérének
nevezett lány (Laura Wingfield – Ács Eszter).
Lassan kiderül, hogy a lánynak nem az enyhe
sántítás az igazi problémája,
ennél
sokkal nagyobb a baj, amivel azonban nem képesek-akarnak
szembenézni. A lány
nem tudta elvégezni a középiskolát, majd
éppen most a kereskedelmi iskolát sem,
de hogy nem járt be, letagadta anyja előtt. Tom egy
számára rémes cipőraktárban
dolgozik, érettségije van, nem ért semmihez, de
verseket ír, és kitörési
kalandvágyát – ebben, mint mondják, a
már régen örökre eltávozott
apjára üt – folytonos
moziba járással elégíti ki, de már
azt is megunta (érthető módon), messzebbre vágyik.
Ennek érdekében nyugodtan másra költi a
villanyszámlára kapott pénzt. Amúgy is
keveset
keres, hiszen gazdasági válság van. Amikor anyja
azt tanácsolja neki, hogy esti
iskolában tanuljon, visszautasítja, nem neki való.
Barátja sincs
igazán,
egyvalakit ismer jobban a raktárból, csak éppen
soha nem beszél
lánytestvéréről, a barát (Jim
O’Connor – Herczegh Péter) pedig
soha nem említi, hogy vőlegény, és hamarosan
megnősül. A fiút, anyja kérésére, Tom
meg is hívja vacsorára hozzájuk, hátha
megtetszik neki Laura. Az anya már más
kiutat nem lát arra, hogy miből és hogyan fog
megélni Laura, ha vénlány marad.
Jim szívesen
eljön, és
kiderül, hogy ő bizony este iskolában, tanfolyamokon
tovább képezi magát,
konkrét érvényesülési tervei vannak.
Tomnak ez sem tetszik, ő kalandos életet
akar.
Jim
állítólag ért az
emberekhez, így megpróbál közelebb
kerülni Laurához is, ami csaknem sikerül. De
mivel a lány „félénk”
viselkedésének okát csak abban látja, hogy
a lány „túl
önbizalomhiányos”, megpróbál
segíteni neki, tanácsokat ad, megcsókolja,
táncol
vele – és összetörik a legkedvesebb
üvegfigura. A csóktól a lány teljesen
elvarázsolódik, már nem is igazán
tér magához, különösen, amikor
számukra kiderül,
hogy a fiú vőlegény.
Más
társaság, újabb
fiú szóba sem kerül. Tom pedig elmegy, később
örökre is, nem veszi magára a
felelősséget anyjáékat eltartani. De nővére
árnya tovább kíséri kalandozásaiban
is, bár anyja és nővére sorsát nem tudjuk
meg.
Az anya, Amanda itt
nem tűnik túl erőszakosnak,
kétségbeesésében a
régmúltjához menekül, amikor sok
udvarlója volt, kivirul, amikor vendégségbe
várhat egy élő fiatalembert, kacérkodik
a fiúval régi ruhájában. Fontos
számára a telefon, ami részben
férjére utal,
részben talán némi pénzhez juthat
általa előfizetés gyűjtésével, ha nem is
nagy
sikerrel.
Annak nem látjuk
jelét,
hogy anyja miatt lenne ennyire visszahúzódó a
lánya, Amanda aggódása Laura további
sorsa miatt viszont egyáltalán nem alaptalan. Hiszen a
lány tényleg nem ebben a
valós világban él.
Ezt a nem éppen
vidám
történetet még inkább
alátámasztja az előadás viszonylagos és
szándékos vontatottsága.
(Rendező: Eirik Stubo.) Ingerszegény a
környezet, de a lány
számára ez éppen így elviselhető. Anyja
eljár bizonyos „közéleti” női
társaságba, a fiú részint dolgozni
jár, részint és minden este moziba, mások
kalandjait nézni legalább. Még mindig jobb, mintha
inni járna, amitől anyja
tart.
A járható,
hétköznapi
út természetesen Jimé: igaz, hogy most ő is
raktárban dolgozik, bár a gimnázium
sztárja volt, de tanul, megnősül, konkrét tervei
vannak. És tesz is
megvalósulásukért.
Az író maga
befutott,
tehetsége révén számos sikeres
drámát tudhatott magáénak, de
fájdalmas éveit
nem volt képes elfelejteni, ki kellett írnia
magából sokan mások közvetett
okulására
– is. Bár azt megmondani, hogy egy ilyen helyzetből
– amerikai gazdasági
válság, beteg nővér, munkanélküli
és feltehetően semmilyen végzettséggel nem
rendelkező
anya – hogyan lehet kijutni, kívülről
ítélve, a lázadó és kalandra
vágyó fiú
szemszögéből nézve – hiszen így
íródott a darab – nem is lehet. Csak
lehangolódni.
Igen, törékenyek az üvegfigurák, melyekkel a
lány játszott, és recsegősek már a
régi hanglemezek, amiket hallgatott.
Pedig más
életre is
alkalmas lehetett volna, ha a kettősük – Laura és Jim
– boldog perceit nézzük. Közel
80 év távlatából nem lenne igazságos
ítélkezni, akkor még másképpen
látták a
„lelki” sérülteket. Ma már jobb a
helyzetük…
A lány
ábrázolására Ács
Eszter kiváló, nem annyira „hisztis”, mint
inkább elmélázó, más világban
élő. Berettyán
Sándor, a fiú lázadó ugyan, de nem
elviselhetetlenül, és inkább szomorú, amikor
elmeséli fiatalkorát. Az anya, Söptei Andrea
kétségbeesetten vidám, amit nyilván
jól éreznek a gyerekei. Meg persze mi is.
Jelmeztervező: Mészáros
Zsófia. Az öltözékek kifejezőek,
Lauráé kissé „ügyefogyott”, az
új zöld
színű ruhája előbb kissé meglepő, de
igazából illik rá. Az anya ruházata
korabeli, a „régi báli” ruha sem feltűnő,
bár természetesen furcsa ebben a világban.
Tomé inkább lezser, ami utal némileg
bohém jellemére. Jim pedig természetesen
viszonylag elegáns öltönyben jön
látogatóba a csokor virággal.
Dramaturg: Ölveczky
Cecília, tolmács: Scherer Fruzsina,
rendezőasszisztens: Kernács
Péter.
Az előadást
két
részben láthatjuk, 2 óra 40 perben.
(A fordító
személyére
egyelőre nem találtunk utalást.)
Bemutató: 2021.
december 16.
Megtekintett
előadás: 2022. március 14.
Budapest, 2022.
március 15.
Györgypál Katalin
