Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

NETWORK

Centrál Színház

Lee Hall darabjának történetéről van mit írni, sőt kell is, hiszen a téma 45 éves, mégis amikor nézzük a darabot a színházban, úgy érezzük, hogy ezt ma írták, annyira időszerű. Ráadásul, aki íróként szerepel, az „csak” a színpadra írott anyag tulajdonosa. A hosszú és sokszereplős esemény sor 1976-ban kezdődött, amikor megjelent egy film a filmvásznon Network címmel, Sidney Lumet rendezésében, a forgatókönyvet Paddy Chayefsky írta. 1977-ben tíz jelölése volt az Oscarra, amelyből négyet meg is kapott: legjobb eredeti forgatókönyv (Paddy Chayefsky), a legjobb női főszereplő (Faye Dunaway), a legjobb férfi főszereplő (Peter Finch), a legjobb női mellékszereplő (Beatrice Straight). Majd 2000-ben az amerikai filmes örökség részévé nyilvánították. Az Amerikai Filmintézet minden idők legjobb 100 amerikai filmjeit tartalmazó listáján, amit 2006-ban készítettek, a 64. helyet foglalja el. A filmből Lee Hall drámaíró, forgatókönyv író (Billy Elliot, Macskák, Büszkeség és balítélet stb.) készített színdarabot, amit 2017-ben mutattak be, nagy sikerrel.

Ilyen előélettel rendelkező darab bemutatására vállalkozott a Centrál Színház, amely magánszínház lévén csak a közönségre és néhány támogatóra számíthat. Puskás Tamás, a színház igazgatója és a darab rendezője egy riportban elárulta, hogy maguk is kockázatos vállalkozásnak tartják a darab műsorra tűzését, ugyanis körülbelül 3 darab árát emésztette fel ez a bemutató, és vissza kell jönnie a pénznek a játszások során.

A történet szinte szóról szóra az eredeti filmet követi. Az egyik TV-csatornán a hírbemondót (Howard Beale – Alföldi Róbert) 25 éves munkaviszony után és 35 éves TV-s múlttal a nézettségi szám csökkenése miatt elbocsátani szándékoznak. Azon a napon, amikor megtudja, hogy felmondanak neki, a hírek beolvasása után megragadja az alkalmat, és közli a nagy nyilvánossággal, hogy élő műsorban, a jövő héten, amikor utoljára jelenik meg a képernyőn, öngyilkos lesz. Hatalmas botrány kerekedik. A váratlanság nem a TV hírosztályának a területe, itt szigorú szabályok érvényesülnek. Howard Beale is belátja, hogy ez túlzás volt, és bár a vezetőség ellenzi, de még ezek után is megengedik neki, hogy másnap is képernyőre kerülhessen, elnézést kérjen, elköszönjön a nézőktől, és kollégájának átadhassa a műsort. Ekkor ő nyilvánosan megindokolja, hogy miért okozott neki nagy megrázkódtatást az elbocsájtása. Mindig a munkája jelentette számára a lényeget az életében, nincs senkije, semmije, csak a munkája, de mostanában azt az agymosást, a hazugságokat, amit a tv segítségével az emberekre öntenek, már nem bírja. Néhány napig még a különleges helyzetből kifolyólag nő a TV csatorna nézettsége, és ő ezzel mit sem törődve minden este játssza a maga választotta prófétát, ami meglepi a nézőket, és kívánságára az ablakokból kiabálják, hogy „rettenetesen dühös vagyok, és ezt nem tűröm tovább”, a nézettség fut az égig, de minden érdekesség csak pár napig tart. Az embereket már nem érdekli, csökken a nézettség. A főnökök próbálnak Howarddal beszélni, de ő folytatni akarja a megszállott szerepét, ostorozni a hibákat, az embereket, a hazugságokat. Végül a vezetőség nem tud mit tenni, egy terroristával lelöveti, hogy elhallgattassa.

Az előadás remek volt! A technikai megoldások elbűvölték az embert, pontosan olyan volt, amilyent látunk esténként a híradó előtt, illetve, amit mi nem láthatunk. A bevezető képsorok, a zene profi volt. A feszültség eredetinek tűnt. Mindenki a helyén van, a bemondó is, tart a visszaszámlálás, még iszik egy korty vizet, megforgatja a nyakát bemelegítésként, számolnak az orra előtt, minden elhalkul, és már csak a bemondó hangját, fegyelmezett tekintetét látjuk. Régóta tudjuk -- legalább 1980-tól, amikor hazánkban is bemutatták az eredeti filmet --, hogy a TV-csatornák istene a nézettségi szám, ezért imádkoznak, ehhez imádkoznak, ettől félnek és ettől várják az áldást, a nézettségi szám növekedéséért mindent megtesznek. A ragyogó rendezés következtében el tudta foglalni a darabban is ez a szám a bűvös helyét a TV-sek körében, minden mondatban elhangzott, így szinte természetesen vezettek a történések a gyilkosságig.

A film forgatókönyvíró azért kapott Oscart, mert eredeti volt a mű, és most 45 év múlva még mindig eredeti, pedig már mindenki tudja, hogy nem az emberek tájékoztatására használják a különböző érdekeltségek (akik eltartják, akik támogatják stb.) a TV-t. Kihasználják azt a pszichológiai tényt, hogy az ember információinak nagy része képen keresztül ér el hozzá, sokkal könnyebben, mint szóban vagy írásban. Az emberek pedig ülnek a képernyő előtt, és nem kételkednek, hanem tudomásul veszik, elfogadják igazságnak, amit közölnek velük – így kényelmes.

Nemcsak a rendező kiváló munkája indokolja a sikert, remek volt a színészek és a stáb munkája is. Alföldi Róbert teljes odaadással élte át és éltette át velünk a fő mondanivalót, azt, amit megkövetelhetünk magunktól: az önálló gondolkodást, a fontosságát, a jelentőségét. A másik gondolat a nézettségi szám utáni hajsza jelentősége, amit a másik főszereplő, a karrierista Diana Christensen mint producer (a színlapokon szereplő színésznő helyett beugróként Földes Eszter kiváló alakítást nyújtott, köszönet neki) képviselt rideg, számító, karrierista, kegyetlenségig embertelen stílusban (ő javasolta a menedzsmentnek Howard Beale „likvidálását”). A hírosztály főszerkesztője, Max Schumacher (László Zsolt) próbálta képviselni a klasszikus, embercentrikus vezetői stílust, de közölték vele, hogy őt is elküldik, ez a szemlélet már nem illik a rendszerbe. A helyi főnök Frank Hackett (Fehér Tibor), mindene a nézettségi szám, csak ez érdekli, semmi más. Remek ötlet volt Bodrogi Gyulát mint a média birodalom atyját megszólaltatni vetített képen, fél arcának takarásával, így misztikussá vált, mint a láthatatlan és mindenen uralkodó médiaguru.

Gothár Márton kiváló tudással és gyakorlati érzékkel kábított minket a profi mozgó képeivel, összhangban Puskás Dávid zenéjével. Remek volt.

Rengeteg embert, pénzt, energiát igényelt a darab, de megérte, gratulálunk, és köszönjük minden résztvevőnek.

Bemutató: 2022. január 15.

Budapest, 2022. február 1.

Tóth Attiláné

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©