Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HÁRMAN A PADON

SzínházTV

Aldo Nicolaj Olaszországban élt, 2004-ben halt meg, és otthon népszerű drámaírónak, vígjáték szerzőnek számít. A Hárman a padon című drámája 1977-ben a Bűntény a Kecskeszigeten című olasz drámákat tartalmazó összeállításban szerepelt. Tudtommal magyar nyelven nem is jelent meg más írása, de ez a dráma óriási sikert aratott. A pesti és vidéki színházak kedvenc darabjává vált, és olyan sok és kiváló színész játszotta már, hogy választani sem lehet, nem lehet megmondani, hogy melyik volt a legjobb, a második stb.

Három idős ember életéről, problémáiról és barátságáról szól a dráma. A három ember: Luigi La Paglia (Benedek Miklós) Bocca Libero (Gálvölgyi János), Ambra (Egri Márta). A férfiak kortársak, elmúltak 70, és a régi és legendás, magukat vasembernek nevező generációból származnak. A múltról kitörő lelkesedéssel beszélnek, a katonai besorozásról, a háborúról, a munkájukról, keveset a családról. Luigi hangosan idézi fel a nagy ivászatokat, az éjszakai énekléseket a hazafelé vezető úton, a sok nevetést. Bocca inkább a gyermekkorára emlékszik szívesen, egy tengerparti kis halászfalura, ahol többször nyaralt, és ahol, mint gyereket, nagyon szerették. Mindez elveszett, és most egyikük a lányánál, másikuk a fiánál lakik, ahol útban vannak, rosszul bánnak velük, megalázzák őket, megszidják, és nem adnak nekik eleget enni. Egészségügyi problémáik is súlyosak, az egyikük alig lát, a másikuk lába nem működik megfelelően.

Megismerkedésükkor titkolják egymás előtt a problémájukat, és többszöri találkozásuk során válnak őszintévé. Luigi tapasztalja, hogy a lányáék egy apácák által vezetett öregek otthonában akarják elhelyezni. Egy hétvégét ott is tölt, mert a lányáék elmennek kirándulni, és nem akarják egyedül hagyni, de vele ezt nem beszélik meg előre. Megtapasztalja az ottani életet, és retteg, hogy végleg odakerül. Ez a félelem a szívére is rossz hatással van. Bocca nagyon ragaszkodik már a barátjához, vesz neki süteményt, és megtervezi, hogy azon a napon, amikor Luigit vinni akarják az apácákhoz, együtt megszöknek, felülnek a vonatra, és irány a tengerpart. Saját pénzéből meg is veszi mindkettőjüknek a vonatjegyet, és indulás előtt a padon ülve, beszélgetve, rádől a barátjára, meghal.

Ambra nyugdíjas óvónő, van egy kicsi lakása, maga takarítja, maga dönti el, hogy mire költi a pénzét, maga főz, vigyáz a megjelenésére, mosolygós, kedves asszony. Amikor lejön a parkba, akkor is kötöget, beszélget a játszadozó gyerekekkel, őket nagyon szereti, saját gyermeke nincs, nem is volt. Beszélget a férfiakkal, Bocca irigy nőgyűlölő szavaira könnyedén replikázik, de mindkettőjüket sajnálja.

Egy olyan társadalmi problémát tár elénk Aldo Nicolaj ebben a drámában, ami nagyon hétköznapi, és nemcsak Olaszországban történik meg, hanem például nálunk is. A férfiaknak nincs B tervük az élettel kapcsolatban. Remek szakemberek voltak, könyvelők, vagy mint Bocca, kiváló nyomdász, tördelő, ismerték és tisztelték a szakmában, de amikor nyugdíjba került, hiába ment a nyomda kapujába minden nap, nem szóltak hozzá. Ez történt Luigivel is. Akkor elveszítették a saját megbecsülésüket, és ha az nincs meg, akkor senki sem tiszteli őket, a gyermekeik sem. Semmivel sem járulnak hozzá saját megélhetésükhöz, nem segítenek a családnak az otthoni munkában, csak leülnek a padra és várják, hogy a szegény konyhán eljöjjön az ebéd, majd a vacsora ideje, és egyre inkább félnek, hiszen kiesett már régen a kezükből életük irányítása.

Ezzel szemben Ambra, ha le is ül a padra, kötöget, sálat, amit majd egyszer valamelyik játszadozó gyerek nyakába tesz. Tevékenységekkel telnek a napjai, vannak feladatai, tervei, barátai, nem vár arra, hogy valaki foglalkozzon vele, hogy ellássa.

Igaz, hogy mindez talán a 20. század második felére jellemző, azóta az idősek öngondoskodásával már sokat foglalkoznak – ennek ellenére a nyugdíjazással teljesen keresztbe tört életek még mindig általános problémát jelentenek.  A társadalom sem találta még meg azokat a lehetőségeket, amelyek során bekapcsolhatná a nyugdíjasokat a társadalmi életbe. A nyugdíjjal minden országban sokat foglalkoznak, de – mint tudjuk – ez nem elég az idősek problémáinak megoldásához.

A darab mostani előadásában sikeresnek mondható a szereplők megválasztása, hiszen mind a két, remek, Kossuth-díjas férfi színész ugyanolyan idős, mint a darab szereplői. Látszik az arcukon, hogy szinte az ő problémáikról, félelmeikről, vágyaikról is szól Aldo Nicolaj, még akkor is, ha ezek a gondok nem szó szerint tartoznak hozzájuk. Ambra öltözete, csinos, világos ruhái ellentételezik a férfiakat körülvevő megkeseredett légkört, és az ehhez illő ruhájukat – mindez Cselényi Nóra munkája. A díszletek (Ondraschek Péter) esetében a szürke fal és előtte a pad talán túl mogorva – igaz, nem éppen vidám történetről van szó, de elég szomorúságot árasztanak a mondatok, nem kell ezt még a díszlettel is alátámasztani. Mivel parkról van szó, talán egy pár bokor, még virág sem fordította volna meg a mondanivalót.

Végül is Göttinger Pál rendezésében egy elgondolkoztató, érzelmekkel teli, súlyos problémáról szóló darabot láthattunk.

Producer: Orlai Tibor.

Bemutató: 2021. november 25.

Budapest, 2021. november 28.

 
Megjelent a Kláris 22/2. számában  

 
                         Tóth Attiláné dr.

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©